Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Utoljára lépett fel együtt a három tenor Angliában

Több tízezer ember előtt adott koncertet a három tenor a nagy-britanniai Bathban, a frissen felújított római kori fürdő területén. A sikeres előadás azonban valószínűleg a Domingo-Carreras-Pavarotti trió utolsó közös fellépései közé tartozik, miután Pavarotti bejelentette, hogy 2005-ben visszavonul az énekléstől.
A híres angliai fürdő újjáépítésének tiszteletére tartott hangversenyen 7 ezer szerencsés lehetett jelen személyesen, további 20 ezren pedig a közeli parkokban, óriás képernyőkön figyelhették Luciano Pavarotti, Plácido Domingo és José Carreras előadását.

A koncertre ingyenesen lehetett belépni, a jelentkezők között sorsolással döntötték el, ki nézheti a helyszínről az előadást a kellemes nyári estidőben. Az ingyenes lehetőségből azonban sokan akartak üzletet csinálni, ezért az interneten még 500 fontos, azaz közel 200 ezer forintos áron is kínáltak jegyeket.

A bathi fürdő Európa leghíresebbjei közé tartozott, de 1978-ban anyagi és egészségügyi problémák miatt bezárták, és felújítására csak most tudták előteremteni a pénzt. A fürdő használatát az építők is késleltették, mert több hónappal elcsúsztak a munkával; igaz a koncertet a nyitáshoz időzítették, a nagyközönség végül csak októbertől veheti igénybe a fürdőt. A felújítást és a koncertet többek között a brit szerencsejátékcég finanszírozta.

Az augusztus 7-i eseménnyel kapcsolatban a londoni sajtó - megerősítve a korábbi értesülésket - azt írta, valószínűleg ez volt hármuk utolsó közös előadása Nagy-Britanniában, miután Pavarotti bejelentette, hogy 2005-ben - 15 évvel a trió "megalakulása" után - visszavonul az énekléstől. A három tenor először 1990-ben lépett fel ebben a szereposztásban, az olaszországi labdarúgó világbajnokság művészi záróakkordjaként.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mire jó a csillagsávos lobogó?

Az Egyesült Államok 50 államát jelképező csillagos-sávos pólóban járnak a tizenévesek, ilyen… Tovább olvasom