Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Céljuk az alsó tagozat megtartása

Gazdasági szempontból és a közösségi élet terén is jó esztendőt búcsúztat Máriakálnok önkormányzata dr. Tóásóné Gáspár Emma polgármester szerint.
 „Aszfaltoztuk a Templom és a Kert utcákat, elkészült az általános iskola hátsó homlokzatának szigetelése, festése. Az óvoda tornaszobájának teljes felújítása is szükségessé vált."
Dr. Tóásóné Gáspár Emma
– Fontos, hogy elegendő pénzünk legyen a fejlesztésekre, rendezvények lebonyolítására, de azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a Máriakálnokon élők részt vegyenek rendezvényeinken. Akár vendégként, akár aktív résztvevőként – vallja dr. Tóásóné Gáspár Emma máriakálnoki polgármester. Nyolcvanmillió forintos kiadásukból huszonhárommillió forintot fordítottak fejlesztésekre. A helyi adókból negyvenmillió forint folyik be a települési kasszába, ebből 14 milliót az iparűzési adó tesz ki.

A polgármester elsőként az idén elmaradt beruházásokról számolt be: „Nem valósult meg a Halászi–Máriakálnok közötti kerékpárút megépítése, forráshiány miatt ugyanis elutasították a pályázatunkat. Nem kezdtük el az inkubátorház létrehozását, mert olyan mértékű terhet rótt volna községünkre, melyet nem tudtunk volna kigazdálkodni. Ráadásul értelmét is veszítette időközben a beruházás megvalósítása."

– A községben útbaigazító táblákat helyeztünk el. Aszfaltoztuk a Templom és a Kert utcákat, elkészült az általános iskola hátsó homlokzatának szigetelése, festése. Az óvoda tornaszobájának teljes felújítása is szükségessé vált. A településrendezési terv módosítását márciusban kezdeményezte a képviselő-testület, mely jelenleg is folyamatban van. A malomdűlői településrészen tizenegy lámpatestet szereltünk fel. Még átadásra vár, de már megvalósult a rozárium a Kápolna téren – beszélt a valóra vált 2011-es tervekről dr. Tóásóné.

– Pályázatot adtunk be a Szigetköz–Mosoni-sík LEADER-akciócsoporthoz a sportpályán pihenőpark kialakítására, valamint a település központi részének megújítására, a tűzoltószertár felújítására. Ezek az elképzelések talán jövőre megvalósulhatnak. A malomdűlői településrészen a Rozmaring utca egy részének aszfaltozása várható 2012 őszén, az ott élők jelentős anyagi hozzájárulásával – tért át a jövőbeli tervekre a településvezető.
Dr. Tóásóné szerint a település az új önkormányzati törvényre is felkészült: Máriakálnok 2008 óta Halászi és Püski községekkel közösen hozta létre a körjegyzőséget. Oktatási-nevelési intézményeik közoktatási társulásban működnek Mosonmagyaróvárral.

– A helyi óvoda maximális létszámkihasználtsággal működik, kifogástalan szakmai felkészültségű óvodapedagógusokkal. Helyben való megmaradása megkérdőjelezhetetlen. Az általános iskola alsó tagozatosai tanulhatnak helyben, sajnos nagyon alacsony létszámmal. Az alsó tagozat helyben tartása az önkormányzat kiemelt célja. Meglátjuk, a kormányzati döntés mit eredményez – zárta Máriakálnok első embere.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várjuk a törvényeket és a jogszabályokat

Átmeneti évre készül 2012-ben Hegyeshalom, ahol a jelenlegi tervek szerint az óvoda és iskola is… Tovább olvasom