Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

EU-csúcs: személyi döntések és Ukrajna is a napirenden

Több uniós csúcspozíció betöltéséről dönthetnek, és az ukrajnai konfliktusról, az iraki és a közel-keleti helyzetről is tárgyalnak.

Az Európai Bizottság következő elnökének júliusi megválasztását követően a többi uniós csúcspozíció betöltéséről dönthetnek, és külpolitikai kérdésekről, az ukrajnai konfliktusról, az iraki és a  közel-keleti helyzetről is tárgyalnak szombati rendkívüli csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam- illetve kormányfői.

A kinevezéseket illetően brüsszeli körökben a csúcstalálkozót megelőző napokban az a közvélekedést, hogy továbbra is Federica Mogherini olasz külügyminiszter a legesélyesebb arra, hogy Catherine Ashton külügyi és biztonságpolitikai főképviselő utóda, az uniós diplomácia új irányítója és egyben a bizottság alelnöke legyen. Így volt ez már júliusban is, ám az akkori csúcstalálkozón egyes, főleg keleti tagállamok olyan vehemensen ellenezték Mogherini kinevezését, hogy emiatt nem sikerült dönteni a kinevezések kérdéséről.

Egy, az egyeztetéseket ismerő, neve mellőzését kérő forrás szerint a tagállamok vezetőinek nagyjából most is hasonló körülmények között kell megtalálniuk a megoldást, mint júliusban. Nincsenek új nevek a kalapban, ám az azóta eltelt hetekben volt idejük megemészteni a dolgokat, így most nagyobb az esély a megállapodásra, annál is inkább, mert a legutóbbi tanácskozáson kötelezettséget vállaltak arra, hogy ebben a kérdésben az Európai Tanács szombat délután kezdődő ülésén meghozzák a végső döntést.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Putyin: megállapodtunk Porosenkóval a humanitárius segélyről

A két elnök keddi találkozója után Porosenko bejelentette, hogy egyetértenek a kelet-ukrajnai… Tovább olvasom