Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Kisiklott egy tehervonat két kocsija Komáromnál

A baleset a komáromi rendező állomáson történt. A tehervonat két kocsija siklott ki.

20.35

Almásfüzítő és Komárom között este fél kilenc előtt az egyik vágányt sikerült szabaddá tenni a biztonságos vonatközlekedéshez, újraindultak a személyszállító vonatok.

A másik vágány felszabadítása is folyamatban van. A késések fokozatosan csökkennek, a teljes menetrendszerű vasúti közlekedés szerda hajnalra áll helyre.

20.20

Úgy tudjuk, egy 25 vagonból álló szerelvény közepén ugrott meg néhány kocsi a vasúti váltón, ezek siklottak ki.

Információinkat megerősítette Völgyi Ágnes tűzoltó főhadnagy, aki azt is elmondta: az egyik kocsi veszélyes anyagot szállított, vizsgálják, vészhelyzet alakult-e ki a helyszínen.

Időközben a MÁV sajtóügyeletese közleményben tudatta velünk: nem áll rendelkezésre vonatpótló autóbusz, így az utasoknak várakoznia kell a helyszínen, amíg nem tisztítják meg az egyik vágányt. Ez körülbelül 9 órára várható - foglalta össze Kalavecz Imre a történteket.

20.00

A balesetben nem sérült meg senki, egy magán-vasúttársaság szerelvényével történt a baleset - közölte a Kisalfölddel Kavalecz Imre, a MÁV sajtóügyeletese. A helyszíni munkálatok várhatóan késő estig tartanak, addig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat az érintett szakaszon.

Korábban

Időközben a MÁV sajtóügyeletese közleményben tudatta velünk: nem áll rendelkezésre vonatpótló autóbusz, így az utasoknak várakoznia kell a helyszínen, amíg nem tisztítják meg az egyik vágányt. Ez körülbelül 9 órára várható - foglalta össze Kalavecz Imre a történteket.

A Budapest–Komárom–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon baleset történt. Kedden 18.12 órakor a komáromi rendező állomásra behaladó tehervonatból – eddig ismeretlen okból – két teherkocsi kisiklott. A kisiklott kocsik mindkét vágányt elzárják a vonatközlekedés elől.

A MÁV-START vonatpótló autóbuszokat oldotta meg az utasok szállítását. A műszaki mentés ideje alatt – várhatóan este kilenc óráig – a vonatközlekedésben jelentős késések alakulnak ki. A vasúttársaság a késésekért elnézést kér utasaitól.

A vonatközlekedést a MÁV-csoport honlapján is nyomon követhetik az utasok (http://www.mavcsoport.hu/), vagy letölthetik az okostelefonra a Vonatinfóalkalmazást.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Saját feleségét futtatta a tatabányai férfi

A férfire akkor szállt rá a rendőrség, amikor az egyik kuncsaft újabb szolgáltatást kért a nejétől.… Tovább olvasom