Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Ingyenes regisztráció: több százezer nyilvántartott biciklire számítanak

2010-ben indította el a hegyeshalmi polgárőrség a mára országossá bővített kerékpár-regisztrációs programját. Tóth Gyula polgárőr-elnök szerint sokan érdeklődnek efelől.
„Aki lop, nem ússza meg büntetlenül" – ez olvasható a napokban – féléves tesztüzem után – már „élesben" működő Országos Kerékpár Nyilvántartó Program honlapján (www.orke.hu). A röviden ORKE-rendszernek nevezett programot a hegyeshalmi polgárőrség dolgozta ki egy cég segítségével, a helyi önkormányzat támogatásával.

– A hegyeshalmi kerékpárok nyilvántartásba vételét 2010 elején kezdtük el. Azóta a községben 850 biciklit regisztráltunk, melynek köszönhetően nyolc lopott járgányt sikerült megtalálni és visszaszolgáltatni gazdájának – meséli az indulásról Tóth Gyula, aki szerint múlt hét óta országosan is elérhető a program internetes oldala.

A felvételen a polgárőrség tagjai a regisztráció folyamatát mutatják.
A felvételen a polgárőrség tagjai a regisztráció folyamatát mutatják.

Mint megtudtuk, az egyébként példaértékűen aktív polgárőrség a kerékpár-regisztrációs program üzemeltetésére egy erre a célra felállított csoportot jelölt ki, az egyéb polgárőrfeladatok elvégzése mellett. Az ORKE szoftveres rendszer mellett párhuzamosan papíron is nyilvántartják a regisztrált kétkerekűeket.

– A regisztrációt Hegyeshalomban minden hónap végén meghirdetjük. Mivel fényképes nyilvántartásról van szó, ezért sorszámmal ellátott fényképet készítünk a járművekről. A tulajdonos addig megadja az adatokat. Megkeressük a kerékpáron lévő egyedi azonosítókat (gyári szám), és ezek bekerülnek a törzslapra. Amennyiben nincs egyedi azonosítója, akkor azt pótoljuk. A nyilvántartásba vételről a tulajdonos igazoló kártyát kap – magyarázta a teendőket az elnök.

Tóth Gyula elmondta: a programról nagyon sokan érdeklődnek országszerte. Eddig 24 település kért a rendszerhez hozzáférést. Így arra számítanak, hogy több százezer kerékpárt regisztrálnak majd a honlapon. Jelenleg egyeztetnek erről a megyei, illetve az országos szövetségekkel.
– A megbeszéltek szerint az Országos Polgárőr Szövetség kiadja a tájékoztató anyagokat a megyei szövetségeknek, melyek a megyei kapitányságokra is eljuttatják azt. Amennyiben az adott településen van polgárőrség és az el tudja végezni a kerékpárok regisztrációját, ott az egyesület kapja meg a szükséges instrukciókat. Ahol ez nem megy, ott az önkormányzat révén hirdethetik meg – hangsúlyozta Tóth Gyula.

A kerékpár tulajdonjogának igazolása nem feltétel. Ha a tulajdonosa regisztráció alkalmával szembesül azzal, hogy kétkerekűje körözés alatt áll, akkor nagy eséllyel visszavezethető, miként került hozzá a jármű. Az adatbázis bővülése nagyban elősegítheti az illegális kerékpá-
rok kiszűrését. A rendszer egyébként ingyenesen hozzáférhető és a regisztráció díjtalan. Bővebb felvilágosítás a 06-70/527-1731-es telefonszámon kérhető.

Olvasóink írták

  • 10. ombi 2012. október 12. 12:15
    „Ziwo243, köszönöm!
    Jó munkát és minél több sikert kívánok!”
  • 9. ziwo243 2012. október 12. 11:08
    „Tisztelt Ombi!

    Magát az ORKE rendszert 2012. október 3-án helyeztük üzembe. Ezzel ellentétbe, a regisztrációt 2010-ben kezdtük el papír alapú rendszerbevitel formájában.
    Jelenleg Hegyeshalomban 850 kerékpár regisztrációjánál tartunk, ennek teljes felvitele időigényes, és mivel új rendszerről van szó, ezért egy kis ideig még használjuk mindkét verziót.
    Más települések lehetőségeit és adottságait nem ismerjük, ezért így biztosítjuk számukra az esetleges hiányosságok miatt (internetes kapcsolat vagy számítástechnikai berendezések) a regisztrációs folyamatok valamely módján el tudják végezni.
    A rendszer élesítésével egy időben tájékozattuk az országos és megyei szövetségeket, akik kiadták, vagy hamarosan kiadják az ezzel kapcsolatos tájékoztató anyagot az érintett településeken működő polgárőr szervezeteknek, akik meghirdetik településeiken a kerékpár-regisztrációt.
    Az ORKE élesítését követően, országos szinten, 97 érdeklődő település, és ezek közül már 24 regisztrálta magát a rendszerbe és ezzel vállalták, hogy megszervezik a kerékpár-regisztrációt településükön.”
  • 8. ombi 2012. október 12. 09:55
    „Kedves ziwo243, köszönöm a választ.
    Választ kaptam arra, hogy az országos adatbázisba a helyi polgárőrök nem látnak bele, csak a településüket érintő részébe. Azt hiszem, inkább vállalom az ezzel járó kockázatot, ha így jobb eséllyel kerül elő az ellopott bringám.
    Honnan tudhatom, hogy a lakóhelyem polgárőrsége (vagy más szervezete) csatlakozott-e az ORKE-hez?
    Pusztán formai kérdés: mi szükség van a jelentkezésnél a papír fázisra, hiszen a cikket illusztráló fotón is látszik, a helyszínen közvetlen adatbevitelre van lehetőség?”
  • 7. ziwo243 2012. október 12. 09:04
    „Üdv Mindenkinek!

    Kérdésekre megpróbálok egyértelmű válaszokat adni.
    Ahhoz, hogy bárki bármiféle következtetéseket vonjon le egy nyilvántartással kapcsolatban, azt ismerni kell.
    Az ORKE rendszer egy teljesen zárt rendszer. Illetéktelenek nem férhetnek hozzá. Minden szervezet, vagy település, aki kapcsolódik a rendszerhez csak az általa bevitt adatokhoz fér, kivétel ez alól a lopottként megjelölt kerékárok, amelyeknek hozzáférési adatai korlátozottak. Tehát, ha netán valamely településen a polgár elvitte kerékpárját az ottani polgárőrség által szervezett kerékpár-regisztrációra és nyilvántartásba vették kerékpárját, aminek folyamata igen egyszerű, sorszámmal ellátott fényképet készítenek a bringáról, majd a legfontosabb minimális adatokat megadva (törzslap) ehhez szükség van, hiszen a későbbiek során is be kell valahogy azonosítani a kerékpárokat. De ismétlem, hogy a polgárőrségek, vagy a regisztrációt végző szervezetek csak a saját adatbázisukat kezelik és láthatják, ehhez viszont a regisztrálni szándékozó személy, nyilatkozaton hozzájárul.
    Ezeket követően a regisztrált kerékpárt az egyesületen belül megbízott személy vagy személyek felviszik az ORKE rendszerbe.
    Tehát nem a tulajdonos kap hozzáférést, és nem neki kell felvinni az adatokat. Az ORKE rendszerhez településszintű hozzáférés kell, és lehet kiadni. Ha netán olyan történik, hogy az illetőnek eltulajdonítják a kerékpárját, ekkor jut fontos szerephez az ORKE, hiszen pont ilyen esetekre lett kitalálva, amint a polgár jelzi a településén regisztrációt végző szervezetnek és természetesen a hatóságoknak a lopás tényét, akkor az ORKE rendszerbe megjelölik a kerékpárt lopottként. Ezzel beindul a folyamat, amely abból áll, hogy ha az ország bármely településén az ORKE rendszerbe beütik a lopott kerékpár egyedi azonosítószámát (ez a funkció bárki számára igénybe vehető), akkor a rendszer kiadja, hogy a kerékpár lopott, és mely település adta ki a körözést. Ezenkívül megjeleníti a regisztrációt végző szervezet nevét, elérhetőségét és a fényképet a bringáról. Más személyes adatot nem jelenít meg.
    A kerékpár-regisztráció egy lehetőség arra nézve, hogy minimális biztonságban tudjuk kerékpárjainkat, és egy támpontot biztosít arra az esetre, ha megtörténik a lopás.
    De ha valaki nem szeretne a nyilvántartásba szerepelni, akkor is lehetőséget biztosítunk arra, hogy ha eltulajdonítják a kerékpárját, akkor utólag a rendszerbe lehet vinni a lopott kerékpár adatait.
    Sőt továbbmegyek, a hatóságoknak is segítségére lehet, hogy ha az idáig eltulajdonított kerékpárok adatait beviszik, ezt tudjuk, hogy rengeteg lehet, akár csak egy évre visszamenőleg.
    Az ORKE rendszerhez hozzáférést igényelni egyszerűnek tűnik, de ha megnézzük, nem is az. A weboldalról elindított igénylés után jön az adatlap elküldése oda-vissza, amelyben a szervezet adatain túl több információcserét folytatunk. Hogy miért van erre szükség?
    Azért, hogy a rendszerbe ténylegesen olyan települések, szervezetek kerüljenek be, akik komolyan gondolják és vállalják, hogy elősegítik a kerékpárlopások visszaszorítására irányuló törekvéseket.
    Hogy miért a polgárőrségeket célozza meg?
    Mert talán az egyetlen olyan civil szervezet, amely szinte országos lefedettséggel rendelkezik, képes szövetségi szinten (országos, megyei) preferálni és koordinálni tevékenységüket.
    Megjegyzem, hogy nekem is loptak már el bringámat. Aki volt hasonló helyzetben az tudja, milyen érzés, és azt is tudja milyen csalódottsággal jár ha bejelenti a lopást a rendőrségen, ahol szinte mosolyognak. Pár nap után kap egy határozatot, amelyben tájékoztatnak, hogy lezárták az ügyet.
    Hogy eddig állami szinten miért nem foglalkoztak hasonló törekvéssel?
    Találgathatunk, de okként szerepelhet a szükséges erőforrások hiánya (humán, anyagi).
    Értesüléseink alapján tudjuk, hogy vannak olyan települések, akiknek voltak hasonló törekvéseik, de csak helyi szintre korlátozódtak.
    Ez most lehetőséget biztosít számukra, hogy csatlakozzanak a rendszerhez.
    De amíg nincs más lehetőség, mi civilek fogjunk össze és segítsük egymást. Ezáltal a hatóságokat és az országban hasonló helyzetben lévő kerékpár tulajdonosokat is.”
  • 6. kotorék 2012. október 11. 18:55
    „Naívan azt gondoltam , hogy elég a tulajonosnak a személyi adata, a kerékpár adattáblája és néhány specifikus jellemzője. Sajnos nem így van .Pedig a tolvajok nem válogatnak ki képzett az informatikában ki nem. Egyébként nem értem , hogy a mindenre figyelő 2 hét alatt rendet csináló állam miért nem rendszeresíti ezt a nyilvántartást.
    Bár kétségeim vannak ,mert kiderült hogy Európa legjobb lakónyilvántartásával sem lehet egy választást innentől kezdve levezényelni.”
  • 5. ombi 2012. október 11. 18:48
    „Újra felteszem a kérdést, mert nem kaptam rá választ: joga van-e polgárőröknek (ahogy a cikkben írják) több százezer ember nevét, címét, személyi igazolványának a számát, vagyoni helyzetére utaló adatát tárolni?
    Igen, vagy nem?”
  • 4. xjs 2012. október 10. 18:05
    „Amúgy nekem is tetszik az ötlet, főleg mivel nekem is lopták már el bringámat, jó dolog.

    Az még nagy előrelépés lenne, hogy a regisztrációkor készített fotókat feltennék a honlapra, egybekötve képeket a számokkal.

    Amúgy a regisztrációkor a számok le vannak ellenőrizve a hatóság körözési listáján?”
  • 3. ombi 2012. október 10. 17:17
    „Maximális tiszteletem a programban tevékenykedő embereknek, ők végre tesznek valamit a bosszantóan sok biciklilopás ellen. A jószándékukhoz nem fér kétség.
    Már majdnem megkezdtem volna a regisztrációt, amikor megnéztem az ORKE honlapon látható törzslapot.
    Ez az ORKE egy elektronikus rendszer?
    Ha nem, akkor felejtsük is el, legfeljebb egy-egy adott faluban van értelme, márpedig igen egyszerű tolvaj az, aki abban a faluban adja el a szajrét, ahol lopta.
    Ha mégis elektronikus rendszer, és egy országos elérhetőségű adatbázisba gyűlnek az adatok, akkor nem értem, mi szükség az irányítószám és a helységnév mindegyikének a megadására, és mi szükség van a törzslapon a fotó számára fenntartott keretre? Egyáltalán, miért papír alapú a törzslap?
    Másrészt, ha nem a rendőrség kezeli ezt az adatbázist, nem sért-e jogot a polgárőrség azzal, hogy személyek neveit, címeit, legfontosabb igazolványuk számát együtt kezeli? Egy ember anyagi helyzetére talán az autója márkájánál is jobban utal a biciklije, rossz kezekben egy ilyen adattömeg a bűnelkövetők bibliájává válik.”
  • 2. zeder 2012. október 10. 12:14
    „Üdv. ,,Amennyiben nincs egyedi azonosítója" Hát akkor elmondom a lényegét.
    Amely kerékpár nem rendelkezik egyedi azonosítóval, márpedig van ilyen is. Vannak olyan kerékpárgyártók, amelyek nem veszik lajstromszámba a legyártott kerékpárokat, mert nem éri meg. Például az olcsóbb, hamar tönkremenő bringák, melyek értéke alig éri el a tízezres értékküszöböt.
    Vagy például a régebbi gyártású utcai biciklik, ezeknek nincs, vagy csak ritkán van egyedi azonosítója.
    Ha a regisztráció alkalmával, olyan kerékpárral találkozunk, amelyről lecsiszolták vagy módosították az azonosítószámot, akkor az egyértelmű, hogy valamilyen visszaélést követtek el vele, ez észrevehető, több száz kerékpár után, mi, már megtudjuk állapítani, de nem hiszem, hogy szakértőnek kell lenni ahhoz, hogy észre lehessen venni a machinációkat. Ha ilyennel találkozunk, akkor értesítjük a hatóságokat. De legyünk őszinték, ki az, aki ilyen kerékpárt visz el regisztrálni?
    Amelyeken nincs gyári azonosító, ha netán lopott is lenne, szinte lehetetlen a származásának bizonyítása. Ilyen esetben látjuk el azonosítóval, és ettől kezdve szerepel a nyilvántartásba.
    De egy biztos, ez a rendszer egy lehetőség arra, hogy országos szinten rendet lehessen tenni a kerékpárok káoszos birodalmában. Bízzunk benne, hogy működőképes lesz.”
  • 1. xjs 2012. október 09. 19:57
    „"Amennyiben nincs egyedi azonosítója, akkor azt pótoljuk" - ezt már régebben sem értettem.
    Miért pótolják, és miért kapnak ezek számot?
    Ettől a rendszer pont elveszti a lényegét.
    Van egy lopott kerékpár, lecsiszolják a gyári számot, átfestik, majd regisztrálnak. Nincs száma, kap egy újat, és boldogan használja aki ellopta.

    Az ilyen kerékpárokat eleve el kéne kobozni, vagy legalábbis nem regisztrálni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy kézbe vennék az intézmények működtetését

Várhatóan októberi ülésén dönt a képviselő-testület arról, hogy megszünteti a Mosonmagyaróvári… Tovább olvasom