Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Július közepén lehet az első szúnyogirtás

Egyelőre nem érkezett jelzés a szakértő részéről, és a települések sem jelezték igényüket, hogy szükség lenne szúnyogirtásra – mondta el a Kisalföld érdeklődésére Botos Gábor, a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezet-vezetője.

Csak harminc szigetközi település számíthat állami támogatásra – s ez is főként az első permetezésre lesz elég. A Magyar Turizmus Zrt. ötmillió forinttal járul hozzá a szúnyogirtáshoz a Szigetközben, fele-fele arányban oszlik meg az önrész és az állami forrás. A Mosoni-sík és a Hanság települései a korábbi évekhez hasonlóan nem jutnak pluszsegítséghez.

Amint a munkaszervezet-vezetőtől megtudtuk, az első permetezés várhatóan július közepén lehet. A szerződést megkötötték a legjobb ajánlatot tevő céggel, így igény esetén három-négy nappal később már megkezdhetik a munkálatokat.

Botos Gábornál a települések még hétfőig jelezhetik, hogy a második permetezésre igényt tartanak-e majd. A második irtásra egyébként már alig jut támogatás, így azt közel százszázalékosan az önkormányzatoknak kell állniuk.

Olvasóink írták

  • 1. bela001 2011. július 01. 13:35
    „És ki lett a legjobb ajánlatot tevő cég?
    Ugyanaz mint az utóbbi 5 évben?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzetközi kapcsolat

A kétéves nemzetközi együttműködés negyedik találkozójára került sor a közelmúltban a… Tovább olvasom