Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Iskolák, kollégiumok, sportcsarnokok várják Győrben a devecserieket

Az egyetemi és a Magvassy-sportcsarnokban, a győrszentiváni közösségi házban, valamint 18, kisebb befogadóképességű iskolában, kollégiumban helyezik el Győrben a devecserieket, ha ki kell költöztetni őket - közölte vasárnap az önkormányzat médiareferense az MTI-vel.
Bakács László tájékoztatása szerint - ha szükségessé válik a kiköltöztetés - Győr-Ménfőcsanakig vonattal hozzák az evakuáltakat, majd buszokkal viszik őket a befogadóhelyekre, ahol karszalagot kapnak, amelynek felmutatásával beléphetnek a kijelölt helyszínekre, s ott hozzájuthatnak az ellátáshoz. Még a délután 1.300 tábori ágy és 3.200 rend ágynemű érkezik a városba - tette hozzá.

A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság szombat délutáni ülését követően jelentette be Kontrát Károly belügyi államtitkár, hogy Devecsert illetően intézkedtek az "esetleges kitelepítésről". Közlése szerint a MÁV öt vasúti szerelvényt készített elő a devecseri állomásra, hogy ha szükségessé válik, a lakosokat egyszerre Győrbe szállíthassák. Arról is beszámolt, hogy elkészítették a győri befogadási és elhelyezési tervet is.

Szűts György, a megyei katasztrófavédelem vezetője kevéssel később azt közölte az MTI-vel: arra is készen állnak, hogy a város teljes lakosságát elhelyezzék. (Devecser honlapján az olvasható: 5300-an élnek a településen.) Mint mondta, a jelentős létszám miatt több sportcsarnokot, tornatermet, kollégiumot készítettek fel az érkezők fogadására. Hogy melyeket, azt akkor még nem tudta pontosan meghatározni.

Olvasóink írták

  • 14. Morpheus 2010. október 11. 11:18
    „Biztos az a ménfőcsanak? Úgytudom Ménfőcsanak egyik állomásán sincs körüljárási lehetőség ami a mozdonyokat illeti. Inkább Győrszabadhegy lenne reális, az egy 5 vágányos állomás, ahova beférnek a szerelvények némi ügyeskedéssel...”
  • 13. Agent 2010. október 11. 09:35
    „12, állítólag túlzottan tele vannak a börtönök....lenne munkaerő.”
  • 12. annobon 2010. október 11. 09:33
    „A legfontosabb védekezés az lenne szerintem, hogy gőzerővel építeni egy új gátat a kritikus helyeken. A berlini falat annak idején egy éjszaka alatt felhúzták a ruszkik. A csernobili ´szarkofág´ is napok alatt elkészült betonból. Csak nálunk a védekezés és kárelhárítás zömében kimerül abban, hogy magasnyomású vízsugarakkal próbálják megtisztítani a falakat és egyebeket, zömében olyan területeken, ahol az ott lakók kategorikusan kijelentették, hogy nem kívánnak soha visszaköltözni. Ja és különböző beosztású vezetők nyilatkozgatnak a médiában. KÉTKEZI GÁTÉPÍTÓ MUNKÁSOKRA LENNE SZÜKSÉG!!!!”
  • 11. Agent 2010. október 11. 09:26
    „Addig is: elolvasni, megérteni!
    http://velemenyvezer.blog.hu/2010/10/11/a_mal_artatlansagarol”
  • 10. Agent 2010. október 11. 09:22
    „"De a feltételezések egyre inkább igaznak fognak bizonyulni. Hogy ki a hibás a cég illetve cég vezetők én úgy gondolom."

    Munkámból kifolyólag tapasztalatból mondhatom, hogy ez így nem használható, feltételezésre, jóslatra, szóbeszédre, meg "egyértelmű" - nek tűnő dolgokra sem szabad következtetést és intézkedést alapozni.”
  • 9. Orfeusz 2010. október 11. 09:08
    „A "vörös iszap" átvitt értelemben is igaz. Lelkiismeretlen vörös gazemberek szétprivatizálták az országot, lerabolták Magyarországot! A hírek szerint a MAL RT pár tízmillióba került. Ma a tulajdonosok, Bakonyiék, Tolnayék együtt súrolják az 50 milliárdos vagyont! Felháborító, ami itt a rendszerváltáskor és utána történt. Kozma Atya szerint a bűnösök saját vagyonukat is tegyék be a kártalanításba! Ha szép szóval nem, hát erőszakkal. A jog erejével! A jogállam nem egyenlő a jogbutasággal! Sopronban is a Templom utcában ott van a Bakonyi palota ..... Miből? A MAL-ból! A Bakonyi familia szépen adja kolontáriaknak, akik fedél nélkül maradtaknak! Miből lettek a felvásárolt és tatarozott paloták Soprontól a Nyírségig? Hej, Miniszterelnök Úr, van itt tennivaló!!!!!”
  • 8. Bucak 2010. október 11. 08:50
    „tudom hogy kifejtetted a véleményedet de a vizsgálat eredménye még nincs meg. De a feltételezések egyre inkább igaznak fognak bizonyulni. Hogy ki a hibás a cég illetve cég vezetők én úgy gondolom.”
  • 7. Agent 2010. október 11. 08:42
    „.. ezt már ezerszer elmondtam, egyébként kik azok az "ők"? Ez egész cég? Vagy csak a tervező? Vagy az ellenőr, vagy az éjjeliőr, vagy a gazdag rosszbácsik a cég élén?”
  • 6. Bucak 2010. október 11. 08:25
    „agent
    ismét átszakadhat a gát? Most tudják egy hete nem tudták?
    Most is még az a véleményed hogy nem biztos hogy ők a felelősek? (MAL)”
  • 5. Hosse 2010. október 10. 22:24
    „A gatnak nem kellett volna kiszakadnia. Pont. Akar egy vizieromu gatnak, ez esetbe is megvoltak a szamitasok. Az esozesek nem jatszhatnak szerepet, nem kell a duma. Es ha nagy esozesek vannak, kell lennie tartalek levezetonek ahogy vizieromu eseteben. Mindegy hogy mikor volt megepitve, levezetesnek kellett lennie, regebben is tudtak jol epiteni/statikai szamitasakat vegezni. Ha nem betonbol epitettek hanem gyalult agyag-ko agyat hasznaltak,ami neha kemenyebb tud lenni es jobb a mai bettonnal, ennek az Alapjat is ellenoreztek geologiai furrasokkal / minden epitkezesnel geologia meresek/probakat kell venniuk, jo melyen. Tehat plane ha lakossag van a kornyeken, az szakmai periodikus ellenorzes kotelleseg es az a minimum.Engem az bosszant hogy megtortentek utan sem ugy reagalnak ahogy kellene.Hany ilyen es ehez hasonlo gatak vannak Magyarorszagon es Eu-ban,illetve keleti orszagokban, es kifigyeli ezeknek az allapotat, figyelik e egyaltalan ?? tanulnak e a tortentekbol ?? es mi az hogy "mederbe probaljak tartani a vorosiszapot"? mozogjanak mar mielott meg nem kovetkezne be vmi. Majd etetik a szerencsetlen nepet a "szabad" sajtoval, es sajna "buzleni fog" , mar most nem zarom ki a gat direkt kiszakitasat.”
  • 4. szocdem 2010. október 10. 18:55
    „2.

    A helyzet az hogy én gondolkoztam. És láttam hogy a hasonló havariákat hogy kezelik nyugaton. Nos úgy hogy adnak azonnal otthont a károsultaknak, mert az ember értékesebb annál hogy táborokba zárják Európa közepén!

    Hogy vannak köztük oylanok is, akik nem felelnek meg az zlésednek? Nos 30 év mulva ezek utódai 3x annyian lesznek, mint a Te utódaid. Itt volna az ideje megtanulni kommunikálni, és együttélni velük, hogy a technikát még időben át tudd adni a gyerekeidnek........ Különben elég sanyarú lesz számukra a kisebbségi lét...”
  • 3. kefefejű 2010. október 10. 18:13
    „1re:
    Nem unod még ezt a sok demagóg baromságot? Kapnak majd egy lakást valahol, és akkor mi van? Miből fognak élni? Hol adsz nekik munkát? Ki fogja eldönteni, hogy éppen Békéscsabára kell költözniük, vagy pl. Nyíregyházára?
    Gondolkozz ember, gondolkozz!!!”
  • 2. Nemezis 2010. október 10. 17:21
    „Telepítsék őket a milliárdos cégvezetés villáiba!”
  • 1. szocdem 2010. október 10. 16:59
    „A szabadpiacon ezrével áll rendelkezésre otthonteremtésre alkalmas lakás. Az államnak már tegnap ki kellett volna sajátitani épp annyit, amennyi elég AHHOZ, HOGY A SZERENCSÉTLENÜL JÁRT EMBEREK FOLYTATHASSÁK AZ ÉLETÜKET, AMI EGYÉBKÉNT NAGYON RÖVID!!!!!

    Egyszerüen undoritó, hogy még mindg azzal hitegetik őket, hogy új falut kapnak a vörös iszap közelében, ahova az nem ömlött ki.. Ha meg is éptik, akkor mi a garancia arra, hogy az odatelepülők túl is élik majd ezt a "gondoskodást"??????? Ébredjünk már fel!!!!

    A vörös iszap nem csak kolontáron, hanem a fejekben is van.......”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapömlés - Nem szennyeződik a Duna, Gönyűnél 7,54 volt a víz pH-értéke

Sem fémmel, sem szerves anyaggal nem szennyeződik a Duna a tragédia közelebbi környezetében, még a… Tovább olvasom