Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

A brit kormány megváltoztatta a nagysebességű vasútvonal tervét

Megváltoztatta a brit kormány a London és Birmingham közé megálmodott nagysebességű vasútvonal nyomvonalának tervét, azt reméli, hogy a jelentős módosításokkal sikerül elejét venni az építkezésekben érintett lakosok és a környezetvédő csoportok aggodalmainak.

A harmincmilliárd fontba (9 ezer milliárd forint) kerülő vasútvonal, amelynek tervét még az előző, munkáspárti kormány vetette fel, a jelenlegi kilencvenről akár ötven perc alá is csökkentheti a brit főváros és a szigetország közép-nyugati régiójában fekvő Birmingham közötti utazási időt.

Az óránkénti 400 kilométeres sebességgel haladó szupergyorsvonat ötlete azonban heves ellenállásba ütközött a tervezett vasútvonal mentén élők részéről, akik elsősorban otthonaik és a környező vidék épsége miatt aggódtak.

Nagy-Britanniában mindössze 110 kilométernyi nagysebességű vasútvonal fut, amely a Csatorna-alagúton keresztül köti össze Londont az európai kontinenssel, ahol a franciák, németek, spanyolok és olaszok jóval kiterjedtebb és gyorsabb vasúthálózattal büszkélkedhetnek. A Birminghambe vezető vasútvonal építési munkálatai a tervek szerint 2017-ben kezdődnek meg és valószínűleg több mint tíz évig tartanak majd. A beruházás az első lépését jelenti a brit fővárost Észak-Angliával, illetve Skóciával összekötő terveknek.

Philip Hammond brit közlekedési miniszter elmondta, hogy személyesen járta végig a tervezett vasútvonalat és beszélt az érintett ingatlantulajdonosokkal, környezetvédő csoportokkal és hatóságokkal.

"A márciusban közzétett tervnek nagyjából az ötven százalékán kellett különböző módosításokat végrehajtani" - közölte a miniszter, aki azt is elmondta, hogy a vasútvonal tervének alapos megvitatására a jövő évben kerül majd sor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felesküdött Dilma Rousseff, Brazília első női elnöke

Szombaton felesküdött az ország köztársasági elnöki hivatalára Brazília történelmének első női… Tovább olvasom