Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Háztáji, te drága!

Ha a háztájiba fektetett munkaórákból számítanánk ki egy kiló kacsazsír vagy egy liter aludttej árát, csillagászati összeget kapnánk.

Ez az élet rendje. Eltűnnek a családi házak udvaráról a tehénistállók, a baromfi- és disznóólak, mutatóban maradnak csak veteményeskertek. A tejcsarnokok elhagyott épületeit sok helyen rég lebontották. Rosszabb esetben ma is üresen állnak, jobb esetben fodrászüzlet vagy éppen kínai bolt nyílt bennük.
A most felnövő gyerekek legfeljebb egy-egy vendéglő vagy szálloda „látványdisznóölésén” élhetnek át valami keveset abból, ami egy emberöltővel ezelőtt szertartásszerű és mindennapos volt. És a régi ízeket már soha nem érezhetjük újra. Amikor a háztájiban fejt tej magától megaludt, és vastag tejfölréteg koronázta. Amikor a kertből frissen leszakított, napfény-
ízű paradicsommal, vastag húsú paprikával ettük a vajjal megkent, kemencében sütött kenyeret. Amikor a baromfiudvaron, szabadban növő, kapirgáló tyúkból főztük az aranysárga húslevest. Amikor a lecsót féltve őrzött családi recept szerint készült házi kolbásszal sütöttük. Amikor a tömött kacsa zsírjához és májához ettük a langallót. Amikor a cserépkályha tetején langyítottuk a spájzhideg birsalmakompótot a téli estén.
Azt hiszem, a mai világban mindez már megfizethetetlen lenne. Mert ha a háztájiba fektetett munkaórákból számítanánk ki egy kiló kacsazsír vagy egy liter aludttej árát, csillagászati összeget kapnánk. Mert a tehenet naponta kétszer kell fejni. Szenteste is, a legnagyobb nyári kánikulában is, minden áldott nap. Etetni is, almolni is. Nincs szabadság. Mert a szénát kaszálni, forgatni és gyűjteni kell, és ha elveri az eső, odalesz a takarmány. (Régen sorban álltak azért, hogy ki kaszálhatja a töltésoldalt, az árokpartot, ma parlagfűkommandó járja a vidéket.) Mert ahhoz, hogy elkészülhessen a saját málnaszörp, a földig kell görnyedni a szedéskor, és ahhoz, hogy megfőjön a szilvalekvár, órákon át kell kavarni a fakanállal.
És azt hiszem, azért is nagy árat fizetünk persze, hogy nem tudjuk, mit veszünk és mit eszünk. Hogy olyan tejet iszunk, ami magától nem alszik meg. Hogy nem tudjuk, mennyi stresszt veszünk magunkba a sertés- és csirkegyárakban összezsúfolva tartott, gyógyszerezett, napfényt sosem látott, szabad levegőt sosem szívott állatok vizenyős húsával együtt. Hogy mennyi vegyszer maradt az ízetlen paradicsomban és hogy mit iszunk valójában, ha málnaízű szörpöt veszünk akciósan.
Ezért is kell becsülni azokat, akik nem adták fel a háztáji gazdaságot. És ezért sem baj, ha több otthonban, még ha a válság szülte kényszerből is, de újra krumplit ültetnek, babot vetnek, kenyeret sütnek, csibét nevelnek. Emiatt biztos nem esik szét a család, és nem lesz magasabb a vércukorszint.
Ellenkezőleg.

Olvasóink írták

  • 1. Tabornok 2011. szeptember 17. 20:20
    „Nincs mit hozzátenni. Így igaz.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hoffmann meséi

Adok én nektek, hogy mire kikerültök az általános iskolából, a 18,8 százalékotok túlsúlyos legyen!… Tovább olvasom