Kisalföld logö

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Anthrax-fertőzésbe halt bele egy londoni dobkészítő

London - Meghalt vasárnap az a londoni dobkészítő, aki anthrax spórákat lélegzett be, miközben importált állatbőrökkel dolgozott - közölte az őt kezelő londoni kórház.
A 35 éves férfit napok óta a Homerton Egyetemi Kórház intenzív osztályán ápolták, ám állapota folyamatosan rosszabbodott.A brit közegészség-védelmi hatóság (HPA) átvizsgálta, majd lepecséltelte a férfi lakását, és további ellenőrzéseket tartanak a műhelyében, hogy az esetleges további fertőzésnek a nyomára bukkanjanak.

Az áldozattal hét másik ember tartózkodott egy helyiségben, amikor a férfi a fertőzött állatbőrrel dolgozott - ők antibiotikumos kezelést kaptak, ám egyikükön sem volt kimutatható az anthrax-fertőzés nyoma - közölte a HPA. A férfi feltehetőleg hangszerkészítés közben, a dobjaira feszítendő állatbőrből lélegezte be a baktériumokat, amelyek a szakértők szerint valahogy átvészelték a cserzés folyamatát.

Az anthrax - vagy más néven lépfene - baktériuma általában bőrön át terjed, de előfordul, hogy belégzéssel is fertőzést okoz. A hatóságok szerint ugyanakkor igen csekély a kockázata, hogy azok, akik állatbőrből készült dobokon játszanak, megfertőződhetnek. Az utóbbi tíz évben már történt néhány hasonló eset Nagy-Britanniában. Legutóbb 2006-ban egy 50 éves skót dobkészítő halt bele a fertőzésbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Berlin az orosz maffia középeurópai központja

A hajdani Szovjetunió felbomlása óta, London mellett a német főváros lett az orosz szervezett… Tovább olvasom