Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

A kistérségnek idén 702 millió forint jut

702 millió forintos költségvetéssel számol 2013-ra a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás, mely továbbra is irányítója a két nagy szociális intézménynek: a Kistérségi Egyesített Szociális Intézménynek és a Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központnak.

Beregszászi Balázs segédlevéltáros a kistérségi társulás minapi ülésén mutatta be a Höhnel Béla építész alkotásaiból összeállított naptárat. A magyaróvári posta és a Hansági Múzeum főépületének megálmodójára séta keretében emlékeznek június 29-én, amikor sírját is megkoszorúzzák.

Csokán Csaba alezredes, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vezetője a szervezeti átalakításokról számolt be. Megköszönte az önkormányzatoknak és polgárőröknek a rendkívüli téli időjárás idején nyújtott segítséget.

Juhász József (Hédervár) és Kovács Gábor (Lébény)
megerősítették, hogy továbbra is fontos a karitatív feladatok ellátása, a térségi szervezetek, intézmények támogatása. Így például legutóbb 1,2 millió forinttal járultak hozzá a Karolina Kórház eszközvásárlásához, és ezzel a támogatási formával a továbbiakban is élni kívánnak. Ezért arról is döntöttek a találkozón megjelent polgármesterek, hogy lakosságarányosan 20 forintot fizetnek be erre a célra. Az egyébként valamelyest csökkent feladatkörrel rendelkező társulás idén 702 millió forintból gazdálkodik.

Botos Gábor kistérségi koordinátor arról beszélt, hogy az új társulásnak a végleges formáját május végére kellene kialakítani. Ehhez egy munkaszervezetet hoznak létre, benne a bizottsági elnökökkel és alelnökökkel.

Kertész Attila (Újrónafő) az önkormányzatok állami támogatásának csökkenésére hívta fel Nagy István országgyűlési képviselő figyelmét. Az újrónafőiek idén 4,5 millió forinttal kevesebb összeghez jutottak. Mint mondta, ha nem lett volna tavalyról pénzmaradványuk, nem lenne miből működniük. Azt az összeget egyébként útfelújításra tették volna félre, arról azonban így le kell mondaniuk. A mosonmagyaróvári országgyűlési képviselő-polgármester válaszában elmondta: sok hasonló panasz érkezett már, ezért bízik benne, hogy korrekcióra kerül sor. „Év közben kiegészítésnek kell történnie" – erősítette meg Nagy István.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húszéves jubileum fekete-fehérben

Huszadik születésnapját ünnepli ma a Mosonmagyaróvári Fotó Egyesület. Jubileumi kiállításukat is… Tovább olvasom