Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Tőzsdezárás-New York: DJIA: +0,59 százalék, Nasdaq: +0,94 százalék, S&P 500: +0,87 százalék

A bányaipari és energetikai cégek erősödésének köszönhetően újabb napot zárt emelkedéssel a New York-i értéktőzsde.

A háromnapos hosszú hétvégét követő első kereskedési napon, kedden a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,59 százalékkal (56,15 ponttal) 9497,42 pontra erősödött.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,94 százalékkal (18,99 ponttal) 2037,77 pontra kúszott fel.

Az S&P 500-as mutató 0,87 százalékkal (8,86 ponttal) 1025,26 pontra emelkedett.

A növekedéshez elsősorban az járult hozzá, hogy nőttek a nyersanyagárak, így a kőolaj több mint három dollárral drágult, ami erősítette a bánya- és energiaipari papírok árfolyamát. Ebben az is szerepet játszott azonban, hogy az arany ára átlépte a lélektaninak számító 1000 dolláros szintet, és ezzel tavaly március óta legmagasabb szintre került.

A befektetői hangulatot javították az akvizíciós hírek is.
A Kraft Foods, a legnagyobb észak-amerikai élelmiszeripari cég például bejelentette, hogy tízmilliárd fontért megvenné a brit Cadbury édességgyártót, amely azonban elutasította az ajánlatot. A Cadbury szerint a Kraft alulértékelte a céget. A szakértők szerint a Kraft hamarosan megemelt ajánlattal rukkol elő.

A múlt héten a Walt Disney jelentette be, hogy 4 milliárd dollárét megvásárolja a Marvel Entertainment képregény-kiadót.
Megfigyelők hangsúlyozták: ismét megjelentek a vállalategyesülési és -felvásárlási hírek, ami azt jelzi, hogy "a dolgok ismét működnek".
Gyengültek ugyanakkor az egészségügyi ágazat részvényei egy nappal azelőtt, hogy Barack Obama amerikai elnök szerdán ismerteti az egészségügyi rendszer átalakításával kapcsolatos elképzeléseit a kongresszus előtt.

Jelentősen, 2,2 százalékkal nőtt az Apple árfolyama, mert a Morgan Stanley 195 dollárról 200 dollárra javította fel a cég részvényének a célárfolyamát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drasztikusan visszaesett az új autók eladása Ukrajnában

Drasztikusan visszaesett az új autók eladása Ukrajnában, ahol az év első nyolc hónapjában 71… Tovább olvasom