Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Ki hibázott? Az ezüst Audi gödörbe ment a győri Kossuth úton - videó, fotók

Az Audi A4-es ott került nagy bajba, ahol pár napja anyagot készítettünk a Kossuth utcai felújításról. Ideális esetben november végére befejeződnek a munkálatok.

Szemtanúk elmondása szerint az Audi a sofőr figyelmetlensége miatt "szaladt" a gödörre; tábla jelezte a megbontott útfelületet a templom előtt.

"A gödröt jelző tábla az útra átlós irányú szakadék közepénél volt elhelyezve. Mellesleg ezzel a táblával pontszerű úthibákat szoktak jelölni.

Kis mértékben figyelmetlen voltam, de úgy vélem, nem csak én hibáztam. Szerencsére nem dolgozott senki a gödörben, nem történt nagyobb baleset" - mondta a neve elhallgatását kérő audis.

Mint ismert, a közművek rekonstrukciójával július derekán vette kezdetét a Kossuth utca felújítása. Ide kattintva tekinthetik meg, hogyan segítették búvárok a Kossuth utcai csatorna-rekonstrukciót pár hete!


A bajba jutott Audi a Kossuth utcai gödörben
A bajba jutott Audi a Kossuth utcai gödörben


Szeptember végén pedig elkezdődött a körülbelül 230 méteres útszakasz felújítása. A tervek szerint ez a munka még idén, a decemberi ünnepek előtt befejeződik.

"Ideális esetben november végére elkészülhet a Kossuth utca felújítása. Ez elsősorban két tényezetől függ: a feszültségmentesítési engedélyek beszerzésétől - a felsővezetékeket a föld alá fogjuk vezetni -, illetve a jó időjárástól is.


Videó: Cseh Róbert


Aszfaltozni ugyanis téli időben nem szeretnénk" - közölte portálunk érdeklődésére Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő Szervezet tájékoztatásért felelős mérnöke.

A hírek szerint nagyon szép lesz az új szakasz, de addig is több mint nehéz közlekedni Újvárosban. Egy sávon halad a forgalom, azt is jelzőlámpa szabályozza. Mindkét oldalon tilos parkolni.

Óvatosan vezessenek Önök is itt, nehogy úgy járjanak, mint az ezüst Audi sofőrje!


Munkagépek mindenhol a győri Kossuth utcában - fotók: Cseh Róbert

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemüveges srác lophatott mobilt Győrben - Fotó a tolvajt

Győri bevásárlóközpontban egy kabátból tűnt el a telefon. Tovább olvasom