Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Kampány: Udvaros Dorottya mániája a megelőzés

Győr - Kellemetlen, ha csöpög, ciki, ha „azért" kell valahova bekéredzkedni…De hát emberek vagyunk, így aztán csak velünk eshet meg ez is. A kampány egyik arca, Udvaros Dorottya színművésznő.

A témáról, mármint a vizeletcsepegésről, szivárgásról, a legrosszabb esetben pedig bepisilésről még beszélni sem szeretünk (nem hogy tennénk ellene), sőt: megdöbbentő az adat, miszerint az ilyen problémával küszködő lányok, asszonyok több mint fele egy évig legalább nem fordul orvoshoz. Pedig kellene, mert van gyógyír.

Akarjuk vagy sem, az idő múlásával öregszünk, ezzel együtt pedig olyan változások következnek be testünkön, amelyek nem csupán a látható, de a láthatatlan, intim szerveink, izmaink működését is esetenként negatív irányba befolyásolják. Tavasszal indult útjára „Virágzó Női Egészség" szlogennel az IBE Egyesület a Kontinenciáért prevenciós kampánya, s a nyitórendezvénynek Győr adott otthont. A felvilágosító kampány és rendezvénysorozat Kari Bo, a Norvég Sporttudományi Iskola professzorának welness programjára épül, célja pedig a hölgyek kondíciójának általános megőrzése, kontinenciájuk megtartása, a gátizmok edzése. Az egyszerűen elsajátítható gyakorlatok – életkortól és tehetségtől függetlenül - otthon is elvégezhetőek. Egy hazai felmérés szerint annak ellenére, hogy a nők ismeretei az intim női izomzatról hiányosnak tűntek, mindössze harmaduk igényel több információt a témában. Problémaként nevezték meg a vizeletvesztést (csepegést, szivárgást), ám sokan húzzák, halogatják az időt, s hónapok vagy akár évek telnek el, mire gondjukkal orvoshoz fordulnak.

Udvaros Dorottya színművésznő a 84 éves édesapja példáját hozta fel, aki még mindig heti háromszor-négyszer úszni jár, s fantasztikus életigenlés ragyogja be az életét.
Udvaros Dorottya színművésznő a 84 éves édesapja példáját hozta fel, aki még mindig heti háromszor-négyszer úszni jár, s fantasztikus életigenlés ragyogja be az életét.

„Az én mániám az, amit nem tapasztalok meg Magyarországon, ez pedig a megelőzés" fogalmazott a kampány egyik arca, Udvaros Dorottya színművésznő. „A lelkünk mélyén nem alkalmazzuk, sokszor esetleg görcsöt is érzünk azért, ha a háziorvosnak előhozakodunk ilyen problémával. Pedig a magunk tisztelete nem önzés, hanem óriási felelősség: egy közösségért, a családért érzett ügy, amiért igenis tenni kell"

A hallgatóság.
A hallgatóság.

A színművésznő elmondta, ezt a fajta szemléletet szeretné erősíteni az előadások során, s nem titkolta azt sem, olykor önmagát kell legyőzni akkor, amikor fut, edz, vagy éppen úszni indul. Hozzátette még: a magunkra szánt időről mi határozunk, s ha a cél érdekében jó döntést hozunk, már az sikerélmény, amit érdemes ismételni, fokozni, elfogadni, ugyanis magunkért tesszük.


Csubák Leo egyesületi elnök elmondta, a hazai Inkontinencia Betegegyesületnek 1500 tagja van, zömében hölgyek, bár a probléma a férfiakat is érinti. Akinek nincs ilyen problémája el sem tudja képzelni, milyen mértékben befolyásolja mindennapi tevékenységünket, rutinunkat, szokásainkat az inkontinencia, az a sokakat érintő probléma, amellyel kapcsolatban most országos kampány is indult.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átüldözték Ausztriába az embercsempészt

Hegyeshalom-Bécs - Bécsig üldözték 180-190-es tempóban a rajkai járőrök, majd az osztrák rendőrök… Tovább olvasom