Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Vasút vagy villamos?

A közlekedési kérdések kiemelt helyet kaptak a győri rendezési terv szakmai vitájában.

A szigeti híd csak a második

A sziget–révfalui hídnál nagyobb terhet venne le a Belvárosról az Ipar utca folytatásában megépülő, ezért az utóbbi megvalósítása az elsődleges – hangzott el a győri rendezési tervről tartott szakmai fórumon. Több résztvevő nem értett egyet ezzel a megállapítással.

Meglehetősen kevés kritikai észrevétel hangzott el azon a szakmai fórumon, amelyet a nemrégiben elkészült győri rendezési tervről tartottak csütörtökön este a városházán. Somfai András azt kifogásolta, hogy számos új utca kereszteződése jelenleg úgy szerepel a dokumentumban, hogy abból jó közlekedési csomópontot kialakítani nem lehet. Szerinte a déli körvasút számos problémát felvet.

Vasút helyett villamos?
Szíj Zoltán volt önkormányzati képviselő úgy ítélte meg: a sziget–révfalui híd megépítése fontosabb lenne, mint az Ipar utca folytatásában lévő, mert így a Belváros teljesen körbekerülhetővé válna. Emellett tette le a garast Somfai András is.

Horváth László, Marcalváros II. önkormányzati képviselője azt szorgalmazta: ne elővárosi vasútról, hanem villamosról essen szó a tervben – ennek a nyomvonala lenne Marcalváros I. és II. között –, mert a lakosság a vasútról nem hiszi el, hogy zajtalan lesz. Megjegyezte azt is: nem ért egyet a Fehérvári út–Ipar utca–Szigethy Attila út csomópontjába tervezett két magasházzal, mert az szerinte nem odaillő. Ehhez a véleményhez csatlakozott Ráskai Péter és Somfai András is. Sax Vince azon értetlenkedett, miért kell a vasutat olyannyira „szent tehénként" kezelni, hogy például az Eszperantó utcai útbővítésnél inkább házak elbontásával számolnak, semhogy a MÁV-tól vegyenek el négyzetmétereket.

Déli körvasút

Dr. Németh Iván, a rendezési terv készítője válaszaiban számos érdekes információt és érvelést osztott meg a hallgatósággal. A szakember elmondta: többek között azért nem számolnak most már azzal, hogy a celldömölki vasutat áthelyezik a két marcalvárosi lakótelep közé, mert ennek költségeit sem a MÁV, sem a város nem vállalja, ráadásul a mostani vonalat villamosítják és felújítják az ottani biztosítóberendezéseket is. Az utóbbi eszközök amortizációja harminc év, ezért addig semmiképpen sem reális a nyomvonal megváltoztatása. Így került előtérbe az M1-es autópálya és a város között haladó déli körvasút. Ennek a leendő helyét azért érdemes biztosítani, mert az Európai Unió a XXI. századot a vasút századának szánja, és a Győrön keresztül haladó vonal kapacitása igencsak korlátozott.
Dr. Németh Iván szerint arról nincs szó, hogy a városból el kell tüntetni a vasutat, mert ez olyan szerencsés adottság, amitől a külföldi vendégek rendszerint „odavannak". A MÁV területéből azért nem akarnak elvenni, mert a mostani vágányszám is éppen csak elegendő a forgalom lebonyolítására. A terv egyébként tartalmazza a győr–kisbéri vasút kiépítését, amely a péri repülőteret is összekötné a várossal, erre azonban nem a közeljövőben kerül sor.
A szakember kifejtette: a szimulációk azt mutatják, hogy a Belvárost sokkal inkább tehermentesítené az Ipar utca folytatásában megépítendő híd, mint a sziget–révfalui, ezért utóbbi a fontossági sorrendben a második helyre szorult. Dr. Németh Iván a fontos fejlesztések között említette a Fehérvári út átépítésének harmadik ütemét, amely a mostani vasút feletti „kanyarhíd" korrekcióját, valamint a Szigethy Attila és a Budai út közötti szakasz négysávúsítását jelentené, bár „a jancsifalui részen csak cipőkanállal férne el a kétszer két sáv".

Árkád kontra Belváros

A Belvárosról elhangzott az is, hogy az ottani üzleteket rendkívül nagy kihívás elé állítja a Rába-gyár helyén, a 14-es főút mellett épülő Árkád, amely nagyobb lesz, mint a Metro, a Tesco és az Interspar bevásárlóközpont együtt. Az Árkád és a Belváros „együttműködését" javítandó akarják a Pálffy és a Schwarzenberg utca gépjárműforgalmát csillapítani és a gyalogosforgalmat előtérbe helyezni. Dr. Németh Iván szerint a központi városrészben vigyázni kell a parkolási fejlesztésekkel, mert az úthálózat nem bírna el több autót. Ezért is szükséges a tömegközlekedés fejlesztése, és emiatt vetődött fel, hogy a Nádor aluljáró elkészülte után a Baross híd elsősorban a tömegközlekedésé legyen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megismerhető környezeti állapotunk

1997-ben indult osztrák kezdeményezésre az a környezetvédelmi projekt, amelyhez Győr is csatlakozott… Tovább olvasom