Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Kerti zaj - szerkesztetlen változat

A téma: kerti zaj;

A gondos gazdának még a ház körüli kiskertjében is számos olyan dolga, elvégzendő feladata akad, amit géppel végez és így az óhatatlanul némi zajjal jár. Gondolunk itt például a fűnyírásra, a motoros kapára, a sövénynyíróra, a komposztáló aprítójára...

A zaj persze zavarhatja szomszédait. Van abban az országban, ahol él, erre valamiféle praktikus gyakorlat? Kíváncsiak vagyunk arra, hogy a helyi – települési, önkormányzati – rendeletben vagy az országos szabályozásban van-e erre vonatkozóan valamiféle kikötés, szabály. Például, hogy reggel hét előtt nem szabad füvet nyírni. Vagy, hogy csak bizonyos zajszint alatt megengedhető a gépek használata. Vagy erre nincs is szükség, az emberek eleve gondolnak embertársaik igényeire? Azaz arra is kíváncsiak vagyunk, hogy létezik-e erre valamiféle íratlan szabály, hallgatólagos megegyezés, azaz maguktól is tekintettel vannak a kertet gondozók szomszédaikra, például nem a hétvégén, nem pihenőidőben verik fel a másik nyugalmát a gondos gazda kötelező teendőire hivatkozva. Esetleg megkérdezik őket arról, mikor nem zavarja őket a kerti zaj...

Katalin, Ausztria
Becsben szombaton delutan es vasarnap tilos a fünyiras tudomasom szerint ez jol is müködik es persze nem illik este 8 ra utan mondjuk ütvvefuroval ügyködni.

Stefan/Svájc
Svájcban a kérdezett "zajrendre" házi vagy városi rendeletek vannak. Ez megfelel a svájci demokrácianak = helyi rendeletek, törvények, amelyek nem állnak szemben az általános országi kérdésekkel. A svájci demokrácia a regionális - helyi közösség akaratán alapszik. Általában este 9 és reggel 7 között nem szabad zajt csinálni. Se kertészeti gépek, se takaritási zajok, se épitései zajok, se muzsika, pl.zongora vagy más muzsika gyakorlata vagy zene halgatása olyan módon, hogy a szomszédot zavarja, nincsen megengedve. Aki muzsikát gyakoról nap közben, annak olyan gyakorló helyet kell berendeznie, ahonnan nem hallik ki a zaj.

A ház tulajdonosának joga van a szerzödésbe bevenni: állatok tartása nincsen megengedve. Vannak kikötések is, amelyek nem engednek meg gyerekes családokat ( gyerek sirás). Ezt nem értékeli senki diszkriminálásnak, mert ez pl. annak a jele, hogy abban a házban csak probléma lenne a többi lakóval, mivel minden lakó gyerek nélküli, vagy mert a ház helye nem alkalmas gyerekek normális nevelésére = ház + utca de semmi játszó hely, iskola messze, rossz közlekedési hely stb.
A rendörség beavatkozik ha a rendnek megfelelöen valaki reklamál ( elég egy telefon). A rendörség legtöbb esetben ki küld egy rendörségi járatot, 5 percen belül ott vannak, akinek csak a megjelenése az egyenruhában sok esetben az egész életre elég. Ha nincsen hivatalos feljelentés nem történi utána semmi. Aki ismételten visszaél a rend ellen, annak felmondhatják a bérletet. Aki sajat házában a "zajrend" ellen cselekszik, annak komoly jogi, épitészti problmái kellhetnek (pl. a zajrendnek megfeleö épitészei modifikációk kötelessége). Sajnos legtöbb probléma a nem svájciakkal történi, akiknek erdeti országukban más szokások vannak. De idövel, aki itt akar élni, azok megtanuljak a mi civilizációnkat.

Anikó (Olaszország)
A parmai önkormányzat honlapján megtaláltam a zajjal járó tevékenységekre vonatkozó rendelkezést. A kerti gépek használatát külön bekezdésben szabályozták. Eszerint hétköznap 8-13 és 15-19 óra között, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon pedig 9-12 és 16-19 óra között lehet bekapcsolni a kertben használatos gépeket és berendezéseket. Úgy vettem észre, a gyakorlatban általában figyelnek szomszédaikra az emberek, a kertben és a lakásban betartják az időpontra és a zajszintre vonatkozó jogszabályokat. Hallani olyan esetekről is - szerencsére ritkán -, amikor a szomszédok között tettlegességre kerül sor a hangos zene vagy például egy ugató kutya miatt.

Jenő (Texas)
Itt Amerikában az ilyen jellegü szabályok/törvények ismeretlenek. Ha Europára gondolok 'hogy pld. Németországban vagy Ausztriában vasárnap füvet nyirni tilos! Ami talán kevésbé ismert, hogy Ausztriában egyes helyeken este 22.00 óra után zuhanyozni is tilos!! Nálunk Amerikában inkább az a tendencia , hogy a a szabályokat a helyi közösség dolgozza ki, általában akkor mikor erre szükség van. A fö szabály hogy "Live and let live" vagyis itt tényleg az emberek nagyon toleransak.

Lali, Dél/Svédország
Svédországi szokások a kerti munkálatokkal-zajjal kapcsolatban; Először is ott kell kezdenem, hogy itt kint "még mindig" nagyon komoly szinten folyik a kulturált kertmüvelés. Rögtön hozzá kell tennem, hogy az ittenni kertben nem teljesen az otthoni (Magyar) kertformát értjük. Itt a kert legnagyobb százalákban csak a ház disze, mely kiegésziti és széppé teszi a ház környezetét, nem használják "konyhakertnek". A kertel járó zajok-körülmények a munkálatok allatt nagyon jól vannak kezelve. Törvény nincs arra hogy mikor és mettöl meddig szabad kerti zajt okozni, de vannak ajánlások a kommun honlapján, vagy külön kis tájékoztatókban. Szóval, a svéd ember álltalában legnagyobb százalákban tudja hogy mikor mit illik tenni ez mettöl meddig, ez mondhatjuk egy iratlan szabájnak. Hétköznap korán is lehet a munkát kezdeni, de a mentalitásuk folytán nem olyan korán kelök, igy nem kell félni hogy valaki 07,00 elött neki áll kerti munkának, de már 07,30-08,00 kezdésnek elképzelhetö.
Igy még hétköznap sem szokás késön este kerti zajt okozni, 20,00-21,00 a legkésöbb abba illik hagyni és abba is haggyák. A hétvége már egy kicsit rázósabb, sok svéd csak akkor ér rá a kerti munkák elvégzésére, de a 09,00-es kezdés elfogadott, annak ellenére, hogy sokan szeretnek sokáig aludni. Az esti befejezés kb ugyan ugy lehet mint a hétköznapokon, de mindenki igyekszik legkésöbb kora dálután befejezni.
A kerti gépek használata természetesen megengedett, igy a fünyiró, fülevegöztetö-moszatirtó, sövényvágó. Ugyan akkor kapagépet, ágszeletelöt csak nagyon de nagyon ritkán használnak vagy egyáltalán nem, ezek után érthetö hogy a zaj is tompább és rövidebb. Természetesen a gépek müködhetnek hagyományos robbanómotorral vagy árammal.
Azt, hogy miért nem használatos pl az ágszeletelö, azért mert egyszerüen mindeni elviszi a fölösleges fákat-ágakat a legközelebbi szelktált szemétgyüjtö helyre, (erröl küldök egy rövidke mobil-videó felvétel, hogy hogyan néz ki).

Minden kommunnek (járásnak) van ilyen szelektélt szemétfogadó helye és még csak meg sem fordúl a fejekben hogy máshova vigyék a nemkivánatos bármiféle szemetet. Olcsón lehet majdnem minden benzinállomáson utánfutót kölcsönözni és ez azt hozza magával, hogy majdnem mindenkinek van huzatója is, már akinek kertje van.
Összegezve; ...itt nagy százalékban mindenki megérti hogy a kertimunka mivel jár és ezt mindenki tudomásul veszi, senki nem rohan oda a szomszédjához hogy a baba nem tud aludni akar vagy hogy éjjeles voltam. Azt, hogy ha a hétvégén kell mind ezt elvégezni az is természetes, de az is, hogy a legnagyobb odafigyeléssel.

Bandi Kaliforniából
Kerti - hazkoruli zaj itt is letezik, kicsit mas formaban mint az Ohazaban. A varosokban a keves hely ez korlatozza a hazkoruli tevekenysegeket. Fu es bokor vagasok a zaj okozoi ugy mint masutt. A bevett szokas, hogy reggel 8 elott se fu, se bokor vagas nem kezdodik.Ez a szokas, leginkabb a szomszedoknak adott tisztelettel jar. Ez szokas vonatkozik a het vegere is. Nagyon ritkan fordul elo az, hogy valaki korabban kezdene a tevekenyseget. A szabalyok helysegek szereint valtozok, nagyon ritkan fordul az elo, hogy vitara forduljon az ugy.

Nalunk a nagy problema a kerti gepek altal terjesztett legszennyezes. Los Angeles es kornyeke az ugy nevezett Smog fovarosa, igy mindenfele gepezet elobb utobb korlatozas ala esik. Egyenlore csak szorgalmazzak a benzin motoros gepek mielobbi becsereleset. Valamennyi ar tamogatast is ad az Allam vagy a Varos erre a celra. Itteni jelenseg talan a panasz a fuvagas utan hasznalt fujos gepezet amivel takaritanak. Ezt leginkabb a kerteszek hasznaljak gyors takaritasra. A panasz az, hogy a szomszedba fujjak, tulsagosan hangosak, igy okot ad vitara. Ezeket a gepeket legtobb lakohely korlatozza, hogy mikor es hogyan hasznalhatok.

Sanna, Svédország
A villa negyedünkben akkor használjuk a kertigépeket amikor akarjuk, de mivel a Svédek igen ovatosak, hogy NE zavarják a másik embertársaikat igy eléggé alkazmazkodoak. Egy villa tulajdonos elkezdi garantáltan folytatja a többi szomszéd. Ugy hiszem ,hogy sokan ugy gondolkodnak mint én, hogy  a kerti zaj  nem olyan nagy probléma, vagyis van nagyobb probléma  amivel foglalkozni kell. Ha mégis zavarna  igy biztosan megkérném a szomszédomat. Egy ismerösüktöl hallottuk ,hogy  ahol ö lakik megegyeztek egy bizonyos idöben délután 4-6 óráig van a fünyirás ideje. Igy is lehet csinálni. Nehány napja megkérdeztem a szomszédomat, hogy zavarja -e  motorkerékpár zaja reggelente, mikor a párom elinditja Harley-Davidson-ját. Nem, nem - válaszolta a szomszédom - csodálatos hangja van. Engem viszont zavar.
 
Amerika, Minnesota
Itt van minden, amit lehet csinálni itt Rochester, MN -ba:
http://www.rochestermn.gov/departments/attorney/ordinances/
Ha valami nem tetszik akkor ki hivod a rendört aztán az intézze el. Sötédedés után általába csöndnek kell lenni. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Petra jelenti Kínából - KÉPGALÉRIA ITT!

Tovább olvasom