Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Végre épülhet a szennyvíztisztító

Csaknem tizennyolc évet kellett várni rá, de most már valóban megépülhet a győri szennyvíztisztító második üteme. A szennyvíztisztító alapkövét ünnepélyes keretek között csütörtökön rakták le.
Kezdődhet az építés: Az alapkövet Balogh József polgármester és Donáth Béla minisztériu-

mi fejlesztési igazgató rakta le.
Győr legnagyobb beruházása a bácsai szennyvíztisztító telep második ütemének megépítése. Még egy „leg" is kapcsolódik a létesítményhez, ahogy a tegnapi ünnepélyes alapkőletételkor Balogh József polgármester mondta: ez volt a leghosszabb előkészítési idejű beruházás, majdnem tizennyolc évig tartott. Ezért aztán a polgámester nem csupán a mostani, hanem a korábbi kormányzatoknak is köszönetet mondott.

A kiviteli szerződés nettó összege 4,6 milliárd forint (több mint 17 millió euró). A költségek 51 százalékát az Európai Unió, 41 százalékát a magyar állam, 8 százalékát pedig a város önkormányzata finanszírozza.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fejlesztési igazgatója, dr. Donáth Béla viszont elsősorban a helyiek kitartásáért mondott köszönetet. Szólt arról is, hogy a mostani pénzügyi megszorító intézkedések az uniós projekteket nem érintik. A bonyolító Europlanter Konzorcium ügyvezetője, Szabó Kálmán a beruházás kapcsán a várható jó minőséget, az építési határidő betartását és a tervezett költségen belüli megvalósítás fontosságát emelte ki, megjegyezve:

„Remélhetően amikor 15 hónap múlva az avatáskor újra itt állunk, már csak egyvalami fog hiányozni, a mostani bűz." Sidó Szabolcs, a Colas Hungária vezérigazgatója a kivitelező Diviép-Alterra konzorcium nevében arról biztosította az ünnepség résztvevőit, hogy a kivitelezést nagy tudású, Európa-szerte elismert szakembergárda végzi.

A környezetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű beruházás befejezési határideje 2005. július 1., ezt hat hónapos próbaüzemelési időszak követi. Győrből – és nagy környékéről – jövőre már minden szempontból tiszta víz kerül a Dunába.

Kapcsolódó cikkek >>

Aláírták a bonyolítói szerződést (2003-08-15) >>
Szennyvíztisztítót avattak (2002-09-02) >>
Tiszta vizet a győri Dunába (2003-05-09) >>
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitüntetett határőrök

Ünnepi állománygyűléseken emlékeztek az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire a… Tovább olvasom