Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Halászi felé terjeszkedik a város

A közeljövőben folytatódhat a mosonmagyaróvári Akadémia-dűlő beépítése, ezzel létrejönne az első rész összeköttetése a várossal.
A közeljövőben folytatódhat a mosonmagyaróvári Akadémia-dűlő beépítése, amennyiben az önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki ülésén elfogadja a második ütem szabályozási tervét. Ezzel létrejönne az első rész összeköttetése a várossal.

Mosonmagyaróvár önkormányzata a 2003-ban elkészített Jövőkép-koncepciónak megfelelően vizsgálta felül a távlati fejlesztések területi feltételeit. Ennek alapján a szakemberek úgy vélték, hogy a város bővítésének egyetlen ésszerű iránya a Majoroktól keletre, Halászi felé a Mosoni-Dunáig terjedő terület. Ez az elképzelés egyébként egybeesett az ottani tulajdonosok szándékával is.

Ennek megfelelően a testület még 2003 végén fogadta el a módosított településszerkezeti koncepciót, így lehetőség nyílt a szabályozási terv elkészítésére is. A képviselő-testület pedig tavaly tavasszal fogadta el az Akadémia-dűlő első ütemének szabályozási tervét. Akkor több olyan képviselői vélemény is megfogalmazódott, miszerint a városban számos olyan feltáratlan, vagy rehabilitálásra váró terület van, amit fel lehetne használni a lélekszám növeléséhez, hiszen a terjeszkedés jelentős anyagi terheket ró majd az önkormányzatra a különféle üzemeltetési feladatok miatt.

Felvetődött egyebek mellett az is, hogy a kialakítandó lakóterületnek nincs szerves kapcsolata a várossal. Erre a problémára most úgy tűnik, megoldás születik, ha az önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki ülésén egyetért az Akadémia-dűlő második ütemének szabályozási tervével.

Az előterjesztés szerint a területet északról a város tervezett belterületi határa, keletről a Halászi és a Feketeerdei utat összekötő útvonal, délről a már meglévő fenyves erdő, nyugatról pedig Majorok határolja. A szabályozás szerint a területet átszelő nagyfeszültségű légvezetékeket a beépítés előtt a földbe kell helyezni. Az egész területet lakóövezetként hasznosítják: kisvárosias, illetve kertvárosias beépítési módokkal mintegy száznegyven telket alakítanak ki rajta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ökopark és tájközpont a Szigetközben

Magyarországon egyedülálló ökoparkot és tájközpontot tervez a Pisztráng Kör Dunaszigeten: interaktív kiállítással, bemutatókkal ismertetnék meg a szigetközi táj értékeivel az odalátogatókat. Ehhez a területet már megvásárolták, most pályázat útján szeretnének pénzt nyerni a kialakítására. Az egyesület elnöke elmondta: a helyi iskola melletti háromhektáros területen lenen az ökopark. Tovább olvasom