Kisalföld logö

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 13°C | 24°C Még több cikk.

Motorospiknik a balesetmentes közlekedésért

Győr - A motorosok baleset-megelőzési napján, szombaton 37 motorkerékpárt vizsgáltak meg a szakemberek, 17-et találtak hibátlannak.

A rendezvényen két vezetéstechnikai pályán bizonyíthatták nyeregbe termettségüket a résztvevők.

Legalább százan vettek részt a Győr és környéke motorosainak baráti köre egyesület által szervezett baleset-megelőzési napon szombaton. A közlekedési hatóság győri bázisán a vezetéstechnikai pálya mellett a járművek műszaki állapotát ingyenesen vizsgálták meg a szakemberek.

A rendezvény ötletgazdája, Frühvirt Csaba elmondta: a tavaszi motorosszezon-kezdés előtt a balesetek számának csökkentése a cél:

˝Februárban az elméleti témákkal foglalkozó rendezvényünk volt az előfutára a mostani gyakorlati napnak. Ezúttal a motorok műszaki állapotának ingyenes felmérését vehették igénybe a megjelentek, s két, különböző nehézségű akadálypályán bizonyíthatták ügyességüket.˝

A motorosok két technikai pályán mutathatták meg, mit tudnak két keréken. Fotó: Tóth Gyula
A motorosok két technikai pályán mutathatták meg, mit tudnak két keréken. Fotó: Tóth Gyula

A rendezvényen a megyei baleset-megelőzési bizottság részéről Földi István alezredes képviselte a közlekedési rendőrséget: ˝Tavaly az egy nyomon haladó járművek esetében tíz százalékkal kevesebb közlekedési baleset történt a megyében. Elsődleges cél a kedvező tendencia további javítása. Szeretnénk, ha 2010-ben még kevesebben válnának közúti közlekedési baleset áldozatává. A dicséretes rendezvényeket remélem, a jövőben több is követi.˝

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának jármű-felügyeleti csoportvezetője, Németh Ákos a nap végén úgy tájékoztatott: 37 motort vizsgáltak át ingyenesen a műszaki bázison. Közülük 17 volt hibátlan. A többi közül 9 gumiabroncs miatt, 7 fékhiba miatt bukott meg a vizsgán. Zajszint-, kipufogóproblémát 8 motornál, világító-fényjelző hibát 14 esetben találtak a műszaki bázis szakemberei. Voltak átfedések, amikor egy motornál több hiányosságot is feltártak.

Olvasóink írták

  • 2. LudasMatyi3szor 2010. április 20. 13:55
    „HAJRÁ GYŐR ÉS KÖRNYÉKE MOTOROSOK BARÁTI KÖRE. www.gyorimotorosok.hu”
  • 1. solyomszem 2010. április 19. 16:36
    „nagyon jó volt,köszönjük a szervezőknek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gördeszkások demonstráltak Győrben az extrém sportolók jogaiért

A budapesti Deszkás Piknik szervezői rendeztek gördeszkás felvonulást és demonstrációt szombaton… Tovább olvasom