Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Mi legyen a Rába kétmilliárdjával?

Győr - Környezetvédelemre, útkorszerűsítésre, és a győri polgárok által leginkább igényelt célokra kellene elköltenie az önkormányzatnak a Rába-tulajdonrészből származó 2 milliárd forintot az MSZP győri szervezete szerint. Erre konkrét javaslatcsomag is készült.
Győr önkormányzata, mint ismert, a Rába járműipari holdingban birtokolt 7,2 százalékos tulajdoni hányadának eladásából 2 milliárd forint bevételre tett szert. Az eladáshoz a szocialista városházi frakció úgy járult hozzá, hogy ezt a pénzt a város fejlesztésére lehessen csak felhasználni – emlékeztetett rá a tegnapi sajtótájékoztatón Neupor Zsolt, az MSZP Győr és környéke szervezetének elnöke. A szocialisták konkrét javaslatcsomagot dolgoztak ki. Ezt Bécsi Zoltán önkormányzati képviselői frakcióvezető-helyettes ismertette.

A kétmilliárd forintból a legjelentősebb részt a regionális hulladékgazdálkodási rendszer kiépítéséhez kellene felhasználni. A rendszer 112 településen 250 ezer ember érint, legnagyobbrészt a győrieket. Mivel az EU-pályázat önrészre vonatkozó feltételei megváltoztak, s Győr alapvető érdeke a projekt megvalósulása, a Rába-pénzből 1,3 milliárd forint felhasználását javasolják erre a célra, nehogy elessünk az uniós támogatástól. (A projekt teljes értéke kb. 20 milliárd forint.)

A 2002–2006 közti időszakban beindított útkorszerűsítési program folytatásához, konkrét utcák megjelölésével becsült értéken 618 millió forintot javasolnak a szocialisták, ám a költség véleményük szerint a közbeszerzési eljárások során akár 500 millióra is csökkenthető. A 2 milliárd forintból megmaradó rész felhasználásáról – ajánlások alapján – maguk a győri polgárok dönthetnének, véleményük, igényük kifejtésére több fórumon is helyt kapnának. (A részletek ismertetésére a későbbiekben visszatérünk.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt konyha Győrben

Győr - Testének harminc százalékán megégett egy negyvenhat éves nő kora este Győrött, a Jereváni… Tovább olvasom