Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Tuti a magyar pizza (is)

„Molto bello! Tutto bene!", azaz Nagyon szép! Egészen tökéletes! – így méltatták hangosan az olaszok Pomázi Péter munkáját, aki az első és egyelőre az egyedüli magyar, aki benevezett a pizzavilágbajnokságra. Lapunk korábbi cikke alapján kapott kedvet ahhoz, hogy a „pasta" hazájában bemutassa a magyar virtust egy szalonnás, tojásos, lecsós feltéttel.
Amennyire magyar elmélyedhet itthon a pizzatudományban, annyira Pomázi Péter elmélyedt e kerek tészta világában: 15 éve szakács, tucatnyi pizzériában dolgozott már. Most azonban nagy előrelépést tett fejlődése érdekében, megmérette magát a 19. Pizza Világbajnokságon, amit a napokban tartották meg az észak-olaszországi Salsomaggiore Termében, Parma megyében.


Összesen 510 versenyző érkezett ide 20 országból, s a legtöbben, 180-an a klasszikus kategóriában mérték össze tudásukat, amelyben saját specialitással, egyedi recept alapján kell pizzát készíteni. Péter is itt mutatkozott be és 24. lett. Ez elsőre előkelő teljesítmény, főleg ha hozzátesszük, hogy a nevezők háromnegyede rendre olasz és dobogóra is szinte mindig csak ők kerülnek.


Ez azonban nem rettentette el honfitársunkat, sőt, arra bátorította, hogy jövőre akár több kategóriában nevezzen. Jól megnézte az óriási tésztaszobrokat és rájött, nem is olyan nehéz azokat kivitelezni, ha jó vázat készít hozzá. Az akrobatikáról pedig kiderült, eleinte nem igazi élelmiszeralapanyaggal kell gyakorolni a látványos dobálást és pörgetést, hanem egy speciális műanyag pizzaformával. Utána már könnyű a tésztával.


A nyújtásban is fejlődhet. Péter egy kézzel párszor alig fél méter magasra dobja a pizzatésztát, utána még az asztalon nyújtja. Az olaszok viszont többnyire az asztal felett arasznyira végzi el az egész műveletet, úgy, hogy egyik kezükkel dobnak egyet a tésztán, a másikkal még a levegőben megrántják, szélesebb formára húzzák. Ezt a műveletet ismétlik roppant gyorsasággal és pár pillanat alatt elkészülnek.


A magyar versenyző számára újdonságnak számított, hogy többen a tepsis pizza tésztaalapjára összetört főttburgonyát terítettek, arra tették a paradicsom- és mozzarelladarabkákat, locsolták rá a szószt. Egy horvát pizzakészítő pedig avokádószósszal ért el igazán guszta látványt.


Honfitársunk a tésztába négyféle magyaros jellegű adalékot sütött. Ezeket titokban tartja, de elérte vele a tervezett hatást: a zsűri különlegesen ropogósnak ítélte. A húslevesben főzött szószban pedig darabos maradt a paradicsom. Ez került a kenyérszalonnás tojásos lecsós feltétre, ami nemzetiszínben pompázott: a pirost a paradicsom, a fehért a tojás, a zöldet a paprika jelenítette meg.


Emellett sok-sok fok- és vöröshagymát használt a szakács az üvegesre pirított szalonna mellé. Asztalára a pizza magyar rokonaként kenyérlángost készített rántott hagymakarikákkal és hagymából faragott virágokkal. S a díszítést a csikós alakját megjelenítő szarukürt egészítette ki. Ebben az összeállításban szakmailag a hazánkban neves konyhaművész, Benke „Laci bácsi" segítette.


Egy hölgy a pörgetők között
Érdekesség, hogy a tésztát akrobatikus módon nyújtó pizzaiolók kategóriájában egy hölgy is versenyzett a sok férfi között. Éppoly gyorsan és ügyesen pörgette a pizzát, mint társai. Egy nevező pedig programja nagy részét bekötött szemmel adta elő. Viszont a vulkáni hamu miatti légtérzár megakadályozta a japán és a kínai csapatot abban, hogy időben eljusson Itáliába.











– Sikerült növelnem a magyar gasztronómia hírnevét – szögezte Pomázi Péter és indokként elmondta: megérkezésekor még csak annyit említett meg, hogy Magyarországról jött, máris tudták a nevét. A szervezők emlékezete szerint ugyanis még sosem volt magyar nevező a bajnokságon, így nagyon örültek neki.


Magyaros jellegű asztalát beválogatták a bemutatóra, amire pedig jobbára csak a nagyobb pizzaszobrokat szokták. Az olasz állami tévéadó hosszasan készített felvételt munkájáról, miközben a riporter a kezével mutatta: oké. Még jókor, mert hamarosan a közönség gyorsan elfogyasztotta a művet.


Bejött az olaszoknak is a lecsóspizza, különdíjat kapott Pomázi Péter a világbajnokságon. Az úttörő szakács reméli, példáját jövőre több magyar követi.


„Sokan eltúlozták a tálalást, éppen ezért tetszett a magyar asztal – elegánsan egyszerű, egyszerűen elegáns volt." – írta a világbajnokságot megnéző olvasónk, Sánta Anikó, aki férjével, Giuseppe Barbierivel együtt az ügyintézésben segítette a magyar versenyzőt.


A zsűri szintén értékelte a díszítés magyaros jellegét. Ezért, illetve az előkészületek, a készítés során tapasztalt tiszta munkavégzésért és a különleges ízvilág okán kapott különdíjat Pomázi Péter. Jelenleg stabil állást keres, olyan étteremben, pizzázóban szeretne dolgozni, amely támogatná felkészülését a jövő évi vb-re, azaz engedné, hogy gyakran tudjon „edzeni".


Elszerették a franciák. Pizzaevésben a franciák az Európa-bajnokok: fejenként átlagosan 10 kilogramm pizzát fogyasztanak évente, kétszer annyit, mint az olaszok. Hetente legalább egyszer szerepel az étlapjukon. Az országban 13 ezer pizzéria, 6 ezer mozgó pizzasütöde működik. A szupermarketek mélyhűtött ételei között is a pizza a legkelendőbb. A legújabb trend a pizzaautomata, amely éjjel-nappal 3-4 perc alatt friss, forró pizzát készít.












A fenti képen Pomázi Péterrel a nővére látható, ő volt a tolmács, amikor be kellett mutatnia a zsűrinek az alkotást és válaszolnia kellett a szakácsnak a kérdéseikre. A 
két olasz férfi nem zsűritag, hanem bíró.
Ők őrködtek a kemencéknél, segítették a versenyzőket és hogy minden rendben legyen.
 
Több zsűritag is volt, négyes csoportokban kóstoltak, hiszen rengeteg nevező volt. Csak Péter kategóriájában 180 versenyző volt, s párhuzamosan a többi verseny is zajlott, ezért a versenyzőket sorban irányították az éppen szabad zsűrihez.
 
Egyébként minden kategóriában olasz győzött. A leggyorsabb pizzaiolo címet elnyert versenyző 39 másodperc alatt nyújtotta kerekre a tésztát, a legnagyobb pizza pedig egy 107,45 centiméter átmérőjű alkotás lett.

Olvasóink írták

  • 1. Ing.Böck 2010. április 30. 16:40
    „Borzasztó lehet, miért kell mindent utánozni >???? émaradok az eredetinél !!!
    Förtelmes még rágondoln i is !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyaros pizzafantázia

Az első pizzaiolo, aki világbajnokságon képviseli hazánkat, cikkünk alapján kapott kedvet ahhoz,… Tovább olvasom