Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

68 halott a kirgiz légikatasztrófában

Kirgizisztán - A legfrissebb adatok szerint 68 halálos áldozata van a vasárnap történt kirgizisztáni légikatasztrófának - jelentették a hivatalos források. A személyzet valamennyi tagja túlélte a tragédiát, amelyben több külföldi is meghalt.
A Boeing 737-es típusú gép 90 emberrel a fedélzetén szállt föl Biskekből, hogy az iráni fővárosba induljon. A start után röviddel azonban eddig ismeretlen okokból drámaian lecsökkent a kabinnyomás. A pilóta visszafordította a gépet, hogy kényszerleszállást hajtson végre, de a repülő már nem érte el a pályát és a földbe csapódott.

A hétfői értesülések szerint 68 halottja van a tragédiának. "24 kirgiz, 52 iráni, három kazah, két kanadai, valamint egy-egy török és kínai állampolgár volt a gépen" - mondta a kirgiz kormányfő szóvivője, Jelena Bajalinova az AFP hírügynökségnek. A tragédia egy amerikai támaszpont közelében történt. A kirgiz hatóságok kérésére a bázisról tűzoltókat és orvosokat küldtek a helyszínre.

Igor Chudinov kirgiz miniszterelnök elmondta, hogy a legénység mind a hét tagja túlélte a szerencsétlenséget, amely a legsúlyosabb ilyen baleset volt a szovjet utódállam történetében. A Boeinget üzemeltető Itek Air kirgiz magán-légitársaság szerepel az Európai Unió fekete listáján, ezért nem közlekedhet egyetlen járata sem a tagországokba. A cég állítása szerint az 1979-ben épült repülő jó állapotban volt, utoljára egy hónappal ezelőtt vizsgálták át tüzetesen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Légiszerencsétlenség Guatemalában - 10 halott

Guatemala - Tízen meghaltak - köztük öt amerikai állampolgár - amikor lezuhant egy kisrepülő… Tovább olvasom