Kisalföld logö

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 13°C | 24°C Még több cikk.

Súlyosabb ítélet a romakárpótlás ügyében

Öt évre emelte csütörtökön a Győri Ítélőtábla a pankaszi kisebbségi önkormányzat volt elnökének büntetését.
Öt évre emelte csütörtökön a Győri Ítélőtábla a pankaszi kisebbségi önkormányzat volt elnökének büntetését, mivel bűntársával együtt sok tíz milliós kárpótláshoz nyújtott segédkezet Vas megyében. A második világháborúban Ausztriába deportált cigányok részére nyújtott osztrák alap ügyében több eljárás is folyik az országban, ez az jogerős ítélet precedens értékű.

Mint közismert, az Osztrák Szövetségi Kormány egyszeri pénzjuttatásban részesítette azokat, akiket a nemzeti szocialista rendszer idején az Osztrák Köztársaság területére deportáltak és ott rabszolga- vagy kényszermunkára köteleztek. A kárpótlás nyújtás az Osztrák Megbékélési Alapon keresztül történt, akinek megbízásából a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány is közreműködött az igénylések összegyűjtésében és a pénz átutalásokban.

Horváth József a pankaszi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökeként 2002 és 2004 között részt vett a kárpótlási igények lebonyolításában, s ennek során az Osztrák Megbékélési Alapot megtévesztve hamis adatokat tartalmazó, alaptalan kárpótlási igényeket nyújtott be a MAZSÖK-höz, illetve azon keresztül az Osztrák Megbékélési Alaphoz. Ezért - mint az bebizonyosodott - pénzt is kapott. Az Osztrák Megbékélési Alapot több, mint 58 millió forint kárt érte, s ez nem térült meg. Ezenkívül még további, csaknem 24 millió forintot is igényeltek a "kárvallottaknak", de ennek a kifizetésre már nem került sor.

Horváth bűntársa, Huszár József a kárpótlási igények elkészítéséhez személyes adatok begyűjtésével segédkezett, ezért őt korábban a Vas Megyei Bíróság 1 év felfüggesztett börtönre ítélte, míg Horváth 3 és fél évet kapott. Az ítélőtábla most mind a két esetben súlyosította a büntetést, az egyiket 5 évre, Huszár szabadságvesztését pedig két év végrehajtható börtönre változtatta.

Korábban:

Az elsőrendű vádlott 2002 és 2004 között részt vett a kárpótlási ügyek bonyolításában. Kárpótlást az kaphatott, akiket a nemzetiszocialista rendszer idején a mai Ausztria területére deportáltak.

A Győri Ítélőtábla csütörtökön tárgyalja másodfokon a roma kárpótlással kapcsolatos Vas megyei csalási ügyet. Az elsőrendű vádlottat - az egyik Vas megyei község cigány kisebbségi önkormányzatának egykori elnökét - korábban az első fokon eljáró Vas Megyei Bíróság 3 év 6 hónap börtönre ítélte; a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Az elsőrendű vádlott 2002 és 2004 között részt vett a kárpótlási ügyek bonyolításában. Kárpótlásban, egyszeri pénzjuttatásban az osztrák szövetségi kormány részesítette azokat, akiket a nemzetiszocialista rendszer idején a mai Ausztria területére deportáltak és ott rabszolga- vagy kényszermunkára köteleztek.

A kárpótlást az Osztrák Megbékélési Alapon keresztül nyújtotta Ausztria. Az elsőrendű vádlott a vád szerint hamis adatokat tartalmazó, alaptalan kárpótlási igényeket nyújtott be az igénylések összegyűjtésében és a pénz átutalásában közreműködő Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványhoz, s azon keresztül az Osztrák Megbékélési Alaphoz. A cselekmény folytán a megbékélési alapot több mint 58 millió forint kár érte, amely nem térült meg.

Az elsőrendű vádlottat csalás és magánokirat-hamisítás miatt találta bűnösnek, s ezért 3 év 6 hónap börtönre és 1,3 millió forint vagyonelkobzásra ítélte első fokon a Vas Megyei Bíróság. A másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett csalás és magánokirat-hamisítás miatt 1 év börtönre ítélték, a büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették. Emellett 2,9 millió forint értékben vagyonelkobzást rendeltek el vele szemben.

Az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. A mai nyilvános ülésen várható bírói döntéssel jogerősen lezárulhat az ügy.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. meir 2010. november 24. 17:07
    „18-as!!
    ugyan mond mar milyen "Magyar Rabszolga"-ra gondolsz??
    Egyik Lagerben sem lattam Egyetlen Nem-Zsido Magyar rabszolgat!!!”
  • 20. geza11 2010. február 19. 13:32
    „Úgyemlékszem győrben is volt egy ilyen ügy...Az hova sikkadt el??!!”
  • 19. piroskaésabarkasz 2010. február 19. 09:48
    „Elemér!Telitalálat!!”
  • 18. szocdem 2010. február 19. 09:39
    „5-év? -háromszoros életfogy.helyett?
    Kőbányába élete végéig

    Ennyi pénzért? És akik lemészárolták a romákat? Azok mennyit érdemelnek szerinted??

    Mer tudodm hogy nem ér semmit ugyan a magyar rabszolga élete, de mégis kiváncsi vagyok, hogy most mennyi a napi árfolyam nálatok...”
  • 17. elemér 2010. február 18. 17:08
    „http://www.youtube.com/watch?v=ep7qgbyUexo”
  • 16. elemér 2010. február 18. 17:05
    „Egybilibe pisilnek a városi vezetőkkel.”
  • 15. gyugyu1 2010. február 18. 16:11
    „És mi a helyzet a romakárpótlást elcsaló győri romavezetőkkel ???”
  • 14. Reális 2010. február 18. 15:50
    „Bűnszervezetben,tudatosan,módszeresen lopják az állam pénzét,a közöst!Most már csak az a kérdés,hogy maffiózók-e,vagy ,,csak ,,bűnözők"!IGAZI,MINDENRE KITERJEDŐ ELSZÁMOLTATÁST!”
  • 13. vonLichthofen 2010. február 18. 15:25
    „Miért kellett ehhez az MZSÖK segítsége? /én tudom a választ, kérdésem költői/
    Hol volt a sok cigány jogász, ügyvéd, értelmiségi akik segíthettek volna a MZSÖK helyett?
    Miért van mindig egy MZSÖK szerű képződmény ott ahol hatalmas pénzek tűnnek el szőrén szálán?”
  • 12. t-a-ibi 2010. február 18. 15:20
    „5-év? -háromszoros életfogy.helyett?
    Kőbányába élete végéig,--persze a többiekkel együtt”
  • 11. elemér 2010. február 18. 13:05
    „Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány nélkül sokra nem mentek volna. Csalás és magánokirat-hamisításban is nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek.”
  • 10. sturmtiger 2010. február 18. 11:56
    „Hát pontosan ilyenért kerültek oda annak idején,azóta sem változott semmi ugyanúgy nem akarnak dolgozni,ez a probléma azóta sem oldódott meg.”
  • 9. gyugyu1 2010. február 18. 10:39
    „Ezt a lehetőséget nem ők fedezték fel hanem megmondták nekik hogy lehet jogtalanul pénzhez jutni /nem az első eset !/ Ugyanez a lehuzás a 95 zsidórokon részéről a Máv.beperlése !! Kiváncsi leszek ezek a romarokonok mikor csatlakoznak a perhez !!?? Még az a szerencséjük,hogy a sógorok nem követelik vissza a pénzt, pedig az lenne az igazi !!”
  • 8. t-a-ibi 2010. február 18. 10:25
    „Azért illene már helyre tenni mi is történt.

    Kaptak a harcoló katonák pénz azért mert a hazájukért kockáztatták életüket?---még beszélni sem szabadott róla.

    Miért voltak a munkatáborok?- hogy ott irányítás alatt a harcoló katonáknak utánpótlást biztosítsanak.
    Kik dolgoztak ezeken a helyeken?--azok az emberek, akik megbízhatatlanok voltak a társadalom szempontjából.

    A semmiért kaptak/ kapnak hatalmas pénzeket.
    Néhány egyed tanult a másik fajtától.”
  • 7. futóbab 2010. február 18. 09:30
    „2,9+1,3=4,2 A kettő közti különbségetki fogja megtéríteni? Vagy olyan sokat fognak a börtönben dolgozni,és olyan magas órabérért,hogy az 53,8 millió le lesz tudva? Nem kevés ez a 3 év?Egy vissza eső tolvaj is kap ennyit.Röhej a magyar igazság szolgáltatás.Akinek van pénze,simán megveszi az ügyvédeket,és tök mindegy mit csinált,a büntetése nudli.
    okostojásnak igaza van.Én is vállalnám.”
  • 6. Patriot 2010. február 18. 09:10
    „Nem ők a hibásak.
    Ezeket megbízták azzal, hogy találjanak néhány szerencsétlen akinek a nevében hozzájuthatnak a pénzhez, ugyanis én nem hiszem, hogy ezek előtte hallottak vagy tudtak volna valamit is a deportálásokról.

    Erős a gyanúm az az 58millió sem náluk landolt.”
  • 5. who 2010. február 18. 09:10
    „ezert nem jar nekik pihenes a bortonben, meg felfuggaesztett.
    javasolnam, hogy most deprtaljak oket es dolgozzak le az okozott kart...”
  • 4. Jandex 2010. február 18. 08:35
    „Így jár Aki csak megemlíti nekik a munkát!:)))))))))”
  • 3. titokgyula 2010. február 18. 08:29
    „Pontosan miről szól? Ausztria területére deportáltak és kényszermunkára kényszerítettek embereket? Romákat?”
  • 2. pmc 2010. február 18. 08:22
    „a sün 5000 ft -ért 2 év letöltendőt kapott ...
    ez meg 58 millioért 3 év...
    ez ám az arányosság .

    "a megbékélési alapot több mint 58 millió forint kár érte, amely nem térült meg."
    vajon hova lett ?”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tíz legnépszerűbb megyei alapítvány

Össze sem lehet hasonlítani a civil szervezetek támogatottságát, akkora különbségek vannak az… Tovább olvasom