Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Kiállnak a Szigetközért

˝Elvárható lenne a mindenkori kormánytól, hogy a Szigetközben elfogadott rehabilitációs javaslatot támogassa. A jelenlegi negyvenhat itteni dunai műtárgy hárommal kiváltható, s a rendszer így jobban üzemeltethető.˝

Állítja mindezt három térségi szervezet képviselője, akik (Szigetközzel) együtt kiállnak a helyben megfogalmazott javaslat mellett.

Szabó Miklós, a mosonmagyaróvári kistérségi tanács elnöke, Stipkovits Pál, a megyei közgyűlés egyik frakcióvezetője és Széles Sándor, a Szigetközi Fejlesztési Tanács képviselője is egyetért abban: a fővárosi zöldek által megtámadott helyi rehabilitációs javaslat (melyet az itt élők is elfogadtak) szolgálná legjobban a térség érdekeit. Azt kérik a döntéshozóktól: végre a helyiek dönthessenek a saját sorsukról.

Stipkovits Pál a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (Szite) három mobil gátas javaslatáról úgy fogalmazott: ˝végre van egy helyi társadalmi vitán alapuló elképzelés˝. Hozzátette: ezt a szigetközi közvélemény megismerte, támogatta, ráadásul minden helyi társadalmi és politikai szervezet is rábólintott. ˝Az itt élők már megelégelték, hogy másfél évtizede helyben járunk ebben az ügyben, s végre szeretnék, ha a véleményük figyelembevételével döntés születne˝ – mondta.

Szabó Miklós is egyértelműen fogalmazott. ˝A demokrácia legfontosabb elve, hogy azok az emberek döntsenek a saját dolgaik ügyében, akiket ez érint. Szigetköz esetében társadalmi szervezetek által elfogadott javaslatról van szó, melyet a térségben működő politikai grémiumok is nagy többséggel elfogadtak. Elvárható a mindenkori kormánytól, hogy ezeket a javaslatokat figyelembe vegye, s támogassa˝ – mondta.

A szigetköziek támogatják a három fenékküszöbös javaslatot. A három mobil műtárgyat Dunaszigetre, Dunaremetére és Ásványráróra tervezték.
A szigetköziek támogatják a három fenékküszöbös javaslatot. A három mobil műtárgyat Dunaszigetre, Dunaremetére és Ásványráróra tervezték.

Széles Sándor szerint eddig két olyan műszaki megoldási javaslat volt, ami alkalmas társadalmi vitára. ˝Az egyik a 2001-es Székely-féle, a másik pedig a Szite által kidolgozott műszaki megoldási javaslat. Az egyik nyolc, a másik három mobil műtárggyal próbálja megoldani a Szigetköz vízellátását s a természeti értékek védelmét. Az összes többi, mely szóba került, vagy kidolgozatlan, vagy olyan elképzelést fogalmaz meg, melyet csak az itt élők és a természet kárára lehet végrehajtani. Nem véletlen, hogy ezekről nem is folyt társadalmi vita: egy iskolás gyerek is tudja, hogy egy part menti erdősáv bedózerolása sokkal nagyobb kárt okoz, mint ha műtárgyakat helyezünk a mederbe, s ezzel érünk el vízszintemelést.˝ Úgy folytatta: az elmúlt időszakban a Szite-javaslatot vizsgálták a legtöbb szempontból, s ezt találták a legjobban megvalósítható műszaki elképzelésnek. ˝A szigetközi emberek, a természet érdekében és az ivóvízbázis védelmében ezt lehetne a szlovákokkal legkönnyebben közösen megvalósítani. Ha a vízhozam ötven százalékát visszaszerezzük, akkor is szükség lenne szabályozó műtárgyakra˝ – állítja Széles.

˝Jelenleg a Szigetközben a hullámtéren negyvenhat műtárggyal kormányozgatjuk a vizet: ezt három műtárgy kiválthatná, mellyel a rendszer sokkal jobban működtethető lenne. Kinek az érdekeit védik a budapesti környezetvédők: a magyar vagy a szlovák érdekeket? Amíg a magyar fél nem tesz le semmit az asztalra, addig északi szomszédaink – igaz, hogy jogszerűtlenül – használják a vizet. A fővárosi zöldek azzal vádolnak bennünket, hogy a szlovákokat hozzuk előnyös helyzetbe, holott pont ők teszik ezt. A konkrét rehabilitációs, vízgazdálkodási elképzeléseket megtorpedózzák: ez éppen a szlovákoknak jó. Úgy tűnik, mint ha a szlovák fél »beépített ügynökei« lennének a szigetköziekkel szemben ezen az oldalon, akik közel húsz éve húzzák-halasztják ezen kérdés lezárását˝ – közölte Széles Sándor. ˝


Támogatás

A Szite-tervet tavaly a megyében minden jelentősebb grémium elfogadta: a győri és a mosonmagyaróvári kistérségi társulás, a megyei közgyűlés, a Szigetközi Fejlesztési Tanács és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács.


Olvasóink írták

  • 5. FOMEB 2010. március 17. 20:44
    „Kedves Szigetközi! Nem tudom, ki mit sír vissza. Én egyet tudok: ,,A Szite-tervet tavaly a megyében minden jelentősebb grémium elfogadta: a győri és a mosonmagyaróvári kistérségi társulás, a megyei közgyűlés, a Szigetközi Fejlesztési Tanács és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács." Ahogy 1995-ben a fenékküszöböt is, ami ma sokunk megelégedésére üzemel és aminek létrehozását szintén a mai tiltakozók akadályozták. (Dunakör, Reflex) Én úgy gondolom, ha valaki ekkorát tévedett (,,C" változat léte és a fenékküszöb hatásának megítélése) és ennyi kárt okozott a térségnek, vonja le a következtetést és hagyja végre, hogy az itt élő emberek saját maguk döntsék el, hogy mit szeretnének.
    A vízmegosztással különben nem lehet érdemben javítani a helyzeten. Ha az elterelés előtt kisvízkor már a teljes vízmennyiség is kevés volt, mitől lenne most elég ennek a fele?
    ,,ugyanakkor nevetségesnek tartok olyat ma felemlegetni, mint az említett( REFLEX-től vett )idézet." Nem tudom... Ez alapján több múltban történt tévedésre borítsunk fátylat? Szabad állítani valamit, aztán ha bebizonyosodik róla, hogy nem igaz, akkor ne beszéljünk róla többet? Utána viszont elvárni, hogy következő állásfoglalást mindenki szolgai módon kövesse és vallja? Számomra ezek furcsa elképzelések felelősségvállalásról, demokráciáról.”
  • 4. SZIGETKOZI 2010. március 16. 17:07
    „FOMEB-nek: Bizonyára pontos és precíz munkát takar az események felsorolása, de nem lehet vele mit kezdeni, mivel 1995 után olyan dolgok történtek, amik miatt "l´art pour l´art" az idézettek felemlegetése. Konkrétan ma már felesleges élcelődni a szivattyús vízpótláson, mivel bizonyára többek között a REFLEX sem sírja vissza. ( És akkor sem gondolta ezt senki véglegesnek.) Azóta a mostani körülmények ellenére is "sok víz folyt le a Dunán", vagyis történt néhány olyan érdemleges dolog, ami egyrészt hiányzik a felsorolásból, másrészt pedig anullálja az ott felsoroltak némelyikét. Az 1997-ben meghozott hágai ítélet szerint bennünket illet a mindenkori vízhozam fele. Hiányolom ezt a felsorolásból (- mint ahogy lépten-nyomon előszeretettel kihagyják, főleg a fenékküszöb istenítői-), ugyanakkor nevetségesnek tartok olyat ma felemlegetni, mint az említett( REFLEX-től vett )idézet.”
  • 3. SZIGETKOZI 2010. március 16. 16:44
    „Már hozzászokhattunk, hogy ogy.választások közeledtével újra foglalkoznak Szigetközzel. Legutóbb Deutsch Tamás indított egy lavinát, 6 cikk lett belőle, szinte naponta egy-egy. Az érdekes számomra csupán az, hogy Ő korábban nemigen foglalkozott Szigetközzel. A mostani fellépése valyon komoly-e, vagy csak PR fogás? Bármi is lehet az igazság, mindenesetre visszatetsző, hogy a fenékggátas megoldáson alapuló SZITE javaslatot támadja akkor, amikor a FIDESZ-es többségű Megyei Közgyűlés (- egy képviselőjük kivételével-)egyhangúlag szavazta meg a javaslatot támogató nyilatkozatát.Ebben és az említett újságcikkekben a kulcsember szerepét Deutsch úr párttársa, Széles Sándor fideszes frakcióvezető, polgármester ( és még mi is ?) viszi, aki évek óta szembemenetel a hivatalos Fidesz állásponttal Szigetköz és Duna ügyben. Úgy látszik sok egyéb más mellett neki ezt is elnézik. Ez valyon kinek az érdeke ?”
  • 2. ivanhoe 2010. március 14. 09:52
    „Az alant felsorolt alantas személyek, gondolok itt erre a rendkívül okos hölgyre és úrra(H.A és V.J), tanácsadói voltak - gondolom újra lesznek - a választásokat majd megnyerő kormánynak.Tehát mit várhatunk az elkövetkezendő négy vagy nyolc évben: SEMMIT! És ez a legszomorúbb.”
  • 1. FOMEB 2010. március 13. 14:30
    „"a fővárosi zöldek által megtámadott"... Azok, akik már annyi kárt okoztak Szigetköznek, folytatják tovbbra is áldatlan tevékenységüket. Emlékszünk mit mondtak korábban ezek a "szakértők"?
    "Filmfelvétel 1992 nyara
    (Paulus Alajos Szt. Kristóf hídján) Hajósy Adrienne:
    ,,A C variáns nem fog felépülni. ... Én a látottak alapján, az ottaniakkal történő konzultációk alapján, az ottani tiltakozóknak az egyre erősödő hangja alapján azt bátran merem állítani, hogy októberben a Dunát nem fogják elterelni. Arról nem gondolkozom, hogy felépül a C variáns. Lehet, hogy ez elvakultságnak tűnik, de én elég jól ismerem az építkezést. Ezért mondom, hogy az nem fog felépülni. ... Ez egy műszakilag unikum dolog lesz, a világon ilyen még nem történt. Nem épül meg ugyanis az a duzzasztómű, amely máshol ilyen helyeken megépül. Hát én a látottak alapján azt bátran merem állítani, hogy októberben a Dunát nem fogják elterelni."
    Magyar Nemzet 1992.11.06. Hajósy Adrienne
    ,,Nost már ne kutassuk, hogy kit terhel a mulasztás."
    Ezt hívják felelősségvállalásnak!
    Aztán:
    "Népszabadság 1994.03.07.
    Fenékbe vagy keresztbe...
    Miért akar a kormány Dunát rekeszteni? Vargha János írása
    ,,Ezért a most következő vegetációs periódusban a B változat, a hullámtéri mellékágak szivattyúzással történő vízpótlása javasolható, kiegészítve a Mosoni Dunába érkező víz megfelelő elosztásával."

    Népszabadság 1994.09.23.
    Környezetvédő szegénylegények és a tájékoztatás
    ,, A Duna kör véleményére pedig sem ebben, sem más kérdésben nem adtak túl sokat a döntéshozók, ha utóbb történt is rá kísérlet, hogy a felelősséget a nyakukba varrják. ...A szigetközi szivattyúzást a Duna Kör és tettestársai számlájára írni enyhén szólva: propagandafogás. (Lányi András filmrendező, író)"
    Ez is komoly felelősségről tanúskodik, vagy rosszul tudom? Mintha Vargha János lett volna a Dunakör egyik élharcosa, ha nem vezetője!

    "Magyar Nemzet 1995.02.03.
    A környezetvédők akcióra készülnek Ismét tüntetés Bős miatt?
    ,,A hazai zöldek a fentiekből következően minden rendelkezésre álló eszközzel és azonnal, komoly erőket megmozgatva tenni kívánnak a tervezett fenékküszöb létrehozása ellen, egyelőre azonban még keresik a cselekvés konkrét formáját."

    Kisalföld 1995.03.01.
    A Reflex a szivattyúzásért
    ,,Az érvényes határozatnak megfelelően (a Mosoni Duna számára átadott vízmennyiség alkalmas megosztásával, illetve annak a Dunából történő szivattyús vízkivétel kiegészítésével) a szigetközi vízpótlás kezdődjön meg! ... "

    Nem volt még elég? Mert nekünk már nagyon elegünk van a hivatlan prókátorok tömegéből!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szakszerűen vagy olcsón?

A háttérben még folynak az egyeztetések, de a gépjármű-felelősségbiztosítás új szabályai körül forr… Tovább olvasom