Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 10°C | 21°C Még több cikk.

Mit ér az ingatlan, ha vezetékjoggal terhelt? - panaszkodnak a gönyűi tulajdonosok

Gönyűn többtucatnyian levelet kaptak a földhivataltól, hogy ingatlanukat vezetékjoggal terhelték meg. Az E.ON szerint törvényi kötelezettségüknek tettek eleget.


Ahogy a polgármester fogalmazott, ˝váratlan lakossági fórumot˝ tartottak hétfőn Gönyűn, mintegy harminc panaszos részvételével. Múlt héten ugyanis sokan a faluban levelet kaptak a földhivataltól arról, hogy ingatlanukra vezetékjogot jegyeztettek be. ˝Erre a törvény szerint joga volt az E.ON-nak: az etika azonban azt diktálta volna, hogy előre szóljanak az érintetteknek. Maga az eljárás felháborító˝ – mondta Major Gábor polgármester. Így látták a helyiek is.

Sokan azt kifogásolták, hogy – egyes vélemények szerint – akár 10 százalékkal is csökkenhet így az ingatlanuk értéke. Minden érintett hozzátette: nem kártérítést szeretnének, hanem azt, hogy az ingatlanuk tulajdoni lapjáról kerüljön le a teherként bejegyeztetett vezetékjog. Erre azonban úgy tűnik, nincs mód. Lakatos Attila attól tartott, semmit sem építhet az érintett biztonsági sávba. A gönyűi önkormányzat dr. Lászlófi Gabriellától kért jogi tanácsot. Ő úgy fogalmazott: a vezetékjog miatt nem ér majd kevesebbet az érintettek ingatlana: ˝ettől nem kell megijedni˝ – mondta. Hozzátette: sokan megkeresték már hasonló ügyben. ˝A fellebbezésre kiadott tízezer forint ablakon kidobott pénz lenne˝ – mondta.

A  gönyűiek attól tartanak, elértékteleníti a vezetékjog az ingatlanukat, s korlátozva lesznek saját telkükön. Fotó: B. A.
A gönyűiek attól tartanak, elértékteleníti a vezetékjog az ingatlanukat, s korlátozva lesznek saját telkükön. Fotó: B. A.

Közben a polgármester és a fórum résztvevőinek kérdéseire a telefonon bekapcsolt E.ON-illetékes válaszolt. ˝A vezetékjog a beépítéseket illetően bizonyos korlátozásokat jelent. A jövőben a határozatokkal együtt tájékoztatókat is kiküldünk az érintetteknek˝ – mondta. A fórum résztvevői abban állapodtak meg: a polgármester Kara Ákos országgyűlési képviselőnek küldjön levelet, melyben kérjen tájékoztatást a kialakult helyzetről, s szükség esetén kezdeményezzen törvénymódosítást.

Egyházi Nikoletta, az E.ON kommunikációs menedzsere elmondta: az úgynevezett védett zónával kapcsolatos jogok és kötelességek rögzítésére szolgál a vezetékjogi engedély. ˝A hálózat nyomvonala és annak biztonsági övezete által meghatározott területre jegyzik be a vezetékjogot az ingatlan-nyilvántartásba˝ – kezdte. ˝Az E.ON áramhálózati társaságai a 2000 előtt épült vezetékekre kérik most e bejegyzést. Jelen esetben több mint tíz éve meglévő vezetékekről van szó, amelyek vezetékjogai nem szerepelnek az ingatlan-nyilvántartásban, mert azok létesítésekor az akkor hatályos jogszabályok nem írták elő. A két évvel ezelőtt hatályba lépett új villamosenergia-törvény viszont igen. Az ingatlanok tulajdonosait a vezetékjog bejegyzéséről külön nem értesítjük, hiszen nem új, hanem régóta meglévő vezetékkel kapcsolatos ingatlan-nyilvántartási bejegyeztetésről van szó.

˝Jogilag egyértelmű a helyzet: kártalanítási igény a vezeték megépítésekor keletkezik. Mivel a vezetékjog utólagos bejegyeztetését csak a korábban megépült hálózati elemekre kérik, így a kártalanítási igény minden mostani esetben elévült. A megkérdezett ingatlanszakértő szerint nem csökken az ingatlan forgalmi értéke a mostani bejegyzés miatt. Egy adott hitelkonstrukciónál sem jelenthet hátrányt, mivel közérdekű használat miatti korlátozásról van szó. A bejegyzés elidegenítési és terhelési tilalmat sem jelent a tulajdonos számára. Ezt a bankszövetség állásfoglalása is megerősítette. Társaságunk nem kívánja akadályozni a tulajdonosok hitelfelvételét az utólagos bejegyeztetéssel, ezért amennyiben a tulajdonos a széljegyek bejegyzésekor ranghelycserét kér, ehhez természetesen hozzájárulunk˝ – mondta.

Olvasóink írták

  • 20. AranyKözépút 2010. október 15. 18:21
    „Nem érzem , hogy jogilag rendben lenne ez a történet.
    Olyan ez: ha valami az építésekor nem volt engedély köteles, azt utólag nem követelhetik. Itt maga , a bejegyzési kötelezettséget előíró jogszabály nem megfelelő.”
  • 19. elihu 2010. július 05. 12:40
    „"Nem csöken az értéke" Ja. Ezt majd mondják meg a leendő vevőnek is! Csak ha az ember akar építeni akár egy kutya ólat annál is kell majd az EON-tól engedélyt kérni. A helyzet már csak azért is faramuci, mert ha idáig nem volt a tulajdoni lapon bejegyezve akkor lehetett volna még tenni valamit. De így utólag már nehéz. Kérdés, hogy melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás?”
  • 18. AntiFricc 2010. július 02. 07:43
    „<moderálva>
    Ez közérdekű használat, bezzeg ha az ember meg szeretné tudni, hol mennek a vezetékeik, az már kemény ezrekbe kerül.
    Közérdekű használat, persze, mi tűrünk, helyet adunk, a profit meg az övék. Nevetséges. Minimum az lenne, hogy amelyik telket érinti, annak évente x Ft-ot fizet.”
  • 17. okostojas007 2010. június 30. 21:53
    „ja és akinek bankkölcsön van az ingatlanon annak felmondhatják a hitelét mert
    a bank beleeggyezése nélkül történt a bejegyzés , ugyanis jelzálogjog esetén a jogosult hozzájárulása szükséges....
    nem hiszem el hogy a bankszövetség ezt nem mondta ..
    a randhelycsere csak ködösítés , altatás...”
  • 16. okostojas007 2010. június 30. 21:41
    „minden szolgalmi jellegű bejegyzésnek van értéke .
    az e- on - nak fizetnie kellene egy normális országban ez így is lenne..
    az ingatlanok kb. 10 % - os értékvesztése valósítható ..
    és mégegy - ha valaki az elmúlt 10 évben vásárolta akkor a volt
    tulajdonos becsapta mert per és igénymentesen ( szolgalmi jog ) vette meg. tőle ami ma már nem igaz .....
    azért ha van ilyen a telektulajdonosok között , egy próba pert megérne ...”
  • 15. okostojas007 2010. június 30. 21:19
    „a bejegyzési jog az soha nem évül el?????”
  • 14. janika 2010. június 30. 19:16
    „A szolgáltatók azt tesznek a lakóssággal mai nekik tetszik! Ez a maffia rendszer egyik jogügylete ebben az országban!”
  • 13. G.Akos 2010. június 30. 09:35
    „Csak azt nem értem, ha egy döntés engem hátrányosan érint akkor mért fizessek
    a fellebbezésért? Ha megfizetem akkor jobban átgondolják a döntést? A pénzemért körültekintőbben járnak el? Le kell fizetnem az eljáró céget (hatóságot stb.)? Biztos nem fellebbeznék, hanem azonnal bíróság elé citálnám a céget aztán ott magyarázkodjanak.”
  • 12. SPS 2010. június 30. 01:27
    „Volna itt még valami...

    Nem olvastam végig az összes hozzászólást.
    De. ez a helyzet (mármint a vezetékjog) az e.on, és a lakosság között közel 10-20 éve fennáll (az e.on szerint), csak az e.on most jegyezte be a tulajdonlapomra ( így semmi kártérítés nem jár, nem is kell, csak vegye le onnan...)
    Kérdem én, mi lesz, ha 5 év múlva eszébe jut a gázszolgáltatónak, a vízműneka, a levegőfelelősnek, az anyámtyújának, hogy ő is, őis....”
  • 11. véleményalkotó 2010. június 29. 22:16
    „Tudorka!
    De igen mint már írtam: Igen van határozatra történő hivatkozás a tulajdoni lapon feltüntetve. Ez a határozat 2009. évi. Most 2010. június van. A tulajdoni lap amit megküldtek nekünk február 18-i keltezésű, melyet 2010. június 28-án kaptunk kézhez! A fellebbezési idő 30 nap!!!!
    Láttam ezt a határozatot. Abban semmi konkrétum nincsen. Értem ezen azt, hogy esetleg leírnák azt, miszerint az utcánkban már x éve kiépített vezeték biztonsági zónájára vonatkozna a bejegyzés hatálya. Én személy szerint ezt kifogásolom. Senki nem várja azt, hogy egy meglévő vezetékkel valamit is csináljanak. De azért szerintem, ha egy szolgalmi jogot bejegyeznek a magántulajdonomra, akkor joggal várhatom el azt, hogy pontosan határozzák, meg, hogy az mire is vonatkozik. Nem?”
  • 10. knifemaster 2010. június 29. 21:19
    „http://ingatlanmenedzser.hu/szakerto_valaszol/20100503_vezetekjog.aspx”
  • 9. knifemaster 2010. június 29. 21:18
    „7. hozzászólás tudorka 2010.06.29. 20:18

    És Te mennyit gondolkodtál ,az ebből a helyzetből adódó lehetséges problémákon?”
  • 8. Gigi27 2010. június 29. 21:07
    „Nekem fél hektár gyümölcsösömet érinti az új szentiváni gyümölcsösön áthaladó 400 kV-os vezeték. Fél éve építették, És a ,,káromat" 40 ezer forinttal akarják enyhíteni. Valami egyetemi okostojás ennyire becsülte fel. Szerinte majd, ha megakarja venni valaki a területet 40 ezerrel fizet kevesebbet????? Nem vettem fel a pénzt, nevetséges összeg. Letétbe helyezték, nem nagyon tudok mit csinálni. Szinte a telefonba röhög az iroda vezetője: ,,Menjen bíróságra!" Sejtetve ezzel azt, hogy ők valami sztárügyvéddel ugyis megnyerik a pert. Azt mondják nyugodtan termelhetek alatta, nem bizonyított, hogy rákot okoz a 400 kV.
    Ha valaki érintett az ügyben kérem keressen meg, együtt talán kitalálhatnánk valamit. (gijo@freemail.hu)

    Ez is jó téma lenne egy cikkhez!”
  • 7. tudorka 2010. június 29. 20:18
    „A tisztelt hozzászólók közül hányan értik a helyzetet?

    1. véleményalkotó: azért csak van hivatkozás egy határozatra? Vagy semmi nincs feltüntetve?

    2. igazszó: A jogi intézkedések befolyásolják a sugárzást? Mert ez a vezeték ott volta cikk szerint már legalább 10 éve. Ha megmagyarázná, hogy a sugárzás milyen függvény szerint változik a bejegyzés hatására sokat segítene a hozzászólása értelmezésében. Köszönöm.”
  • 6. Uldin 2010. június 29. 18:43
    „"Jogilag egyértelmű a helyzet: kártalanítási igény a vezeték megépítésekor keletkezik. Mivel a vezetékjog utólagos bejegyeztetését csak a korábban megépült hálózati elemekre kérik, így a kártalanítási igény minden mostani esetben elévült. "
    A fenti szöveg bizonyitja, hogy a kártalanitási igény indokolt, tehát az ingatlan értéke a bejegyzés által érintve van. Nem a vezeték megépitése, hanem a bejegyzés az ingatlanon kiván kártalanitást, mivel ilyen esetben a tulajdonos hozzájárulását kellett volna kérni a vezeték épitéséhez, ami utólag nem történhet meg. Vagy avezeték elbontása, vagy pedig a tulajdonosok bőkezű kártalanitása szükséges a késedelem miatt. Másik lehetséges változat pedig, hogy mivel a vezeték a törvény életbelépése előtt lett épitve, a törvény arra nem vonatkozik, igy a bejegyzés utólag a telekkönyvbe érvénytelen, jogtalan, nem szükséges, nem lehetséges a tulajdonos hozzájárulása nélkül. A fellebezés ingyenes kellene, hogy legyen. Sajnos a minimális polgári jogok nincsenek garantálva igy a tulajdonhoz való jog. Legközelebb a Jobbikra szavazzatok, ha fogyasztó védelmi törvényeket akartok. Az ügy rendezése valószinű biróságon lehetséges ahol a földhivatal felelőségét is szükséges megállapitani.
    Uldin
    www.magyarsag.org”
  • 5. fióka 2010. június 29. 15:34
    „aztán majd jön a matáv a pannonvíz az internetszolgáltatók mindegyikükvezetékjoggal fog terhelni milyen bolygón élünk mi egyáltalán van ebben az országban még normális politikus????”
  • 4. knifemaster 2010. június 29. 15:23
    „"A törvény további rendelkezései értelmében, mivel a vezetékjog bejegyzése többletjogot vagy többletkötelezettséget sem a szolgáltató sem pedig a tulajdonos oldalán nem keletkeztet (mivel csak az évtizedek óta fennálló tényleges helyzetet rögzíti) így nem jár együtt kártalanítással. Tehát a dolognak látszólag annyi értelme van, hogy az ingatlan tulajdonos a tulajdoni kap III., az ingatlan terheit felsoroló részében kénytelen szembesülni ezzel a teherként szereplő bejegyzéssel."

    Ha nem keletkeztet, R-go nem terhel,akkor mért van mégis teherként feltüntetve?
    Lehet,hogy a szolgáltatónak joga van ehhez,de kérdés,hogy a törvény ami ezt engedi neki,nem e jogellenes?”
  • 3. fióka 2010. június 29. 15:03
    „ez ám a nem semmi nem értesítik a tulajdonost,hogy vezetékjoggal terhelik az ingatlanját,de azt sem hiszem el,hogy ez törvényes”
  • 2. igazszó 2010. június 29. 10:06
    „Az eon aljassága folytatódik, ugyanugy mint a számlázásokban!

    Igenis joga van tudni minden ottlakónak, és hitelt érdemlő közokirattal alátámasztva megküldeni, nem kész tények elé állítani őket! Mindent meglehet magyarázni, mert ez a szokás a nagyoknál...csak szóban, nehogy már nyoma maradjon valahol is valaminek! Mi az, hogy utólag ráeröltetek valamit valakikre,és ha nem akkor megfélemlítem, meg bosszút állok, merthogy már csak ez következne. Tegyen már végre rendet valaki ebbe az országba, és ne a kisembereket nyomják el, öljék meg a káros sugárzású elektromos vezetékekkel. Ugye ezzel senki nemakar számolni, pedig igenis káros, kimutatható radiesztéziás mérésekkel is! Ez a hely lakóhely, állandó jelleggel vannak ott, söt van aki kimenni sem tud a lakásból! Más farkával sem az eon, sem az őket támogató, védők törvénysértést ne kövessenek el!

    A társasház alapító okiratában szerepel ez? Ha nem, akkor nincs miről beszélni, mert mulasztásos jogsértés történt, hiába akarják fejhérre mosni az eonosok is.
    ITT NEM AZ A BAJ, HOGY VALIK VALAMIKOR TETTEK VALAMIT SAJÁT ÉRDEKÉKBEN, SAJÁT MEGGAZDAGODÁSUK MIATT, HANEM AZ, HOGY ANNYI ESZÜK SEM VOLT, HOGY FELMÉRJÉK ENNEK KÖVETKEZMÉNYEIT, ÉS MÉG RÁADÁSUL EL IS AKARJÁK TUSOLNI, BAGATELIZÁLNI AZ ÜGYET, AHOGY EZ JÓ SZOKÁS !

    Igenis vigyék el onnan ezt a vezetékrendszert, mert félelmet kelt az emberekben, az ottlakókban ez a tarthatatlan állapot, és kártérítésre is jogot tarthatnak! A félelem bennük van, egészségüket féltik, ha már más sz@rik az egészre. Ez pedig éppen elég arra, hogy kártérítéssel forduljanak a bírósághoz, ok-okozati összefüggés alapján, és arra is igényt tarthatnak, hogy ami nincs bejegyezve sem, könnyebben ellehet vinni máshová.
    Tehát szedje az eon a sátorfáját, vigye el onnan, nem kötelesek beletörődni a lakók, és a kártérítési igényükkel forduljanak bírósághoz. Bízom benne, hogy lesz egy menő ügyvéd, aki meghallja a segítségért kiáltó szavakat, és példamutató eredmény születik a hiénák, és a szegény, tiszteséges emberek harcában!!!”
  • 1. véleményalkotó 2010. június 28. 21:49
    „Szerintem meg mindenkinek utólag is meg kellene küldeniük azt a határozatot, vagy a nevezett tájékoztatót, ugyanis még a földhivatalnál fellelhető határozatban sincs egyérteműen leírva hogy pontosan mire vonatkozik az érintett ingatlanokra bejegyzett vezetékjog.
    Ha esetleg 2 éven belül újra kitalál valamit az EON és azt mondja, hogy a bejegyzett vezetékjog nem is arra vonatkozik amire mi gondoltunk, akkor majd hogyan bizonyítjuk be, hogy ... na de kérem, ez csak a vezeték biztonsági zónájára volt annak idejént bejegyezve a tulajdonunkra...? Semmi nincs a kezünkben csak a bejegyzést bizonyító tulajdoni lap.
    A jelenlegi ügyben tanúsított, a magántulajdont semmibe vevő eljárást - mind a törvényalkotók, mind az EON, mind a Földhivatal részéről - ismerve Én már semmin sem csodálkoznék.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kombájn csúszott az árokba - videóval!

Árokba csúszott egy kombájn Kismegyer és Győrság között hétfőn délután. Tovább olvasom