Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

Kompetenciatesztet írtak a diákok: `az eredmény nem minősít egy-egy iskolát´ - videó

A 4., 6., 8. és 10. évfolyamokon vettek részt a diákok a felmérésben. A kisalfold.hu a győri Gárdonyi-iskolában leste meg, milyen feladatokból is áll a kompetenciamérés. Videó.

Szerdán tartották a diákok idei országos kompetenciamérését, amelyet tíz éve minden esztendőben megrendeznek.

"Egy-egy mérési eredmény nem feltétlenül minősít egy adott iskolát"

Az Oktatási Hivatal elnöke, Princzinger Péter elmondta: az iskolákra vonatkozó összesített jelentéseket az interneten meg lehet majd nézni az OH honlapján, illetve a szülők egy mérési azonosító segítségével az idén először tudják megnézni, hogy a gyermekük hogyan teljesített az iskola többi tanulójához, az osztálytársaihoz képest.

A 4., 6., 8. és 10. évfolyamokon vesznek részt a diákok a felmérésben; a részvétel a közoktatási törvény alapján kötelező a tanulók számára.


Fotónk illusztráció.
Fotónk illusztráció.



Az Oktatási Hivatal elnöke hangsúlyozta: egy-egy mérési eredmény nem feltétlenül minősít egy adott iskolát, az iskolák közötti rangsor felállítására ez a felmérés nem alkalmas, ugyanakkor az intézmények értelmezhetik maguknak az eredményeket, amelyek segíthetik őket majdani döntéseik meghozatalában.

A Gárdonyi-iskola tanára, Fegyveres Lászlóné segítségével elemeztük a feladatokat. Videó: Cseh Róbert.

"A kompetenciamérés során minden iskolának saját magához kell mérnie az eredményeket évről évre"

Utóbb állásponttal egyetért Szalai Ferenc, a győri Gárdonyi Géza Általános Iskola és Óvoda igazgatója.

"Véleményem szerint a kompetenciamérés során minden iskolának saját magához kell mérnie az eredményeket évről évre.

Így lehet ugyanis követni az iskolák fejlesztő hatását, azaz a hozzáadott pedagógiai értéket, hogy honnan hová fejlődtek a gyerekek" - mondta el portálunknak Szalai Ferenc.

Arra a kérdésünkre, hogy mivel lehet motiválni a gyerekeket a kompetenciaméréseken - az év végi érdemjegy számításába nem számít bele a teszt, ráadásul a nyolcadikos diákok ilyenkor már rég túl vannak a középiskolás felvételin -, a győri Gárdonyi-iskola igazgatója úgy válaszolt: "való igaz, hogy a nyolcadikos gyerekeket nem könnyű érdekeltté tenni, de többnyire azzal az érvvel sikerrel járunk, hogy egyben az iskolájukat is képviselik a felmérés során".


Szalai Ferenc, a győri Gárdonyi-iskola igazgatója.
Szalai Ferenc, a győri Gárdonyi-iskola igazgatója.


Felmérés nagy meglepetések nélkül

Mint megtudtuk: a kompetenciamérés során a szülők is kapnak egy kérdőívet, mely a gyerek családi körülményeit vizsgálja.

Utóbbi adatlap azt szolgálja, hogy a gyerekek lehetőségeit az iskola falain kívül is megismerjék az oktatási szakemberek.

Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy valaki úgy teljesít kiválóan a kompetenciateszten, miszerint több magántanárhoz jár, vagy kizárólag saját magának köszönhetően gyarapítja tudását.

A kompetenciaméréseken többnyire nagy meglepetések nem szoktak történni: adott iskolák jelentős javulásokat vagy zuhanásokat nem mutatnak az összesített eredményekben.


Ide kattintva tekinthetik meg a megyei iskolák kompetenciateszten elért korábbi eredményeit.

Olvasóink írták

  • 11. kisember1 2011. május 26. 07:55
    „8. Filtec 2011.05.25. 19:00
    jóPár évig volt belelátásom ebbe a mérésbe....és az oktatásba.

    És nyilván rengeteget számít, hogy ki honnan jön, és igen, igaz, hogy vannak versenyistállók. Sajnos.

    Akkor magyarul írok, mert ezek szerint nem voltam pontos.
    Nagyon sokat mutat, hogy egy átlagos , sőt akár válogatott gyerekekből álló iskola az átlag alatt teljesít folyamatosan.
    És ez az elgondolkoztató. Márpedig van olyan suli, ahol minden feltétel adott, olyan gyerekanyagból dolgoznak nagyrészt, amely számukra a legideálisabb és mégis átlag alatt teljesítenek és a továbbtanulási adatok is elmaradnak.

    Nyomon követhetőek ezek az adatok és gyorsan kiderül, hogy sokszor a hátrányos iskolák gyermekei jobban teljesítenek.

    Egyébként nem ebben a városban konkrét szemtanúja voltam évekkel ezelőtt, ahogy a pedagógus kollégám segítette a gyerekeket és erős igazságtalanságnak éreztem, amit ma már csalásnak is tekintek. Akkor még nem volt ilyen nagy jelentősége ennek a mérésnek, legalábbis azt hittük.

    Ma már nyilvánosak az eredmények, amely a szülőknek is iránymutató.

    Egyébként rengeteget romlik a helyzet azzal, hogy megemelik a nyugdíjkorhatárt. Jónéháy pedagógus kimerül már 50-55 éves korára és menekül a napközibe (megjegyzem ott sem jobb). Most pedig 65 éves korában még aktívnak kell majd lennie, mikor már így sem bírják ezt a hajtást. A mostani gyermekek sokkal intenzívebbek, nehezebben kezelhetőek, más világban nőnek fel. Nem cserélnék a saját gyermekeimmel és a 30 fős osztálylétszámos osztályfőnökökkel sem.

    Ezeket a méréseket megnézte valaki évekre visszamenőleg nem csak Győr vonatkozásában? Mert meglepő, érdemes. és 8. Filtec 2011.05.25. 19:00, nem feltétlenül az extrán hátrányos iskolák eredményei rosszabbak...és ez a meglepő.”
  • 10. reszegenisjozan 2011. május 26. 04:43
    „9. fornax

    Ha csak jobban tud tanulni, akkor nem. Ha jobban is tanul, akkor igen. :)”
  • 9. fornax 2011. május 25. 19:21
    „A tudás hatalom! A kérdés az, ki mit ért tudás alatt! Jobb ember az, aki jobban tud tanulni a másiknál?”
  • 8. Filtec 2011. május 25. 19:00
    „Re: #1. kisember1 2011.05.25. 12:54
    Lehet, hogy a gyerekanyagtól, a családi háttértől is függ valami? Szerinted CSAK az iskolától?

    Re: #2. chihiro 2011.05.25. 14:06
    Igazad van!

    Re: #3. enéh 2011.05.25. 14:08
    Na, ennek híre megy, ha besegített. Abból botrány lesz.
    De ha 1 tanár segített be, akkor ő mind a 4 résznél felügyelt? Mert óránként (45 percenként) váltják egymást a tanárok. Ha 1 helyen segít, attól még az összes osztálynak nem lesz jobb az eredménye.”
  • 7. chihiro 2011. május 25. 18:52
    „Halloween!
    6-8-10. osztályos tanulóknak kellett kapnia kérdőívet. a 4. osztályosoknak nem.

    A kérdőívnek azért van szerepe, mert nem mindegy, hogy azt eredményt jó anyagi háttér mellett magasan iskolázott szülők gyermeke érte el vagy hátrányos helyzetű, komfort nélküli lakásban élő 8 általános végzettségű szülőké.
    A számítógép is segíti a tanulást, az autó a szakkörökre járást, családi kirándulások lehetőségét feltételezheti...
    (De a fenti cikkben erről is ír az újságíró.)
    Én fontosnak tartom a tanulói kérdőívet! Jó lenne, ha az eredményekbe is beszámítanák a tanulók szociokulturális hátterét.”
  • 6. halloween 2011. május 25. 17:57
    „Ezek szerint én lemaradtam a kérdőívről...Mindenkinek kellett kapnia????”
  • 5. tricse 2011. május 25. 17:03
    „És már megint a kérdőív a mérés mellé! Mi a bánat közük van ahhoz,hogy hány mobiltelefon vagy számítógép vagy autó van itthon! Mert hogy hány fürdőszoba az oké!:))))”
  • 4. KissLaszlo 2011. május 25. 14:41
    „Messzemenőkig egyet értek chihiro hozzászólásával.
    Azon kívül én még megkérdezném: ha a felmérés eredményét még is beszámítják a tanuló év végi érdemjegyébe, akkor hova lehet jogorvoslatért fordulni?”
  • 3. enéh 2011. május 25. 14:08
    „Egyrészt volt szerencsém belenézni egy negyedikes felmérésbe és mit mondjak, volt olyan kérdés, amit nehéz volt értelmezni. Másrészt hallottam olyan esetet, ahol a tanár besegített, aztán az iskola abban az évben elég előkelő helyen végzett a rangsorban.”
  • 2. chihiro 2011. május 25. 14:06
    „Az a baj, hogy vannak olyan iskolák, ahol nagyon sok gyenge képességű diáktanul, míg más iskolák gyűjtik, vonzzák a jó képességűeket (Gárdonyi, Gyakorló). Ezekben az intézményekben nem nehéz jó eredményt elérni.

    Gyengébb képességű gyerekkel érjenek el a nívós iskolák tanárai kimagasló eredményeket! Az már valami!

    A pedagógusok is "hozott anyaggal" dolgoznak, nem lehet minden diákból éltanulót faragni, és ez nem a pedagógus hibája. Gyakran a gyengébb eredményt elért iskolák pedagógusai tízszer többet küzdenek a közepes eredményért, mint a tehetséges tanulókkal foglalkozó tanárok a jóért.

    A diákok, a település és a családok hátterét is mutatnia kellene az publikált eredményeknek, mert úgy igazságos az eredmény. Ennek ellenére az újságok hasábjain csak a tesztek eredményei szerinti rangsor olvasható. Ez azonban így nem helyes.”
  • 1. kisember1 2011. május 25. 12:54
    „Az idézet, miszerint nem minősít, hááát: Az ugyanolyan vacak eredmények évről-évre szerintem minősítik az iskolát. Ez legalább olyan, mint a szépség nem számít, mondja a csúnya. Úgyhogy erről ennyit.
    Az országos átlag alatt maradni egy nagyvárosi iskolának folyamatosan azért valami irányt mutat. Érdemes különben a kompetenciatesztet és a továbbtanulási adatokat egyszer végignézni a sulikban. Ugyanis ott látszik, hogy némi közük van egymáshoz.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kisalföld lett a legnagyobb

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség legfrissebb adatsora szerint Magyarország legnagyobb példányszámú közéleti napilapja a Kisalföld. Tovább olvasom