Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Nem most készültek Kim Dzsong Ilről a fotók

Észak-korea - Az észak-koreai vezetőről a npokban közzétett felvételek nem mostanában, hanem még nyáron, esetleg évekkel korábban készültek, állítják dél-koreai szakértők.
A Jonhap dél-koreai hírügynökség szerint a fotók elemzésekor azt állapították meg a növényzet színéből és sűrűségéből, hogy azok nem készülhettek most ősszel.

Már régóta találgatások folytak Kim Dzsong Il, az észak-koreai sztálinista állam vezetőjének egészségi állapotáról. A "Kedves Vezető" utoljára augusztus 14-én mutatkozott nyilvánosan, és nem jelent meg a szeptember 9-i nemzeti ünnepen és az uralkodó kommunista párt pénteki évfordulós ünnepségén sem.

A hivatalos phenjani bejelentés szerint "nemrég" megtekintett egy futballmérkőzést, de sem annak pontos idejét vagy helyét nem közölték, sem fénykép nem készült. Szombaton viszont az állami televízió tíz fotót mutatott a 66 éves Kimről, amint állítólag egy katonai kiképzőtáborba látogat. Ekkor sem közöltek azonban időpontot, és a külföldi szakértők szerint a képek biztos, hogy nem a napokban készültek. A dél-koreai titkosszolgálat úgy tudja, hogy Kim augusztus közepén agyvérzést kapott, megoperálták és már jobban van.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Észak-Korea már nem terrorista-támogató állam

Észak-Korea - Az Egyesült Államok törölte Észak-Koreát a terrorizmust támogató államok listájáról -… Tovább olvasom