Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Fiatalok a Moson rehabilitációjáért

Mosonmagyaróvár - „Szerintünk... avagy egyetemisták javaslatai Moson megújításához” címmel harmincnyolc építészmérnök hallgató gondolkodott el Moson rehabilitációjáról. Kulturális centrumot, vásár- és bevásárlóközpontot vagy lakóépületet képzeltek el.

Hogy a Fehér Ló Közösségi Házban látható tervek közül mi fog megvalósulni Mosonban, még nem tudni. Ötlet viszont akad bőven, amit a későbbi fejlesztések során az önkormányzat szakemberei akár beépíthetnek elképzeléseikbe.

– Az önkormányzatot régóta foglalkoztatja a mosoni belváros rehabilitációja. Közel tíz éve készült el a területre vonatkozó rendezési terv – hangsúlyozta Bella Sándor, a Movinnov ügyvezető igazgatója. Elmondta: Moson belvárosának rehabilitációjára jövőre pályázatot nyújtanak be. Az egymilliárd forint uniós pénz 15 százaléka önrész. Amennyiben nyernének, 2009-ben indulhatnának el a munkálatok, melynek során a közterületeket rehabilitálnák, ezáltal tennék vonzóvá a befektetők számára.

Bella Sándor: Alapos, egyéves háttérmunka áll a kiállított tervek, makettek mögött. A legjobbakra szavazni lehet.

– Arra voltunk kíváncsiak, hogy a fiatal építészmérnökök, a jövő generációja milyen javaslatokat tesz a városrész épületeinek funkcionalitására, elméletileg hogyan képzeli el hasznosításukat – emelte ki a „Szerintünk Moson" című kiállítással kapcsolatosan. A közösségi házban harmincnégy diák terve, makettje látható a győri Széchenyi István Egyetem (SZE) építészmérnöki karáról, míg négyen a Budapesti Műszaki Egyetem (BME)  végzős hallgatói. A kiállítást Czigány Tamás, a SZE és Lenzsér Péter, a BME oktatói karolták fel. Az alkotások a komplex tervezés feladatkörén belül készültek el, egyéves munka áll a hátterükben.

Az önkormányzat a későbbiekben díjazná a legkedveltebb alkotásokat.

A kiállított tervek mögött alapos helyzetfelmérés áll. A hallgatók betekintést engednek Moson történeti és építészeti múltjába. Volt, aki az Erzsébet térre egy új városházát álmodott meg, volt, aki kitörési pontokat keresett: így született meg egy magas szintű zeneoktatási központ (koncertteremmel, kollégiummal) vagy egy képző- és iparművészeknek otthont adó vásársor terve, ami akár idegenforgalmi látványosság is lehetne. Néhányan kereskedelmi funkcióval ruháznák fel az épületeket, vásárcsarnokot, bevásárlóközpontot képzeltek el itt. Az Erzsébet tér mellett több diákot foglalkoztatott a Királydomb beépítése.

A Fehér Ló látogatói szavazhatnak is az egyes tervekre. Az önkormányzat a későbbiekben díjazná a legkedveltebb alkotásokat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Osztrák betörő a mosonmagyaróvári Bartók-iskolában

Mosonmagyaróvár - Egy osztrák férfi tört be, majd próbálta kifosztani a mosonmagyaróvári… Tovább olvasom