Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Telefonszámcsere zaklatás miatt

Olvasói kérdés - Zaklatás miatt kértem vezetékes telefonszámom cseréjét decemberben. Másnap már nem volt vonal.

Érthetetlen, hogy arra hivatkozott a szolgáltató, nem vagyok jogosult a készülék használatára. Az előfizetési díjat 15 éven át pontosan fizettem. Hiába reklamáltam, több óra alatt sem jutott előre ügyemben az ügyintéző, ezért vettem új készüléket 7900 forintért. Nem tudtam bánni vele, mivel nem magyar volt a programozás használati utasítása. Három szerelőből egy vállalta volna, hogy mintegy 15 ezer forintért segít, de egyébként is hamar elsüketült a berendezés. Újra reklamáltam, erre kikapcsolták a szolgáltatást nálam, még jó, hogy az új készülék árát visszakaptam. Kérhetek kárpótlást azért, hogy nem tudtam használni decemberben a telefonom?

Horváth László, a megyei fogyasztóvédelmi békéltető testület elnöke adott általános tájékoztatást ebben a témában olvasóinknak tanulságképp. Elmondása alapján, akit zaklató hívásokkal zavarnak, annak joga van számcserét kérni, de tudnia kell, hogy ennek díja van. Általában egy nap alatt szokta elvégezni a szolgáltató ezt a cserét és legfeljebb az szokott előfordulni, hogy fél napig nem működik, süket a készülék. Ha jelentősen hosszabb ideig tart a változtatás miatti hátrány, ha valóban hosszabb ideig, akár több napig nem tud az előfizető telefonálni a csere miatt, akkor úgynevezett kötbért, kártérítést kérhet. Horváth László szerint azonban a számcsere nem függ össze a készülékkel, azzal, hogy milyet használt addig az ügyfél. Arra is kitért, hogy a vezetékestelefon-szolgáltatást előfizetőnek joga van arra, hogy ne megvegye a telefonkészüléket, hanem havi díjazás fejében bérelje.

Fogyasztóvédelmi szakértőnk szerint olvasónknak konkrét választ, tanácsot csak akkor lehetne adni, ha ügyének több részletét ismertetné. Ezért érdemes a szolgáltatóval kötött szerződéseivel, számláival, egyéb, az ügyre vonatkozó irataival felkeresnie a békéltető testületet, miután időpontot kért erre az ingyenes segítségnyújtási formára a 96/520-217-es telefonszámon.

Olvasóink írták

  • 1. Goldmund 2012. január 08. 18:59
    „Telefonos zaklatásnál egyszerűbb és célszerűbb lenne a rendőrséghez fordulni.
    Már csak azért is, mert kellemetlen lehet, hogy utána az ismerősök nem tudják elérni a régi, jól ismert számon.

    Persze nem csak a direkt zaklatás lehet kellemetlen.
    Még gyerekkoromban a szüleim azért kértek számcserét, mert számunk megegyezett egy másik körzetszámhoz tartozó taxistársaság számával, és rengetegszer hívtak minket tévesen, sokszor éjjel is.
    Velem is előfordult, hogy fel akartam hívni a petőházi cukorgyárat, csak épp arra nem figyeltem, hogy az már sopron környéki (99-es) körzet. A bejelentkező hölgynek csodálkozva mondtam, hogy a cukorgyárat akartam hívni, mire ő már rutinosan mondta, hogy az 99-es körzetszám. Szegény, gondolom, nem én voltam az első, aki a cukorgyárat kereste rajta.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

500 milliós megtakarítás: hatékonyak a Kormányhivatalok?

Egy évvel ezelőtt jöttek létre hazánkban a Kormányhivatalok. Értékelték a változásokat Győrben. Tovább olvasom