A várpince és Vár-tó teljes rekonstrukcióját a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara az önkormányzattal közösen uniós forrásból, az Interreg-program keretében valósította meg. Az összességében 223 millió forintos munkához 210,5 milliós támogatást nyert a kar és az önkormányzat. A teljes rehabilitációt 75 százalékban finanszírozza az Európai Unió, 20 százaléka állami támogatás, a fennmaradó öt százalékot kell az egyetemnek és a városnak biztosítania. A program célja volt egy olyan beruházás megvalósítása, amely a természetvédelmi bemutató- és oktatótevékenység mellett a vár és környezete – ezzel együtt a város – turisztikai vonzerejét is jelentősen növeli.
A munkálatok 2006 októberében kezdődtek. A rekonstrukció során kialakítottak egy halászati és vízügyi múzeumot, a Szigetköz vízi élővilágát bemutató akváriumtermet, valamint egy oktatási és bemutatási célokat szolgáló látványkonyhát. Az előtérben horgászüzlet és turisztikai információs pult várja majd a látogatókat. A beruházás része volt a Vár-tó rekonstrukciója is.
„A Vár-tó és várpince rekonstrukciója egy olyan hosszú távú koncepció része, aminek keretében a mosonmagyaróvári kar teljes épületállománya megújul" – jelentette ki ünnepi köszöntőjében dr. Faragó Sándor. A Nyugat-magyarországi Egyetem rektora elmondta: felújításra vár többek között a vár épülete, amihez folyamatosan keresik a pályázati forrásokat. A rektor mintaértékűnek nevezte az önkormányzattal közösen megvalósított rekonstrukciót, amivel közelebb került egymáshoz a város és az egyetem.
Szabó Miklós polgármester az összefogás fontosságát hangsúlyozta, aminek eredményeként megvalósulhatott ez a beruházás. Az elkészült létesítmény a város ékköve lett, most pedig a turisztikai szakembereken a sor, hogy megtöltsék élettel és bekapcsolják az idegenforgalomba.
Dr. Szathmári László egyetemi docens, a beruházás koordinátora felidézte az előzményeket. Elmondta: 2004-ben egy Regionális Operatív Program meghirdetésekor született az ötlet, hogy a vár melletti, meglehetősen elhanyagolt területen létrehozzanak egy olyan komplex létesítményt, amiben oktató-, kutató-, természetvédelmi munkát végezhetnek és mindezt turisztikai látványossággal ötvözhetik. Adott volt a tönkrement, eliszapolódott Vár-tó, a kiégett barlanghoz hasonlító várpince és a folyamatos gondozás nélküli park. A hasznosítás ötlete az önkormányzatnak is tetszett, így a várossal együtt kezdtek a megvalósításba. A támogatás elnyerését követően 2006 októberében indult munkálatok ütemterv szerint haladtak, így határidőre elkészült a beruházás. Jelenleg még folyik a használatbavételi engedélyeztetés, ezt követően kapja meg a létesítmény a működési engedélyt, de a tervek szerint már tavasszal fogadhat látogatókat a várpince.
Az akváriumterem teljes installációja megvalósult, ahol hazai és más földrészek halait mutatják be természetszerű környezetükben. Az egységben emellett díszhaltenyésztéssel kapcsolatos kutatásokat is terveznek. Az állattudományi intézet genetikai laboratóriuma DNS-vizsgálatok folytatásával hozzájárul ahhoz, hogy a karon az országban elsőként kialakulhasson a szakterület elméleti és gyakorlati műhelye. A bemutatókonyha felszerelése is már a helyén van, itt a hagyományos éttermi működés helyett főzőbemutatókat szerveznek majd hazai és külföldi csoportoknak. A kiállítóterem néprajzi és természetvédelmi anyagának összeállítása megtörtént, amit a
Hansági Múzeum szakemberei hamarosan elhelyeznek. A Vár-tóval kapcsolatban dr. Szathmári László kiemelte: a vízbe nagyméretű halfajokat nem telepítenek, így itt nem lesz érdemes orvhorgászatot folytatni, a város lakóitól pedig azt kérte, vigyázzanak Mosonmagyaróvár új színfoltjára.
Látogatóközpont: A várpince leglátványosabb része az akváriumterem, ahol hazai és trópusi halakat mutatnak be természetes környezetükben.