Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

˝Sokan elhagyták a pályát˝

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban a napokban rendezték meg az Egészségügyi Szakdolgozók Tudományos Szakmai Napját, amelyen több mint háromszáz szakdolgozó vett részt.

Az egész napos konferencián elhangzott: az elmúlt években a gazdasági szférában bekövetkezett változások, az egészségügy reformja, a létszámleépítések után kialakult létbizonytalanság miatt sokan elhagyták a pályát. Az alapápolást végző segédszemélyzet hiányzik a rendszerből. A túlterhelt, többletmunkára kényszerülő ápolók, szakdolgozók súlyos megélhetési gondokkal küzdenek. Mind a belső, mind a külső migráció fokozódott. Az ápolás szakmai színvonala, presztízse veszélybe került.

Akik viszont maradtak, küldetéstudattal végzik munkájukat: ˝Igaz, kevesen vagyunk, többet szeretnénk, szebbet akarunk, ragaszkodunk hivatásunkhoz, tudjuk hogy munkánk fontos és felelősségteljes, de ami a legfontosabb, hogy a betegek számítanak ránk˝ – mondta Makk Gyuláné ápolási igazgató.

A tudományos napon 15 előadás hangzott el a győri kórház szakdolgozóitól. Szó volt az intézmény munkatársainak elégedettségét vizsgáló felmérésről; több előadó foglalkozott a szakdolgozók egészségi állapotával, az ápolás szakmai kérdéseivel, ritkán előforduló betegségek ismertetésével.

Olvasóink írták

  • 1. nane 2009. december 13. 10:30
    „Kötelességtudattal tele a padlás.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Híd az iskola és a család között

Egy éve sikerrel működik a megyeszékhelyen a családi napközi. Kisiskolások mellett bölcsődés… Tovább olvasom