Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Vizet a Dunába: Az itt élőknek lépniük kellett

Támogatjuk a Kisalföld aláírásgyűjtő akcióját. Szeretnénk a döntéshozókat rádöbbenteni arra, hogy húsz éve nem sikerült a szigetközi problémákra megoldást találni- vallja dr. Tóásó Gyula, az aláírásgyűjtő partner szervezetünk, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (Szite) elnöke.

– Már rég bebizonyosodott, hogy az a távoli, kis létszámú csoport – mely papírtigrisnek nevezte Szlovákia elképzeléseit a Duna elterelésével kapcsolatban – Szigetközért csak addig aggódott, míg saját elképzeléseit nem sikerült a parlamenti döntéshozókkal elfogadtatni.

Ezektől az aszfaltzöldektől az elmúlt húsz évben egyetlenegyszer sem hallhattunk javaslatot a Szigetköz és a Duna sorsának rendezésével kapcsolatban, egyszer nem emelték fel hangjukat az általuk korábban olyan fontosnak tartott Szigetközért, a Dunáért és az itt található ivóvízbázisért – véli dr. Tóásó Gyula, az aláírásgyűjtő partner szervezetünk, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (Szite) elnöke.

Dr. Tóásó Gyula, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület elnöke.
Dr. Tóásó Gyula, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület elnöke.

– Az itt élőknek lépni kellett! A Szigetközi Természetvédelmi Egyesületet 2006-ban – tizennégy évvel a Duna szigetközi szakaszának elterelése után – azzal a céllal alapítottuk, hogy segítsük mindazok összefogását, tevékenységét, akik a Szigetköz és a Lajta-vidék természeti és környezeti értékeinek és az itt élők védelme érdekében tenni akarnak.

A Szite karolta fel azt a magyar és szlovák szakemberek által elkészített javaslatot, mely a Duna, Szigetköz és Csallóköz problémájának közös rendezésére született. E javaslatot az országnak e felén minden létező hivatalos fórum támogatta a kistérségektől a régióig. A döntéshozók azonban javaslatunkkal érdemben mindeddig nem foglalkoztak.

– Egyesületünk 2012. februári közgyűlésén döntött arról, hogy egy konferencia keretében ebben az évben, októberben megemlékezünk a Duna elterelésének húszéves évfordulójáról. Támogatjuk a Kisalföld aláírásgyűjtő akcióját. Szeretnénk a döntéshozókat rádöbbenteni arra, hogy húsz éve nem sikerült a szigetközi problémákra megoldást találni. Biztatni szeretnénk őket arra, higgyék el, a helyiek elég érettek ahhoz, hogy saját kezükbe vegyék e majd négyszáz négyzetkilométeres táj problémáinak megoldását – érvelt dr. Tóásó Gyula.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbra sem vált tömegmozgalommá a SZÉP kártya használata

Az elmúlt három hónapban durván kétszázzal nőtt a megyei elfogadóhelyek száma, de a statisztikák szerint egyelőre kevesen fizetnek SZÉP kártyájukkal. Tovább olvasom