Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Enyhül a zsúfoltság az óvodákban

Közeleg az idei óvodai beíratások ideje Mosonmagyaróváron. Úgy tűnik, most lesz helye mindenkinek az óvodákban. Legalábbis ez látszik az előzetes adatok szerint.
Az elmúlt években folyamatosan okozott fejtörést a városnak az egyre több betelepülő miatti óvodai zsúfoltság. Ennek enyhítésére az önkormányzat már 2009-ben lépett, amikor egy csoporttal bővítették az egyik óvodát. Viszont ez sem hozott megoldást, ezért újabb csoporttal ismét gyarapították a férőhelyeket. Ám így is nagy teher hárult a városi intézményekre. Mindenhol a törvényi maximum fölötti volt a csoportok létszáma. Ráadásul az önkormányzatnál úgy számoltak, tovább súlyosbítja a zsúfoltságot, hogy idén szeptembertől már hároméves kortól kötelező az óvoda. Egyelőre azonban úgy tűnik, nem lesz zsúfoltság.

Az idei nevelési évre összesen 1051 kisgyereket írattak be az önkormányzat óvodáiba. Az előzetes felmérések szerint elegendő lesz a férőhely, ugyanis több jelenlegi nagycsoportos lép szeptembertől iskolába, mint ahány kicsi kezdi meg az óvodát – mondja Iváncsics János alpolgármester. A városházán úgy számolnak, összesen 323 jelenlegi óvodás megy szeptembertől iskolába. Ezzel szemben várhatóan 292 kisgyermeket íratnak óvodába. Ráadásul ez a szám tovább csökken az egyházi fenntartású Hildegard Óvodába, illetve az alapítványi Pillangó Óvodába beíratott gyerekekkel.

A Vackor Óvodából várhatóan 53 nagycsoportos megy ősztől iskolába, helyükre harminchárman érkeznek.
A Vackor Óvodából várhatóan 53 nagycsoportos megy ősztől iskolába, helyükre harminchárman érkeznek.

Az alpolgármester hozzátette: az elmúlt években tapasztalt túlterheltség megszűnhet az óvodákban, az eddigi magas csoportlétszámok némileg csökkennek. Azonban így is megoldandó feladat a Lurkóvár Óvoda bővítése. Innen ugyanis az előzetes felmérések szerint 32 gyerek megy iskolába szeptembertől. Ezzel szemben viszont 65 új ovissal számolnak a körzetből. Elkészültek már a tervek a Lurkóvár Óvoda bővítésére. A beruházást az önkormányzat önerőből nem tudja megvalósítani, ezért pályáztak támogatásért a beruházásra. A pályázat beadásáról legutóbbi rendkívüli ülésén határozott a testület. Az óvodát a meglévő öt mellett további két csoportszobával bővítenék, ezáltal negyvennel növekedhetne a gyermeklétszám. A munkálatok teljes költsége mintegy 71 millió forint, amihez az önkormányzat 35 milliós önrészt biztosít.

Az óvodákra nehezedő nyomást némileg enyhítette a városban egy éve nyílt alapítványi Pillangó Óvoda is. Az egyre növekvő igények miatt most itt is bővítésre kényszerülnek – tudtuk meg az intézmény vezetőjétől.

A felvétel rendje
Az önkormányzati óvodákban a beíratásokat április 23-án, csütörtökön reggel 8-tól délután 5 óráig, illetve április 24-én, pénteken reggel 8-tól délután 2 óráig tartják. Az idei évben óvodaköteles az a gyermek, aki ez év augusztus 31-ig a harmadik életévét betölti. Az óvoda azt az óvodaköteles gyermeket köteles felvenni, akinek lakóhelye, tartózkodási helye a körzetében található. A felvételről első fokon az óvoda vezetője dönt, s erről legkésőbb május 27-ig értesíti a szülőt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Brazil vendéget is várnak

Harci járművekkel, repülőkkel és hajókkal telik meg április 18–19-én a magyaróvári egyetemi… Tovább olvasom