Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Jobb nyarat várnak, mint a tavalyi

A szigetközi turistavárók az elmúlt évi hűvös, esős nyár után idén jobb szezonban reménykednek.
A lipóti termálfürdőbe 80 ezernél több vendéget, a rajkai kempingbe a magyarok mellé külföldieket várnak. A legtöbb helyen – így Dunaszigeten – fejlesztenek is, hogy vonzóbbá tegyék szolgáltatásaikat.

Pavilonsort építenek, strandot alakítanak ki, szélvédő üveglapokat építenek a gyógymedencéhez: a szigetközi vállalkozások a szezon kezdete előtt napsütéses nyarat és sok vendéget várnak. Kempingestől gyógyfürdősig, büféstől vendéglősig a meglévő természeti adottságok mellé végre az idegenforgalom fellendülésében reménykednek.
A rajkai Aranykárász kemping bővülő rendezvénysorral próbálja magához csalogatni a turistákat. A hagyományos veteránautó-találkozó mellett idén kenuversennyel és palacsintafesztivállal is készülnek. Szirtl György, a kemping vezetője elmondta: jobb évre számít, mint tavaly, hisz akkor majdnem egy hónapot elvett a főszezonból a rossz idő.


– Az előzetes érdeklődés és a foglalások alapján is nagyobb forgalmat remélek. Zömében hazai turisták érkeznek ide, de nyitottak vagyunk a külföldiek felé is. Főleg a szlovákok jönnek kerékpáron vagy kenuval: tegnap is indult tőlünk egy csoport a Mosoni-Dunán. A pozsonyi magyar konzulátusról is vannak visszajáró vendégeink, akik ebben az évben svájci és japán „turistákat" is hoznak magukkal.

Tavaly nyolcvanezer vendég Lipóton

A népszerű lipóti termálfürdő április 29-én, jövő héten szombaton nyit. Fazekas László, a fürdő vezetője elmondta: minden évben az előzőnél jobb szezonban bíznak. Így van ez most is.
– A hidegebb nyár és a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt tavaly ugyanakkora forgalmunk volt csak, mint 2004-ben. Ez éves szinten – májustól októberig – 80 ezer vendéget jelentett. A korábbi évek nagyobb fejlesztései után most is alakítottunk a fürdőn: a gyógymedencénél szélvédő üveglapokat építettünk be, hogy az esetleges hűvösebb időkben is – például májusban vagy szeptemberben – a vendégek komfortérzetét növeljük – mondta Fazekas László.

A lipóti termálfürdőben egyébként tavaly volt olyan hűvös nap, hogy csak 100 belépőt adtak el, ám például a tikkasztó kánikulában 3800 vendéget regisztráltak.

Új üzlethelyiségek a Zátonyi-Duna mellett

Dunaszigeten új pavilonsor épül a Zátonyi-strandnál. A létesítmény felépítése a befejezéséhez közeledik, a nyári szezonra elkészülhetnek az üzlethelyiségek. A területet egy magánbefektető bérli a helyi önkormányzattól. Tóth István polgármester elmondta: a strandsoron régóta üzemelő vendéglátó-ipari egységek tíz évre szóló szerződése lejárt. Az önkormányzat bontásra szólította fel a tulajdonosokat, ám – bár az egyikük erre ígéretet tett – ez egyelőre nem történt meg. A hivatal a strandon nagyobb fejlesztéseket nem tervez, néhány játszótéri elemet – hintát – építenek fel. Doborgazszigeten egyébként több nagyobb vendéglő is fejlesztésekbe kezdett, s jó néhányan belevágtak sátorozóhely-kialakításba is.

Strandkialakítás két éven belül

Rajkán a Szigetköz-rehabilitáció második ütemének eredményeképp az egykori libatelep helyén megújult a Mosoni-Duna-szakasz. Az önkormányzat azt tervezi, itt alakít majd ki egy strandot a közeljövőben. Varga Kálmán polgármester úgy véli: ehhez körülbelül két év kell.
– A rehabilitáció utolsó szakasza jövőre fejeződik be. Az egykori libatelepnél szabad folyást kell biztosítani a víznek, hisz a mederkotrás során eléggé feliszaposodott ez a rész. Az önkormányzat helyzete dönti majd el, hogy önerőből vállalja egy strand kialakítását, esetleg üzemeltetését vagy vállalkozó bevonásával teszi mindezt – mondta a településvezető.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

''Törvényes'' kátyúk, törvénytelen útjavítás

Törnek a futóművek és a szélvédők Dunasziget és Halászi között. A helyiek aláírásgyűjtést… Tovább olvasom