Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Két és fél év után került meg a gyémántgyűrű

Két és fél év után került meg a szennyvízhálózatból Nagy-Britanniában egy rendkívül értékes gyémántgyűrű, melyet véletlenül lehúzott a vécén tulajdonosa.

Az ékszer aranyból készült, közepén egy nagyobb gyémánt van, körötte pedig még tucatnyi kicsi. Tulajdonosa - egy immár 67 éves nő - néhai férjétől kapta, ezért nem csupán pénzbeli értéke miatt volt számára fontos.

Mikor észrevette, hogy hova tűnt a gyűrű, megbízott egy szennyvízkezelő céget, melynek emberei mindent megpróbáltak: lecsapoltak 60 köbméter szennyvizet egy helyi ülepítőből, fémdetektorral is végigvizsgálták a legvalószínűbb lelőhelyeket, ám mindhiába. A minap azután véletlenül ugyanennek a cégnek egy alkalmazottja csatornarendszer tisztogatása közben meglelte a gyűrűt.

Alapos zuhanyoztatás után bevitte a vállalat irodájába, ahol az egyik tulajdonos emlékezett a két és fél évvel ezelőtti, nagyszabású gyűrűkutatásra, mi több, látta is fotón az ékszert. Felismerte, majd pedig átadta a gyűrűt tulajdonosának. Kissé megviselte a 30 hónapnyi szennyvízfogság az ékszert, elvesztett két kisebb gyémántot, de miután egy ékszerész megtisztította, régi fényében ragyogott, elvesztője pedig immár biztosabb helyen tartja - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késeléses gyilkosság egy orosz családi házban: tizenketten meghaltak

Tizenketten meghaltak abban a késeléses támadásban, amely egy kétszintes házban történt Oroszország… Tovább olvasom