Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Drágul a menza Mosonmagyaróváron

Hét százalékkal kell többet fizetni a jövő évtől a város bölcsődéiben, óvodáiban és iskoláiban az étkezésért.

Az önkormányzat évenként felülvizsgálja az élelmezési nyersanyagnormákat, amely az élelmezésért fizetendő térítési díj alapja. A gyermekek után csak a nyersanyagköltséget és annak áfáját kell kifizetniük az igénylőknek, míg a felnőtteknél ezek mellett a rezsiköltséget is állniuk kell. Az önkormányzat jelenleg négy főzőkonyhát működtet: az Ujhelyi-iskola konyhája ellátja a majoroki óvodát is. A Móra-iskolában a Lurkóvár Óvodára is főznek, az Őzikés Óvoda konyhájából viszik az ételt a Kékcinke és Vackor Óvodákba, az Ostermayer-óvoda pedig biztosítja a Bóbita Óvoda étkeztetését is. A többi intézmény vállalkozásoktól szerzi be az élelmet. Az idei évben nem volt élelmezési nyersanyagnorma-emelés. A törvény szeptemberi módosítását követően már nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni az alapanyagok esetében. Az intézmények így – az árakat is mérlegelve – elsősorban helyi termelőktől fogják beszerezni a nyersanyagokat. Az önkormányzat szerint ez várhatóan javítani fogja az élelmezés minőségét. A mezőgazdaság idei nehézségei miatt az inflációt meghaladó élelmiszerár-emelkedés várható. A bölcsődék, óvodák, iskolák vezetői hétszázalékos nyersanyagnorma-emelést tartanak reálisnak. A Karolina Kórház nem igényel normaemelést. Egy korábbi kormányrendelet alapján meghatározott 550 forint ugyanis várhatóan biztosítani fogja a megfelelő színvonalú étkeztetést.

A normaemeléstől elsősorban az étkeztetés minőségének javulását várja az önkormányzat.
Mindezeket figyelembe véve a képviselő-testület hétszázalékos emelést szavazott meg. A bölcsődékben a gyerekek napi négyszeri étkezéséért az eddigi 245 helyett 262 forintot kell majd fizetni, az alkalmazottak reggelije és ebédje 307 forintról 328 forintra emelkedik, míg a vendégétkezőknek 215 helyett 230 forinttal kell számolniuk. Az óvodákban a gyerekek háromszori étkezése 224-ről 240 forintra, az alkalmazottaké pedig 332-ről 355-re emelkedik. Az iskolákban a menza az alsó tagozatosoknak 173 helyett 185, a felsősöknek és középiskolásoknak 192 helyett 205 forint lesz. A napközi alsó tagozatosoknak 284, felsősöknek 314, kollégistáknak és középiskolásoknak 474 forint lesz jövőre. Az Éltes-kollégisták napi ötszöri étkezése alsósoknál 544, felsősöknél 581 forintba kerül januártól. Az iskolákban az alkalmazottak 209 helyett 223 forintért ebédelhetnek jövőre. A kórházban a betegek napi étkeztetési normája továbbra is 550 forint marad, míg az alkalmazottaknak ezentúl is 450 forintot kell majd fizetniük a háromszori étkezésért.

Az oktatási intézmények és bölcsődék hétszázalékos normaemelésétől az étkeztetés minőségének javulását várja az önkormányzat. Éppen ezért az intézményeknek elégedettségi kérdőíveket kell majd közreadniuk a szülőknek.

Leadképünk illusztráció.

Olvasóink írták

  • 3. Fürgeszarvas 2010. december 17. 17:16
    „2. nagy_greg 2010.12.16. 20:19
    Nem ezt ígérték ! Én nem vagyok amnéziás , de a fidesznél nagyon sokan szenvednek ebben a betegségben ! Volt receptjük az üzemanyagok árcsökkentésére is (mikor ellenzékben voltak ) , elő kellene már venni a receptet és megvalósítani,mert az üzemanyagok drágulása mindent visz - a menza díját is ! Fölfelé !”
  • 2. nagy_greg 2010. december 16. 20:19
    „Fürgeszarvas.... ? Mert az MSZP nem emelt volna? Nem volt infláció? Nem mentek fel az árak? A fenekedbe tartod a fejedet?”
  • 1. Fürgeszarvas 2010. december 13. 04:28
    „Csak a Fidesz !!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszépült a környezet Kisbodakon

Járda, út, kerékpártároló, faültetés, buszmegálló, temetőkerítés – ezek voltak Kisbodak idei… Tovább olvasom