Kisalföld logö

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 10°C | 21°C Még több cikk.

Megcáfolták, hogy rakétatámadás vett volna célba Szíriában egy repülőteret

A dpa-nak nyilatkozó katonai források szerint kedd korahajnalban valóban mozgósították a szíriai légvédelmet, de kiderült, hogy a riasztás téves volt, a riadó pedig felesleges.
A korábbi hírrel ellentétben mégsem indult rakétatámadás Szíriában hétfőről keddre virradón egy légitámaszpont ellen Homsz városának közelében - mondták katonai források a német dpa hírügynökségnek kedd hajnalban.

A támadás hírével a szíriai köztévé szolgált. Jelentése szerint a szíriai légvédelem megsemmisítette a rakétákat, melyek eredetéről semmi nem közölt. A hírt idővel kivette híradóiból a tévé.
    
A dpa-nak nyilatkozó katonai források szerint kedd korahajnalban valóban mozgósították a szíriai légvédelmet, de kiderült, hogy a riasztás téves volt, a riadó pedig felesleges.
    
A támadás hírére szinte azonnal reagált az Egyesült Államok védelmi minisztériuma közölve, hogy semmilyen amerikai katonai tevékenység nem folyt a szóban forgó területen az adott időpontban.

Korábban írtuk:
Rakétatámadás vett célba Szíriában hétfőn éjjel egy légitámaszpontot Homsz városának közelében. A szíriai légvédelem megsemmisítette a rakétákat - adta hírül a szíriai köztévé.


A híradás arra nem tért ki, hogy milyen eredetűek lehettek a rakéták.
    
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma a hírre reagálva közölte, hogy nincs tudomása amerikai katonai tevékenységről az érintett területen.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött az új bevándorlási törvénytervezet vitája a francia nemzetgyűlésben

A javaslatnak három alapvető célja van: a bevándorlás szabályozása, a menekültjog hatékonyabbá… Tovább olvasom