Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Eddig hetven lányt oltottak be HPV-vírus ellen

A méhnyak rosszindulatú daganata okozta korai halálozás az ezredforduló óta jelentősen meghaladja az országos átlagot a Mosonmagyaróvári kistérségben. Pedig ez a rákfajta ma már szinte biztosan szűrhető lenne.

A Mosonmagyaróvári kistérségben élők egészségi állapotát elemzi az a felmérés, melyet nemrég készített el a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének egészségfejlesztési osztálya.

Az anyagban olvasható egy megdöbbentő adat: a kistérségben a méhnyak rosszindulatú daganata okozta korai halálozás az ezredforduló óta jelentősen meghaladja az országos átlagot: 2003–2004-ben hetven százalékkal. A legtöbb 65 év alatti nő halálát valamilyen rosszindulatú megbetegedés okozza.

– A méhnyakrák ma már szinte százszázalékos hatékonysággal szűrhető. Ennek ellenére országosan az évente felismert ezer-ezerkétszáz ilyen megbetegedés közel fele halállal jár – állítja dr. Balogh Elek szülész-nőgyógyász főorvos, a mosonmagyaróvári önkormányzat szociális és egészségügyi bizottságának tagja. Szerinte a méhnyakrák szűrése az egyén, a család és a társadalom szempontjából kiemelkedő jelentőségű.

A szakma irányelvei alapján 18–20 éves kortól mindenféleképpen javasolt ez a fajta szűrés, mely citológiai mintavétellel, a méhszáj mikroszkópos vizsgálatával jár. A méhnyakrák kialakulásának okozói zömében humán papillomavírusok. Éppen ezért a megelőzés szempontjából a HPV-vírus elleni oltás fontos.

A méhnyakrák ma már szinte  százszázalékos hatékonysággal szűrhető. Ennek ellenére országosan az évente felismert ezer-ezerkétszáz ilyen megbetegedés közel fele halállal jár.Dr. Balogh Elek szülész-nő
"A méhnyakrák ma már szinte százszázalékos hatékonysággal szűrhető. Ennek ellenére országosan az évente felismert ezer-ezerkétszáz ilyen megbetegedés közel fele halállal jár." Dr. Balogh Elek szülész-nőgyógyász főorvos.


– Az lenne az ideális, ha a 12–13 éves korosztályból mindenki megkapná a HPV elleni vakcinát – szögezi le a szakember. A környéken egyébként több önkormányzat is támogatja a kedvezményes védőoltást. Így Mosonmagyaróvár is, ahol az 1998-ban született lányoknak a város a három vakcinából kettőt finanszíroz. Úgy tudjuk, a kedvezményezett mintegy százhatvan lányból hetvenen kérték az oltást. Tavaly is hasonló arányban jutottak hozzá a kedvezményes vakcinához. A HPV-oltás 12 éves korban a legideálisabb. A védőoltás ellenére fontos az évenkénti nőgyógyászati szűrővizsgálat. Ennek szerves része a mellrákszűrés. A 45–65 év közötti nőknek kétévenként a mammográfia az egészségbiztosítás keretében önkéntesen igénybe vehető.

– Több pénzt kellene a rendszerre fordítani. Az informatikai nyilvántartás is javításra szorul. Csak ennek segítségével kaphatnánk meg a pontos statisztikai mutatókat. Az állami és a nőgyógyászati magánrendelésen történt vizsgálatokról sincsenek összehangolt mutatók – hangsúlyozza a szakorvos.

Olvasóink írták

  • 12. Nővérke 2011. április 11. 22:57
    „Miért van az, hogy ha valaki akár egy nemes ügyben vagy éppen ebben a jelenlegi témában megszólal, kiáll a nyilvánosság elé, arra primitívebbnél-primitívebb emberek egyből ráugranak? Nem ez az első eset...minek személyeskedni? Gondolom a kritikusok szintén egyetemet végzett,értelmes emberek, ugye? Szerintem egyeseknek újra kellene értelmezni azt a mondást, mely szerint "ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna..."”
  • 11. ejmiakő 2011. április 10. 14:09
    „azért mégiscsak kijavították a hibás szöveget :)”
  • 10. MSangel 2011. április 10. 08:33
    „A pénz szó ugye nem szabad hogy kimaradjon a dr úr szókincséből?! De még ha egyenes arányosságban lenne "a mennyiség a minőséggel" ... :)”
  • 9. INVEKTUS 2011. április 09. 14:09
    „." Dr. Balogh Elek szülész-nő

    ??
    ez kérdem én is
    JA KISZALFÖLD MI IGY SZERETÜNK”
  • 8. pancser 2011. április 09. 13:05
    „Ha jól számolom ez a városban 2-3-beteget jelent és egy-két halált évente. Döntse el mindenki, mit tesz, az biztos, hogy a gyakori és intenzív partnerváltogatás rosszat tesz.”
  • 7. ejmiakő 2011. április 08. 23:13
    „A kép alatt: Balogh Elek szülész-nő :))))”
  • 6. soproni 2011. április 08. 14:23
    „2.Minél több oltóanyagot adnak el,annál nagyobb az esélye az orvosoknak arra,hogy a gyógyszergyár finanszírozzon nekik egy egzotikus utazást.Minden erről szól,elhiheted.”
  • 5. hogyisne 2011. április 08. 11:11
    „én azzal nem értek egyet, hogy az orvosok jobban tudják... a mai modern orvostudomány a sötétben tapogatózik, és nagyon rossz úton halad. És ezt tévutat a gyógyszergyárak támogatják, pénzelik!
    a HPV oltás igenis veszélyes, és én sem fogom beadatni a leányomnak!!!”
  • 4. Legate 2011. április 08. 10:37
    „Persze boríték nélkül ne is zaklasd a főorvos urat mert nem ér rá! ... ... ...”
  • 3. Magyarka1 2011. április 08. 10:09
    „Soha nem engedném meg. Mindenkit lebeszélek róla.”
  • 2. RickCartman 2011. április 06. 20:13
    „igen, "brit tudósok szerint", meg "norvég kutatók megállapították" - ez a bulvárhírek, a kis színesek világa - orvost kérdeztél már? mert talán ők jobban tudják, mint az internetről innen-onnan kimásolt ki-tudja-ki-írta hivatkozások.”
  • 1. soproni 2011. április 06. 18:36
    „" Az USA-ban a hivatalos jelentések szerint eddig 16 fiatal lány - 12 évestől felfelé - veszítette életét az oltás mellékhatása következtében. Ami erkölcsileg elfogadhatatlan, az a hivatalos álláspont, amely szerint ennyi mellékhatás egy oltóanyagnál elfogadható kockázat..."
    http://www.natursziget.com/egeszseg/20090511-a-hpv-oltas-sulyos-mellekhatasai”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Szél-járás˝

Gazdag tartalommal, 84 oldalon látott napvilágot a „Szél-járás” Mosonmagyaróváron,… Tovább olvasom