Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Moszkvában is Ennio Morriconéval

Győr - A napokban érkezett haza európai turnéjáról a Győri Filharmonikus Zenekar. A muzsikusok Torinóban, Bergamóban és Moszkvában játszották Morricone műveit az Oscar-díjas mester vezényletével.

Alig pihenhettek néhány hetet afrikai és ázsiai koncertsorozatuk után, a Győri Filharmonikus Zenekar tagjai ismét útra keltek. Ennio Morricone Oscar-díjas olasz filmzeneszerző és karmester annyira sikeresnek ítélte vendégszereplésüket, hogy három újabb közös fellépésre kérte fel az együttest.

A június 25-én kezdődött európai turnéjuk első két hangversenyét a világhírű mester szülőhazájában, Olaszországban adták, majd két nappal később az orosz fővárosban, Moszkvában léptek fel. Néhány élményükről Fűke Géza, a filharmonikus zenekar igazgatója számolt be.

– Megtiszteltetésnek éreztük a mestertől, hogy bennünket kért fel az itáliai turnéra, annak ellenére, hogy neki – többek között – olasz zenekara is van. Egyik koncertünket Torino mellett, egy hajdani királyi kastély parkjában, a másikat pedig egy Bergamóhoz közeli vásárközpont udvarán adtuk. Mindkét helyen közel négyezer néző volt kíváncsi a produkciónkra.

A győri muzsikusok Moszkvában folytatták, illetve fejezték be a ˝mesterhármast˝. Az orosz fővárostól tíz kilométerre, az ottani ˝felső tízezer˝ által épített luxusfalu kulturális központjának hangversenytermében játszották Morricone klasszikusait a mester vezényletével. Moszkvai fellépésüket hat-nyolcszáz ottani prominens finanszírozta.

– Óriásplakátokon hirdettek bennünket Morriconéval, illetve a sorozatban utánunk következő meghívott vendégüket, Placido Domingót. Érdekes, mert mikor Pekingben léptünk fel, akkor is mi voltunk az ˝előzenekara˝ – említette a véletlent tréfásan Fűke Géza.

Ennio Morricone és a győri muzsikusok (fil)harmonikus kapcsolata még nem ért véget, júliusban Macedóniában, majd ismét Olaszországban, a Mont Blanc lábánál koncerteznek együtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújult az Auróra

Győr - Átadták Győrben a felújított Auróra utcát, s a Szent Imre út páros oldalán 520 méter hosszon… Tovább olvasom