Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Emlékérmes díjlovaglóbajnok

Gróf Széchenyi István-emlékéremmel, a legmagasabb szintű lovaselismeréssel tüntette ki a napokban a Magyar Lovassport Szövetség Komjáthy Györgyöt, a máriakálnoki Díjlovagló Központ vezetőjét.
A díjazott lótenyésztő-szakmérnök, lovaglótanár lovaspályafutását díjugratással kezdte. Az 1969-es ifjúsági díjugrató EB legeredményesebb magyar versenyzője volt.

– A díjlovaglással főiskolai tanulmányaim alatt, Kaposváron ismerkedtem meg. Ádám Zoltán nyugalmazott huszár ezredes, lovaglótanár egy életre meghatározta sportpályafutásomat. Első munkahelyemen, a somogysárdi ménesben 14 éven át vezettem a tenyésztői munkát, amellett díjlovakat képeztem ki és eredményesen versenyeztem.

Komjáthy György egyik legsikeresebb lovával, Wolkensternnel.
Komjáthy György egyik legsikeresebb lovával, Wolkensternnel.

A 2001-től a máriakálnoki Díjlovagló Központ ügyvezetőjeként és lovaglótanáraként tevékenykedő szakember 1979-től napjainkig szinte folyamatosan tagja a magyar díjlovagló-válogatottnak. Nemzetközi versenyeken, Világkupa-fordulókon elért helyezések, országos kategóriabajnokságok, magyar bajnoki érmek fémjelzik sportolói pályafutását.

Két ciklusban a magyar díjlovagló-válogatott szövetségi kapitánya volt. 2012-ben a fiatal lovak világbajnokságán saját tenyésztésű lovával 10. helyezést ért el. Számtalan hazai és nemzetközi díjlovagló verseny rendezője.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városi milliók Jánossomorján

A város költségvetése a civil szervezetek támogatására idén 40 millió forintot szán, a legjobban a… Tovább olvasom