Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Márciusi hókáosz, ahogy azt a tűzoltók megélték

A tűzoltó szakszervezet nyilvánosságra hozta a március 14, 15-i hóhelyzettel kapcsolatos feljegyzéseket. Így látták a tűzoltók.

A március 14, 15-i havazást követően tartott sajtótájékoztatón Pintér Sándor, valamint Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője és Papp Károly országos rendőrfőkapitány is sikeresnek értékelte a szervek munkáját a katasztrófahelyzet felszámolásában. Pintér Sándor szerint "Európa eddig ismert legnagyobb márciusi viharát éltük át".

A miniszter elmondása szerint a vihar és a hófúvás miatt mintegy 270 ezer ember került veszélybe, nagyon sokan voltak a közutakon. Pintér Sándor szerint az, hogy ilyen eredményesen sikerült megoldani a helyzetet, annak köszönhető, hogy csütörtökön délután a katasztrófavédelem és a rendőrség egységeivel felállt az Operatív Törzs, amely a mentőszolgálattal, valamint a katonasággal is együttműködött -számoltunk be.

A helyszínen dolgozó tűzoltók, némileg másként látják a helyzetet.

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete a honlapján nyilvánosságra hozta a március 14-15.-én történt hóhelyzettel kapcsolatosan a szakszervezethez beérkezett leveleket.

A beérkezett anyagokból csak a konkrét tanulságokat, a beavatkozásokkal kapcsolatos lényegi részeket jelentették meg.

"Voltam önkéntes munkában a hóban rekedt autóknál az M1-en. Március 15-én hívott a híradós, hogy akadályoztatva vagyok-e és be tudok-e menni 2 órán belül a szolgálati helyre.

15 órakor hívtak, hogy akkor kezdjem is meg a behaladást.17 órakörül indult az busz 45 fővel (állítólag már előttünk elment egy turnus kb. ennyi fővel) annyi volt az infó M1-es autópálya koppanásig ott kapunk feladatot. Némi szervezetlenség volt, mivel a buszon kiderült, van egy komplett csoportos másnap szolgálatba lépő őrs, őket még indulás előtt leszállították. Az utazás 20 éves fűtetlen (!)Ikarus busszal kb. majd 6 óra volt.

M1-es, ebben sok kaland volt. Az M1-es „koppanásig" valóban koppanás volt, mert az utolsó rendőrzárásnál jeleztük, hogy akkor itt vagyunk, hol van az irányítási pont vagy valami, de csak kinevetett. Aztán a velünk lévő megbízott tiszt nem kevés telefonálgatás árán kiderítetett
ezt-azt. Visszatolattunk a koppanási ponttól az első lehajtóig.

Utána rendőri felvezetéssel a szembe sávban feljutottunk a tett helyszínére 2 melegedő busszal együtt.

Hólapát volt a buszon és űrhajós önmelegítő kaja és tea is, ezzel nem volt gond (még költőpénz is volt a csapat vezetőnél vész esetére). Ami hiányzott: kommunikációs eszköz. Nem szeretném kifizetni a velünk utazó kollega telefon számláját akire a csapot volt bízva. Világító eszközök. Persze aki hozott magával annak volt, illetve mentőszerek voltak kirendelve világítani, de azért éjszaka kell egy saját lámpa is".

Egy másik tűzoltó tapasztalata:

"Nálunk szombaton berendeltek a vasárnapi szolgálatból 9 embert mondván, nagy szükség van rájuk az autópályán! Beérkeztek a laktanyába, beöltöztek védőruhába majd elindultak a megyére! Megérkeztek és azzal fogadták őket,hogy mit keresnek itt!

A megdöbbenés ült ki az arcukra, hiszen azt hitték azért hívták el őket a családjuktól szombaton,hogy segíthessenek! Ezek után felültették őket egy buszra átvitték Tatára a csapatot! Ott megköszönték azt, hogy
eljöttek és még öt órán keresztül ingáztatták őket mindenhova, de egy kapavágás nélkül tértek haza! Tudom, ez is egy sikertörténet, de a kollégáim nem így élték meg! Ja és nem mellesleg mondták nekik, hogy az árvíznél majd számítanak rájuk!

A további feljegyzések itt olvashatók el >>

Olvasóink írták

  • 12. Goldmund 2013. március 28. 13:32
    „Pintér Sándor szerint "Európa eddig ismert legnagyobb márciusi viharát éltük át".

    Én még hozzátenném: "...Európa eddig ismert legtöketlenebb katasztrófavédelmi irányításával".

    :-)))))))))”
  • 11. tati 2013. március 27. 15:54
    „Hiába a milliárdos EDR.
    Lóxart sem ér kinn az eseménynél...sajnos.
    nem kellett volna elkótyavetyélni a gp300 asokat.
    ezrével kötöttek ki a szeméttelepeken.
    Az akkuk meg pláne,mint különösen veszélyes hulladék.
    Még szerencse,hogy ilyen vészes esetekre én tartok vagy 15db MOTOROLA rádiót.
    Én megbecsültem....”
  • 10. Tündenéne 2013. március 27. 15:02
    „A tesóm rendőr (nem ebben a megyében). Mesélt ezt-azt, de azt sem mondanám sikersztorinak...”
  • 9. okosberci 2013. március 27. 13:04
    „Gondoljátok el, a rendőrök még el sem mondták amit tapasztaltak. A 2010-es árvíz volt az első hatalmas bukta. Most meg ez.”
  • 8. dödike 2013. március 27. 08:33
    „Ejnye fiúk,mi ez a hazaárulás.Megmondta Pintér hogy az emberek hibája volt,minden más kiváló.”
  • 7. imre1964 2013. március 27. 08:12
    „Minek telefonálgatnak ? Sok sok milliárdot költöttek az új EDR rádiós rendszerre ami elvileg tökéletes.
    De sajnos jellemző hogy ez is csak akkor működik ha úgy gondolja.
    Sajnos nem ismerik be ha hibáznak, nálunk minden szép és tökéletes,de sok esetben nem ezt tapasztaljuk.”
  • 6. Lókupec 2013. március 27. 07:50
    „Ennyit ér a Katasztrófa Védelem. Sajnálom, hogy a Vízügyet is beintegrálták ebbe a szervezetbe. Nagyon jó érzés amikor a Vízügyes kollégák 0-24 ben védekeznek. A Katasztrófa Védelmi meg nyilatkozik a sajtónak, hogy védekezünk kérem ezrrel...”
  • 5. Gőcze_László 2013. március 26. 22:12
    „ad. #1.)
    Ugyan mi köze van a felvetésnek a mostani témához?
    Ha a közreadott levélrészletek a valóságot tükrözik, akkor teljesen egyértelmű, hogy az önfényező utólagos nyilatkozatok értéke nulla. És nem hiszem, hogy az utazók, jobban mondva az úton rekedtek, meg a levelek megfogalmazói hazudnak. Azt bizony mások követték el, és folytatják még most is.”
  • 4. apokalipszis 2013. március 26. 21:26
    „)))”
  • 3. apokalipszis 2013. március 26. 21:20
    „Vélemények!Ha akarom ebből ,ha akarom abból válogatok.))Kinek mi a szájíze.

    <moderálva>”
  • 2. AnnaMeri 2013. március 26. 21:01
    „kommunikációs korszakban élünk ...
    Nem értem, miért nincs megbecsülve a tűzoltók munkája?”
  • 1. fleto.franci 2013. március 26. 20:36
    „Nem tudom, melyik kormány fizette ki a tűzoltóknak a több éves elmaradt túlóráját?
    Gondolom, az MSZP, DK (van mg ilyen?) jobban meg szervezték volna!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Migránsok az autópályán Győrnél

Az ellenőrzés során a pénzügyőrök a járművekben összesen hét személyt találtak, akik Magyarország… Tovább olvasom