Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Vulkánkitörés - Káosz: londoni és hollnad repülőtereket zártak le

Londoni repülőterek lezárását rendelte el hétfő hajnaltól a brit polgári repülésügyi hivatal (CAA), miután az izlandi vulkánkitörés újabb hamufelhője érte el Nagy-Britannia déli térségeit.

Járattörlések Ferihegyen

A ferihegyi reggeli, délelőtti járatok közül a Malév amszterdami, londoni és dublini, valamint a Wizz Air londoni járatát kellett törölni, mert a vulkáni hamu miatt ezeket a repülőtereket lezárták.

Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője az MTI kérdésére azt mondta, hogy a délelőtti amszterdami járat várhatóan késve, de elindul, a többi járatról később döntenek.

Repülési tilalom Belgiumban

Az Izlandról indult újabb vulkáni hamufelhő miatt részleges repülési tilalmat rendeltek el hétfő délelőtt Belgium légterében is.
A közlekedési nehézségek reggel csak az ország északnyugati részét, az Északi-tenger körzetét érintették, és a helyi hatóságok nem is számoltak a korlátozás kiterjesztésével.

A tengerparti Oostende repülőterét a kora délutáni órákig lezárták, viszont a Brüsszel környéki fő repülőtereken - néhány brit járattól eltekintve - a forgalom a reggeli órákban zavartalan volt.

Hollandiában lezárják az amszterdami és a rotterdami repülőteret

Hollandiában hétfőn reggel hat órától délután két óráig lezárják az amszterdami Schiphol és a rotterdami repülőteret, mivel az izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő sűrűsége a megengedettnél ismét nagyobb koncentrációjú - közölte egy légügyi illetékes. Elmondta, hogy a hatóságok a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján rendelték el a két repülőtér lezárását. A többi holland légikikötő azonban fogad és indít járatokat. A holland légiközlekedést az Eyjafjallajökull vulkán kitörés után keletkezett hamufelhő teljesen megbénította április 15-e és 21-e között.

Londoni repülőtereket zártak le

A brit országos légi irányítási szolgálat (NATS) hétfő hajnalban közölte, hogy - helyi idő szerint egyelőre reggel 7 óráig, közép-európai idő szerint 8 óráig - a CAA a Londont kiszolgáló öt nemzetközi repülőtér közül Heathrow-ra, Gatwickre és a Cityre rendelt el repülési tilalmat. A zárlat a további két londoni repülőtérre, Lutonra és Stanstedre nem vonatkozik. A három lezárt londoni légikikötő közül kettőre, Heathrow-ra és Gatwickre közlekednek Budapestről járatok. Heathrow és Ferihegy között a British Airways gépei járnak, Gatwicket a Malév és az easyJet köti össze Budapesttel. A brit repülőterek naponta átlagosan 5500 járatot és több mint félmillió utast fogadnak és indítanak. A forgalom felét Heathrow és Gatwick bonyolítja le. Heathrow-n naponta átlagosan 1250 járat és 180 ezer utas, Gatwicken hatszáz járat és 77 ezer utas fordul meg.

A hétfő hajnalra elrendelt londoni zárlatok előtt számos skóciai és észak-angliai repülőtéren rendeltek el fel- és leszállási tilalmat, köztük Manchesterben, Liverpoolban és Glasgow egyik regionális repülőterén. Ezeket a korlátozásokat azonban a hamufelhő délre húzódásával feloldották. Áprilisban - Európa nagy részéhez hasonlóan - hat napig teljes légtérzárlat volt érvényben Nagy-Britannia egész területe felett a hamufelhő miatt. Az intézkedés súlyos bevételkiesést okozott a brit légitársaságoknak és a repülőtér-üzemeltetőknek, amelyek élesen bírálták a légügyi hatóságokat a légtér teljes lezárása miatt. A most léptetett újabb, részleges tilalmat is erőteljesen kritizálták a legnagyobb légitársaságok. Sir Richard Branson, a Virgin Atlantic elnöke kijelentette, hogy a döntés "viccnek is rossz". Sir Richard szerint néhány napja Franciaország légterében volt hasonló sűrűségű a hamufelhő, és akkor az érintett francia országrészekben ezernél több járat szállt fel, probléma nélkül. A British Airways szóvivője kijelentette: a cég szerint repülésbiztonsági okok nem indokolják az ennyire szigorú korlátozásokat. A British Airways helyzetét súlyosbítja, hogy légi utaskísérői keddtől ötnapos sztrájkot akarnak kezdeni a hónapok óta húzódó bér-, létszám- és munkaszervezési viták miatt.

A légitársaság 13 ezer utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet a múlt héten összesen négy ilyen sztrájkot hirdetett meg. A munkabeszüntetések május 18-ától 22-éig, május 24-étől 28-áig, május 30-ától június 3-áig és június 5-étől június 9-éig tartanának. A cégvezetés és az érdekképviselet hétfőn mindazonáltal ismét tárgyalásokat kezd. David Learmount, a Flight International című repülési folyóirat szakelemzője vasárnap a BBC-nek azt mondta, hogy az izlandi vulkánkitörés okozta visszatérő fennakadások "akár húsz évig vagy még tovább is" eltarthatnak.

Olvasóink írták

  • 2. szekist 2010. május 17. 19:02
    „Aki irta tanulhatna egy kis foldrajzot:) Oostende repteret lezartak Valaki elarulna h az megis meik? Legkozelebb olvassak at amit irnak :)”
  • 1. AntiFricc 2010. május 17. 11:21
    „"hollnad repülőtereket" ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar hitelből épült iskolát avattak Podgoricában

Kedvezményes magyar hitelből és magyar kivitelező közreműködésével készült új általános iskolát… Tovább olvasom