Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Négy Tesco zár be Győr-Moson-Sopron megyében - 50 dolgozót érint a leépítés

Potyondi Antal szerint régiónkban várhatóan mindegyiküknek felajánlanak másik helyet.
Potyondi Antal, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) területi ügyvivője úgy tudja, Győr-Moson-Sopronban mintegy ötven, Komárom-Esztergomban csaknem nyolcvan dolgozót érint az üzletbezárás, ugyanis a nyergesújfalui egy nagyobb egység.

Szerinte régiónkban várhatóan mindegyiküknek felajánlanak másik helyet. "Eddig is előfordult, hogy átmenetileg máshova voltak beosztva, de mindenképp rossz érzés a dolgozóknak, hogy megszokott munkahelyük megszűnik. Aggódnak amiatt, hogy egy másik egységben ugyanolyan munkakörbe kerülnek-e, s a családi élet szervezése miatt se mindegy, messzebb kell-e otthonuktól munkába járniuk, mint eddig" – fogalmazott az érdekvédő.

Eddig biciklivel járhatott a Liget utcai boltba Mag László, februártól motorját kell használnia a bevásárláshoz, s akkor majd nehezebben tud segíteni ebben idős szomszédjának. Fotó: H. Baranyai Edina
Eddig biciklivel járhatott a Liget utcai boltba Mag László, februártól motorját kell használnia a bevásárláshoz, s akkor majd nehezebben tud segíteni ebben idős szomszédjának. Fotó: H. Baranyai Edina

A KASZ tárgyalni fog a cég vezetésével és minél több előnyt igyekszik elérni a munkavállalóknak. Potyondi Antal arról is beszélt, hogy a Tescónak Budapest után Győr-Moson-Sopronban van a legtöbb üzlete, mert itt kisebbeket is működtet, máshol inkább városonként egy-egy nagyobbat. A szakszervezeti tisztségviselő szerint félő, hogy csak az első üzletlánc, amely gyorsan lépett, úgy tudja, több multi most készíti elő hasonló terveit.

A KASZ amiatt tart elbocsátásoktól, hogy több csapás, kedvezőtlen változás éri a kereskedelmet, például az élelmiszerlánc- és élelmiszer-biztonsági adó 30 milliárd forintot von el az ágazattól.

Nem elhanyagolható szempont a vásárlók érdeke sem.

Győrben például a Liget utcából nagyon fog hiányozni a bezáró üzlet, mert a közelben csak egész kicsi boltok vannak.


Az idős asszonyoknak, akik tőlünk tudták meg, hogy nem lesz itt februártól Tesco, először elakadt a szavuk, annyira megdöbbentek, majd hosszan felháborodásuknak adtak hangot.

– Hát ilyet! Hova megyünk ezután? Ez hihetetlen! De hát forgalmas is, hiszen mindenki jár ide a környékről. Én szinte naponta, friss tejért, kenyérért. Szomorú vagyok. Ha messzebb kell menni, az pluszpénz, fáradság, idő – mondta Nagy Ferencné. Több idős is csatlakozott hozzá, szerintük is nagy kár, hogy bezárják boltjukat. A szintén közelben lakó Mag László heti háromszor jár a Liget utcai üzletbe, nyolcvanéves szomszédjának is megvette és elvitte, amit kért. Szerinte főleg az idősebbeknek fog gondot okozni, hogy megszűnik ez az élelmiszer-vásárlási lehetőség. Abban reménykedhetnek, hogy másik bolt költözik a régi helyére, ha úgy gondolja, nyereséges lehet itt, de az esetleges újranyitáshoz több idő kell.

Messzebb kell menniük
Nyithatok-e áruházat Győr-Szigetben? címmel 2013-ban írtunk arról, hogy már akkor több városrészben, Szigetben, Újvárosban és Pinnyéden is hiányolták az élelmiszerüzleteket a lakók. Lehetőségeiket e téren szűkösnek érezték, érzik. Azoknak könnyebb, akiknek autójuk van.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűnnek a romok: nézze meg a felújított újvárosi Kossuth utcát videón, fotókon!

Győr egykoron talán legszebb utcája valóban kezdi visszanyerni régi fényét. 230 méteres szakaszon garántáltan nem lesz parkolási szabálytalanság. Szavazás. Tovább olvasom