Kisalföld logö

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -1°C | 3°C Még több cikk.

Aláírásgyűjtés a sztrádáért

Aláírásgyűjtésbe kezdtek mosonmagyaróváron, így tiltakozva az M1-es tervezett fizetőssé tétele ellen.
Az M1-es autópálya Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom közti szakaszának tervezett fizetőssé tétele ellen tiltakozva a Fidesz mosonmagyaróvári csoportja aláírásgyűjtésbe kezdett. A párt tegnapi sajtótájékoztatóján szó esett a „vörös láp legendájáról" is.

Nagy István alelnök a Fidesz tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: az M1-es autópálya Mosonmagyaróvár és a határátkelő közti szakasza fizetőssé tétele jelentős környezetvédelmi és gazdasági károkkal járna a városban. Korábban konszenzus született az önkormányzat és a gazdasági tárca között, hogy addig ingyenes marad ez a szakasz, amíg megépül az elkerülő, tehermentesítő út. A Fidesz ennek érdekében aláírásgyűjtésbe kezdett.

Pap János elnök – a „vörös láp legendájának" aposztrofálva – a Motim Rt. vörösiszap-tárolóiról a környezetvédelmi törvényből idézve azt hangsúlyozta, hogy mindenkinek joga van a környezete állapota és a környezeti terhelések megismerésére. A környezetet használónak – így a Motim Rt.-nek is – pedig erről tájékoztatási kötelezettséget ír elő a jogszabály. A képviselő kifogásolta, hogy a város környezetvédelmi programjában nem szerepelt az a határozat, amiben a Motimot a környezetszennyezés megszüntetésére kötelezték. Pap János – a birtokába került dokumentumokra hivatkozva – azt állítja, a társaság nem végezte el a hatóság által előírt megfelelő intézkedéseket a vörösiszap-tárolók kellő lefedésére.

Autópálya és kishatár

A sztrádaszakasz fizetőssé tétele ellen tiltakozva Stipkovits Pál polgármester levélben fordult a Gazdasági Minisztériumhoz. Ebben a változtatással járó gondok ecsetelése mellett a polgármester felvázolt egy esetleges megoldási javaslatot is. Eszerint csak a sztráda Pozsony felőli M15-ös becsatlakozása és mosonmagyaróvári leágazása közti mintegy 7,5 kilométeres szakasza maradjon díjmentes. Ám e módosítással párhuzamosan el kell érni, hogy a hegyeshalmi kishatárt megnyissák a személyautók előtt. Erről a két ország belügyminiszterei már megállapodtak, ám a döntést nem egyeztették Burgenland tartománnyal, így nem került sor a megvalósításra. A polgármester szerint a decemberre tervezett osztrák–magyar kormányülés jó alkalom lenne arra, hogy napirendre tűzzék ezt a kérdést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szigetköz 195 millió forintot kapott

Az Országos Területfejlesztési Hivatal nyilvánosságra hozta a Szigetköz-rehabilitációs pályázatok elbírálását. Az elfogadás előtt álló területfejlesztési koncepcióban lefektetett elvek szerint elsősorban olyan projekteket támogatott a hivatal, amelyek a térség ökológiai állapotának helyreállítását célozzák: holtág- és tórehabilitációt, valamint vízpótló rendszer tervezését. Tovább olvasom