Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Álmok álmodói

Egy nehéz nap után ki nem szeret bebújni a jó puha ágyba, a frissen huzatolt takaró alá, észrevétlen kicsusszanni a tudatos világból, ellazulni, míg csendesen álom jön a szemére? Nem hiszem, hogy van ilyen ember, hiszen álmodni jó.

Jut eszembe mindez arról, hogy a múlt héten tartották Washingtonban Az amerikai álom elárulása című könyv bemutatóját. A szerzők elmondták, már évtizedekkel ezelőtt láttak jeleket arra, hogy az ország kettészakad. Jelesül a kevesekre, akiknek vagyona egyre nő, és a többségre, akiknek jövedelme rendre szűkül, így befellegezhet annak, amit amerikai álomnak mondanak. Pedig ez az álom a legtöbb ember számára nem a kőgazdagságot jelenti. Sokkal inkább azt, hogy tanulhasson, legyen jó munkahelye, ki tudja fizetni a számláit, lehessen saját otthona, ne kelljen aggódnia, ha megbetegszik, el tudja tartani a családját, s tisztességes életet élhessen nyugdíjasként is. Majd legyen reménye arra, hogy a gyermekei legalább úgy, vagy kicsivel jobban fognak élni, mint ő, tisztességesen, kerülő utak nélkül.

Bármilyen furcsa, ahogyan az álmok, a gondok is nagyon hasonlóak itthon és a tengeren túl, ha léptékei mások is: szűkülnek az állami források, csökkennek a szociális juttatások, drágul az élet, az élelmiszer, az energia, nő a tandíj, amit egyre többen csak hitelből tudnak kifizetni. A gazdaság gyenge, munkát találni egyre nehezebb, legalábbis olyat, amiből visszafizethető a hitel, teremthető saját egzisztencia. Míg Amerikában most az a kérdés, meddig lesz fenntartható ez az életforma a tömegek számára, addig nálunk az, mikor jöhet el, ha eljöhet egyáltalán. Bárhogy szeretném, nincsenek jó híreim.

A szakemberek szerint idehaza hat éve nem látott csúcson az államháztartási hiány, meghaladta az éves előirányzat 97 százalékát. Az augusztusi deficit nagyjából két és félszer akkora, mint tavaly volt. Ilyen mértékű augusztusi hiányt utoljára Veres János pénzügyminisztersége idején, 2006-ban produkált a költségvetés. Folyamatosan csökken a magyar gazdaság teljesítménye, idén már mínusz 1,3 százaléknál járunk, gond van a mezőgazdasággal, az építőipar zuhanórepülésben, a feldolgozóipar bővülése is megtorpant, a háztartások fogyasztása tovább esett, zsugorodnak a beruházások, s a forint menetrend szerinti hanyatlásával a kedvünk is egyre rosszabb.

Amerikáig nem látok, de úgy tűnik, itthon még jó ideig nekünk csupán az álmokról való álmodozás marad. S ha rosszat álmodunk, a pszichológusok nyújtotta remény, hogy reggelre a rémálmok is tovatűnnek és sorsuk az ébredéssel együtt a gyors feledés.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Effeta, vagyis nyílj meg. (Mk. 7/35.)

Tovább olvasom