Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 14°C Még több cikk.

A parti őrség szerint nincs esély, hogy az eltűntek túlélték a hajóbalesetet

Egy vontatott uszályhajó ütközött egy városnézőket - köztük a mosonmagyaróvári Kossuth Gimnázium jelenlegi és volt növendékeit - szállító vízibusznak az Egyesült Államokban. Egy 16 éves lány és egy 20 éves fiatalember eltűnt a vízben - videók, galériák, térkép.

Todd Gatlin, a parti őrség kaptánya azt mondta: "nincs esély arra, hogy túlélhették a balesetet." A hatóságok a folyó 14 tengeri négyzetmérföldes területét kutatták át, hogy megtalálják a fiatalokat.

A tévé tudósítása szerint a Marshallton Egyesült Metodista Egyházban, csütörtökön virrasztást tartottak a folyóba zuhant két diákért. Az egyház csereprogramja keretében érkeztek a magyarok az Egyesült Államokba. A kétéltű buszt üzemeltető társaság közleményében együttérzéséről és gyászáról biztosította a hozzátartozókat, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánt. A vállalat egyébként azonnal leállította Amerika más városaiban üzemeltetett hasonló kétéltű buszait


Mélybe ránthatta a roncs a két fiatalt

Félő, hogy az eltűnt két magyar turistát az összeroncsolódott városnéző kétéltű vízibusz a mélybe rántotta Philadelphiában a Delaware folyón történt balesetben - jelentette a helyi sajtó.

A kikötőváros rendőrsége és a parti őrség csütörtök reggel hajókkal folytatta a keresést a két eltűnt fiatal, egy 16 éves lány és egy 20 éves fiú után - tudósított a helyszínről a WPVI-TV.

A hatóságok szonár segítségével megtalálták a folyó fenekére, 15 méter mélyre süllyedt roncsot, amelyet még csütörtökön szerettek volna a vízből kiemelni.

A parti őrség tájékoztatása szerint egyre kisebb az esély arra, hogy a két fiatal élve előkerül. Todd Gatlin, a parti őrség kapitánya elmondta, hogy a roncs szinte teljes sötétségben van, ezért, valamint a veszélyes áramlatok miatt a búvárokat csütörtökön már nem küldik vissza a folyófenékre.

"Nem tudni, hogy vannak-e holttestek a hajóban, akkora a sötétség (...) az ember az orráig nem lát" - mondta Charles Ramsey rendőrkapitány. 

A folyóban az apály-dagály jelensége miatt erősek az áramlatok, így elképzelhető, hogy a víz a nyitott vízibuszból kisodorta az áldozatokat, a folyó pedig magával vitte őket az óceán felé. 

A szövetségi hatóságok kivizsgálják a baleset körülményeit, ez valószínűleg hónapokig fog tartani. Meghallgatnak minden szemtanút és megvizsgálnak minden fotót és videót, olyanokat is, amelyeket a vízibuszon utazók készíthettek.


Közelebb költöztették a diákokat egymáshoz

Két, egymáshoz közel lakó családhoz költöztették össze azokat a magyar diákokat, akiknek kirándulóhajója szerdán szenvedett balesetet az Egyesült Államokban.

Hansági Károly, a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója azt közölte csütörtökön az MTI-vel: a két - egymástól sétatávolságnyira lakó - csapattal egy-egy tanár van; azért vonták így össze őket, hogy együtt könnyebben dolgozzák fel a tragédiát.

Közlése szerint a legtöbb gyereket azért nem tudták szülei telefonon elérni a tragédia után, mert irataik mellett mobiljuk is a vízbe veszett vagy elázott, így jellemzően interneten tartanak kapcsolatot velük. Mint mondta, ő ma reggel, a Külügyminisztériumtól értesült a tragédiáról, de volt olyan szülő, aki már korábban tudott a balesetről, mert gyermeke jelentkezett szeretteinél.

A két eltűnt gyerekről a szülők kérésére csak annyit mondott Hansági Károly, hogy a 16 éves lány a gimnázium jelenlegi, a 20 éves fiatalember az iskola volt diákja. A 13 gyerekből és két tanárból álló csoporttal július másodikán érkeztek háromhetes nyelvoktatásra az Egyesült Államokba.



Külügyminisztérium: Folytatódik a keresés

Folytatódik a keresése annak a két magyar diáknak, akik azon a városnéző hajón utaztak, amely szerdán uszállyal ütközött Philadelphiában, a Delaware folyón - közölte Klekot Ágnes, a Külügyminisztérium konzuli főosztályvezető-helyettese csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

Mint elmondta, Mosonmagyaróvárról július 2-án érkezett egy 13 diákból és két tanárból álló magyar diákcsoport az Egyesült Államokba, ahol Philadelphia városában vettek részt egy nyelvi programon. Ennek során tettek kirándulást egy vízibusszal, amelynek kigyulladt a motorja és nekiütközött egy uszálynak, majd felborult, az utasok pedig vízbe estek. A mentés azonnal megkezdődött.

Hárman kerültek kórházba könnyű sérülésekkel, őket azonban még az éjszaka kiengedték - mondta Klekot Ágnes. További új információk egyelőre nincsenek - tette hozzá.


Megszólal az igazgató, az önkormányzat és a konzul

A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium diákjai és tanárai ültek azon a városnéző hajón, amely szerdán egy uszállyal ütközött a Delaware folyón Philadelphiában.

A gimnázium igazgatója, Hansági Károly azt mondta, ő sem tud többet a két eltűnt fiatalról annál, mint amennyit a New York-i konzulátuson közöltek vele.

„Annyira gyorsan jött minden, csak nagyon nehezen tudtuk felvenni a kapcsolatot a csoporttal a gyerekek szülein keresztül, mert a telefonok is a vízbe estek" – mondta a hvg.hu-nak Dr. Hansági Károly, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója, aki a New York-i konzulátus munkatársaival is beszélt már.



Mosonmagyaróvári önkormányzata egyelőre tájékozódik annak a  hajóbalesetnek az ügyében, amelyben két gimnazistájuk eltűnt; abban  bíznak, hogy csak adminisztrációs hibáról van szó, és a fiatalok  előkerülnek - mondta Nagy István (Fidesz) alpolgármester az MTI-nek  csütörtökön.  


Hungarian BBClub discovers USA

A Bridgebuilders Club of 15 youth and leaders/teachers from the Kossuth Gimnazium in Mosonmagyarovar, Hungary are in New York, New Jersey and Pennsylvania from July 2 – 23. They have come to explore American culture, meet American youth, stay in American homes, and learn about Christian roots, churches and traditions through the home stays with members and youth of different churches. They are hoping to do some bridgebuilding with American youth to interest them in a return visit next spring or summer! The trip is coordinated by the Eastern PA Core Hosting Team of Jackie Kennedy and Barbara Anderson with lots of help from friends.

Fotó és forrás: http://atlanticbridge.org/news-and-events/296-summer-usa-2010



A baleset pillanata amatőr felvételen
A baleset pillanata amatőr felvételen


Trombitás Zsófia New York-i konzul csütörtökön a helyszínre utazik, hogy személyesen tájékozódjon az ügyről és az eltűnt magyarok utáni kutatásról. Az utat a hollandiai keresztény szervezet, az Atlantic Bridge International szervezte.

Pataki Eszter, a Külügyminisztérium szóvivője csütörtök reggel az Origonak azt mondta: a balesetet szenvedett magyar csoport diákokból és tanárokból áll, a két eltűnt ember diák.

Hajóbaleset Philadelphiában - Fotó: MTI

A hajót a, amely honlapján közölte, hogy a baleset után Philadelphiában átmenetileg felfüggesztette a tevékenységét.

A vízibuszt - amely egyike volt a Philadelphiában népszerű "kacsa hajóknak" (duck boat), ezeket II. világháborús kétéltű katonai járművekből alakítottak át és újítottak fel városnéző utazásra - a Ride the Ducks nevű cég üzemeltette, amely a baleset után átmenetileg országszerte beszüntette a túrákat.

Amerikában 2000-ben összesen 250 ilyen kétéltű jármű működött, a Ride the Ducks 2003 óta 15 ilyen járművel fuvarozta a turistákat Philadelphiában, és a cégnek 90 további járműve van egyebek között Atlantában és Baltimore-ban. A vízibuszokkal korábban is történtek végzetes balesetek, 1999-ben 13 utas halt meg, amikor egy jármű az Arkansas állambeli Hot Springsben elsüllyedt, 2002-ben négyen vesztették életüket a kanadai Ontarióban, az Ottawa folyón, a parlament épülete közelében.

 Mosonmagyaróvári diákok tűntek el az amerikai hajóbalesetben

A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium 13 egykori, és jelenlegi tanulója, és a két kísérő egy diákcsere program keretében utazott az Egyesült Államokba július 2-án.

A Kossuth gimnázium amerikai diákcsere programja tudni kell, hogy a mosonmagyaróvári középiskola 2003-ban került kapcsolatba az Atlantic Bridge nemzetközi ifjúsági szervezettel. Részletek a diákcsere programról >>


 A jármű egy motorhiba okozta kisebb tűz miatt lerobbant és segítségre várt a Delaware folyón, helyi idő szerint szerdán kora délután. Tíz perccel később beléjük futott egy salakot szállító motoros uszály, felborítva és összeroncsolva a vízibuszt. Az uszály hosszan magával vontatta a járművet, amely azután el is süllyedt a folyó 15 méter mély vízében.

Az uszály a 37 utast és a személyzetet letaszította a fedélzetről a Delaware folyóba.  Két magyar fiatalt - egy 16 éves lányt és egy 20 éves fiút - azonban a mentők órákon át folytatott elkeseredett kutatása ellenére sem sikerült megtalálni.

Az egyik amerikai utas szerint alig egy perccel a baleset előtt vették észre a közeledő uszályt, s mindössze 45 másodpercük volt, hogy a kétfős személyzet utasítására magukra kapják és gyerekeikre is feladják a mentőmellényeket. Szemtanúk szerint a vízből kiemelt turisták többségén ott volt a mellény.





Eltűnt két fiatal


A baleset után tíz embert kellett kórházba szállítani könnyebb sérülésekkel. Az utasok között ott voltak az egyik megyei középiskola 13 diákja és két tanára is. Egy 16 éves lány és egy 20 éves fiú eltűnt. A mentésbe és az eltűntek utáni kutatásba 20 hajó és hat helikopter kapcsolódott be.

Két fiatalt keresnek

Videó a mentésről itt >>
A baleset után könnyebb sérülésekkel kórházba szállított turisták között is van három magyar gyermek. A magyarok között súlyos sérültről nem tudunk. Értesüléseink szerint a megyei diákcsere csoport minden holmija odaveszett.



 

Hajóbaleset Philadelphiában - Fotó: MTI


A turistahajót 15 méter mélyen a zavaros vízben már beazonosították, de azt még veszélyesnek ítélték, hogy olyan mélyre búvárokat küldjenek.
Csütörtök reggel megérkeznek a helyszínre a nemzeti közlekedésbiztonsági hatóság szakértői, akik a baleset körülményeit vizsgálják majd részben a rádióüzenetek, illetve a szemtanúk által készített fotók alapján. A philadelphiai rendőrség egyik képviselője, Frank Vanore újságírók előtt arról számolt be, hogy a hajó fedélzeten tűz ütött ki, ezután pedig leállt a motor. Az uszályhajó akkor ütközött neki a vízibusznak, amint az épp a technikai segítségre várakozott.


Philadelphiai hajóbaleset


A philly.com beszámolójából kiderül, hogy a városnéző hajó egyik amerikai utasa szerint alig egy perccel a baleset előtt vették észre a közeledő uszályt, és mindössze 45 másodpercük volt, hogy a kétfős személyzet utasítására magukra kapják és gyerekeikre is feladják a mentőmellényeket. Szemtanúk szerint a vízből kiemelt turisták többségén ott volt a mellény. Az utaslistát eddig nem tették közzé.


Vízibaleset nagyobb térképen való megjelenítése

Magyarokat szállító vízibusz balesete

Uszály ütközött egy városnézőket, köztük magyarokat szállító kétéltű  vízibusznak az egyesült államokbeli Philadelphiában. Az  ütközéstől a Delaware folyó vízébe borult 37 turista közül két  magyar fiatal eltűnt. 

Az amerikai vöröskereszt közlése szerint egy nagyobb magyar egyházi csoport volt az utasok között.

A két eltűnt magyart - egy 16 éves lányt és egy 20 éves fiút - a mentők órákon át folytatott elkeseredett kutatása ellenére sem sikerült megtalálni.



A www.philly.com helyi hírportál beszámolója szerint a baleset után könnyebb sérülésekkel kórházba szállított turisták között is van három magyar gyermek.

Mint a híradásokból kiderült, a keleti parti metropolisban szárazföldi és vízi városnézést kínáló kétéltű jármű egy motorhiba okozta kisebb tűz miatt lerobbant és segítségre várt a Delaware folyón - helyi idő szerint szerdán kora délután -, amikor tíz perccel később beléjük futott egy salakot szállító motoros uszály, felborítva és összeroncsolva a vízibuszt. A jármű később el is süllyedt a Delaware folyó 15 méter mély vízében.

Az egyik amerikai utas szerint alig egy perccel a baleset előtt vették észre a közeledő uszályt, s mindössze 45 másodpercük volt, hogy a kétfős személyzet utasítására magukra kapják és gyerekeikre is feladják a mentőmellényeket. Szemtanúk szerint a vízből kiemelt turisták többségén ott volt a mellény.

A mentők sötétedésig nagy erőkkel folytatták a kutatást a két eltűnt magyar fiatal után, de éjjelre is két hajóval a helyszínen maradtak. Az intenzív kutatást csütörtök reggel folytatják.

A szóban forgó egyházi szervezet nevét és az utasok listáját nem közölték a híradások.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. Elemér 2010. július 13. 00:21
    „Kisangyalom téged már régóta keresnek Mo.-n. - "Kerekes Nikoletta."

    http://www.youtube.com/watch?v=z40OQwBiAYQ”
  • 48. csery 2010. július 12. 23:32
    „Elemér: Hány Eiffel-torony van Párizsban?

    http://www.youtube.com/watch?v=fJuNgBkloFE&feature=related”
  • 47. Elemér 2010. július 12. 22:21
    „Sértegetéssel kezded. Nicsak, itt vagy te Amerikában ismernek, burgert rendelsz.

    http://www.youtube.com/watch?v=kUvBQwvFSD0”
  • 46. csery 2010. július 12. 17:58
    „Elemér: Amikor elfogynak az érveid, marad a sértegetés. Fogalmad sincsen mi van Magyarországon, lövésed sincsen ki vagyok én.
    Ennyit tudsz mint ez a szőke:
    http://www.youtube.com/watch?v=g1J5C1ichqU”
  • 45. Elemér 2010. július 10. 10:48
    „Tati <moderálva>

    Ez a hajó huzta ki a vizböl daruval az elsüllyedtet. Tegnap reggel kilenckor ott volt. 6-8 órás munka. Ahogy huzták ki párszor Szabolcs Prem teste felbukkant és eltünt. Aztán mikor megemelték elöjött. Ch. 13 News

    Dóra testét tegnap reggel 4:30 fedezte fel egy halászhajó a Walt Whitman hid körül

    http://www.cfnews13.com/images/apimages/Philly_Duck_Boat_Accident.sff-430947d6-9597-4dd3-88de-36f02b350f3c0.jpg

    63 éves James Corry, Nyugat Afrikai dob (dun) zenével a parton lelküket a folyóban megáldotta. Ez a dun igy néz ki.

    http://www.youtube.com/watch?v=LOz5KIYvdnQ

    The sound of James Corry´s 3-foot Yoruba drum filled the air as Philadelphians and out-of-towners alike watched the tragic end to the 48-hour search for the bodies of two Hungarian students who disappeared Wednesday afternoon. Dun. Dun. Dun.

    "These individuals drowned in this river," said Corry, 63, who came from his home in Fern Rock to perform a West African tradition that honors nature or the deceased.

    "I´m playing for their souls and to give homage to this river," he said. "I guess this is the way life is . . . it really doesn´t take any prisoners."

    Read more: http://www.philly.com/dailynews/local/20100710_Duck-boat_salvage_efforts_along_Delaware_River_create_grim_scene.html#ixzz0tGbD1NMh
    Watch sports videos you won´t find anywhere else”
  • 44. sylvice 2010. július 09. 22:13
    „Tévedsz Elemér!
    A lányom évfolyamtársairól van szó, előbb tudtuk mi történt, mint Te, üzentek a neten keresztül.
    És képzeld, mi is beszélünk angolul, bármennyire hihetetlen, nem szorulunk más fordítására”
  • 43. Elemér 2010. július 09. 18:07
    „44. h.sz. sylvice

    Mikor én irtam akkor itt még nemvolt azonositás, csupán adminisztrációs spekuláció. Egyébként is ti mindig csak azt tudjátok, amit az angolbol nektek leforditanak. Reggel ahogy emelték a roncsot a vizböl bukkantak rá. Igen Kanadába könnyeb volt mindig bejutni mint az USA-ban. Rokon Kanadában nem jelent semmit.

    http://www.philly.com/philly/news/breaking/98098959.html?cmpid=15585797

    43. h.sz. csery

    Az lehet hogy te nem hagynád el az országot, mert viszonyitani nemtudsz, meg sokra nem is vinnéd. Fiatatalon kell itt kezdeni és hajtani kell, mert a dollár nem a fán terem. Sajnos Mo.-n sok a buta ember, aki mindezt nemtudja.”
  • 42. Carrie04 2010. július 09. 17:53
    „Ez felfoghatatlan, hogy történhet meg!!!Borzasztó!!! Szegény fiatalok!!! Szörnyű....”
  • 41. sylvice 2010. július 09. 17:07
    „Elemér, hogy írhatsz ennyi sületlenséget?
    Azonosították a kislány holttestét. Egyébként a nagymamája Kanadában él, volt már látogatóban nála, ha akart volna, ott maradt volna....
    Egyébként őszinte együttérzésem a családnak.”
  • 40. Elemér 2010. július 09. 15:20
    „The best things in life are free
    But you can keep ´em for the birds and bees
    Now give me money (that´s what I want)

    http://www.youtube.com/watch?v=_oNrreaCeDY”
  • 39. ronik77 2010. július 09. 14:39
    „Kedves Elemér, nem ismered őket!! Miért feltételezed ezt te ezt csinálnád?”
  • 38. Elemér 2010. július 09. 14:32
    „Adminisztrációs hiba, én is erre gondoltam. Magyarul ugy döntöttek hogy maradnak és nem is voltak a hajón. Ezt még a komcsi világban is igy szokták csinállni.;))”
  • 37. feherjulia 2010. július 09. 11:55
    „??????"Mosonmagyaróvári önkormányzata egyelőre tájékozódik annak a hajóbalesetnek az ügyében, amelyben két gimnazistájuk eltűnt; abban bíznak, hogy csak adminisztrációs hibáról van szó, és a fiatalok előkerülnek - mondta Nagy István (Fidesz) alpolgármester az MTI-nek csütörtökön."
    ???????”
  • 36. janika 2010. július 09. 11:49
    „,, A tények attól nem szűnnek meg létezni, hogy nem veszünk tudomást róluk"! Igaz sokkal könnyebb ki moderálni, mint tanulni belőle!”
  • 35. zeta62 2010. július 09. 10:50
    „Egy ekkora monstrum ugyanúgy nem tud ennyi idő alatt megállni, se érdemben manőverezni, mint egy gyorsvonat... :(
    Sajnos a mozgásképtelen kis járműnek esélye sem volt, és ez itt nem elsőbbség kérdése.
    Részvétem a családoknak, sajnos a józan ész alapján nincs esély...”
  • 34. Bloody 2010. július 09. 09:13
    „:( Istenem!...
    A kislány idézete (azon a bizonyos közösségiportálon):
    ,, - Ha az élet egy folyó, akkor választhatunk, hol lépünk bele. A víz akárhol hajlandó szétválni. Aki nem hagyja magát, aki harcol, aki kihasználja a rendelkezésre álló lehetőségeket...
    - Ha léteznek lehetőségek.
    - Lehetőség mindig van, csak meg kell azt keresni!"”
  • 33. zopika02 2010. július 09. 08:55
    „" A helyi médiumok szerint a 16 éves Schwendtner Dóra és a 20 éves Prem Szabolcs feltehetőleg a folyóba zuhant. "”
  • 32. bettyna 2010. július 09. 08:48
    „@okostojás
    sajnos nem így van, én évekig dolgoztam városnéző hajókon a Dunán Budapesten, amik inkább voltak roncsok, többször törött csőrendszerrel (pisiszagban) hajóztunk, leégett a motor, leállt a hajó és ugyanígy kerülgettek minket a toló- és vontatóhajók... :( csoda, hogy nem történt baleset :( nagyon sajnálom a diákokat.”
  • 31. okostojas007 2010. július 09. 08:10
    „ezt a roncsot nálunk még a rábcán sem engedték volna közlekedni ....
    beperelni amerikát ahogy ők minket minden szarért...
    egyébként a vizi közlekedésben mindig a nagyobb hajónak van elsőbbsége...”
  • 30. buggyant 2010. július 09. 07:45
    „Kicsilány. Egy is sok.”
49 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Médiatörvény: Paul Lendvai szerint jön az állami cenzúra

Az Európai Uniónak a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos reakcióit elemzi Paul Lendvai a Der Standard… Tovább olvasom