Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Indul a Rába-parti Rábaparty!

Győr - Négy színvonalas előadást foglal magába a július 16-tól 19-ig tartó Rába-parti Ünnepi Játékok című rendezvénysorozat, a győri Négy Évszak Fesztivál keretén belül két győri és két országot járt produkciót láthatunk, mindegyiket este kilenc órakor.


Ottófi Rudolf alpolgármester és a szervezők, résztvevők közreműködésével bemutatta a győri önkormányzat hagyományteremtő terveit. Idén először rendezik meg ugyanis a Rába-parti Ünnepi Játékokat, amelynek első produkciója a Csárdáskirálynő lesz július 16-án este kilenckor. A Győri Nemzeti Színház képviseletében a Ferdinánd főherceg szerepét játszó Bede Fazekas Csaba elmondta: a darabot szeptemberben a színházban is bemutatják, az örökzöld operettet egyébként utoljára 18 éve vitték színre, s még Mexikóban is sikere volt.

Ezt követően pénteken a Naplegenda című táncprodukciót hozza el Győrbe a Magyar Állami Népi Együttes. A zeneszerző, Nikola Parov szavaiból kiderült: a kilenc éve sikeresen játszott táncelőadás úttörőnek számít, s a műfajnak több követője is akad az országban.

Szombaton, tehát július 18-án a Társulat énekesei érkeznek a Rába-partra az István, a király című rockoperával. A Társulat nevében Szörényi Örs úgy nyilatkozott: több patinás környezetben játszották már az ˝István, a királyt˝, a Rába-parti vízi színpad méltó folytatása lesz a sornak.

A június végi átadást követően, július 3-án a Győrkőcfesztivállal szentelik fel az új létesítményt. Fotó: Krizsán Csaba
A június végi átadást követően, július 3-án a Győrkőcfesztivállal szentelik fel az új létesítményt.
Fotó: Krizsán Csaba

Végül vasárnap a győri Vaskakas Bábszínház mutatja be a Megszólal a vaskakas című bábjátékát, amely zenés, játékos, táncos, színpadi elemekkel gazdag előadását a jól ismert, Győrhöz kötődő történelmi legendára építi. A nagyszabású produkciót most próbálják – tudatta Kocsis Rozi, a társulat igazgatója.

Kocsis Rozi elmondta azt is: a bábszínház és a Családi Intézet szervezésében kiegészítő programok is követik egymást a négy nap során: a Bécsi kapu téren mindig az adott főprogramhoz kötődő játékos rendezvényre várják a győrieket. Így például a Csárdáskirálynő napján operett jellegű estet, a vaskakasén török kori játékokat tartanak a szabadtéren.

A jegy ezer, a négy előadásra szóló bérlet 3 ezer forintba kerül, elővétellel kapcsolatban a 96/311-771-es számon érdeklődhetnek.


Korábban

A Győr Négy Évszak Fesztivál keretében felújított és kibővített vízi színpadon az első napon a Győri Nemzeti Színház Csárdáskirálynő című operettjét láthatják a nézők, a második napon pedig a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című produkcióját.

A  következő napon a Társulat mutatja be a jól ismert István, a király című rockoperát, végül pedig a Vaskakas Bábszínház eleveníti fel a legendát: Megszólal a vaskakas című darabjával - mindezt szerdán sajtótájékoztatón jelentették be Győrben.

A jegyek elővételben és a helyszínen is 1000 forintba kerülnek, de a négy produkcióra szóló bérletet 3000 forintért megvehetjük. Az elővétel telefonszáma: 96/311-771.

Olvasóink írták

  • 1. Győri 2009. június 25. 11:09
    „--Kár,hogy ez már nem viziszinpad lesz,az illúzió teljesen oda.
    Ez egy valakik által megálmodott gazdasági vállakkozás, amely a gyönyörű környezetet inkább rombolja,
    mint a szép környzet (csak a töltésoldal lehetőségét használlják kiolcsó lelátó készítésére) adta illúziot kinálná a vendékeknek, túristáknak.
    ---Ki engedélyezte a sétány gyalogos részének elfoglalását lelátó készítésére ?
    Gusztustalan látvány igy nyáron sétálva.
    --Annyi pénzért mint "Ennek az építése",így elrontani a szép folyópartot, a Radó látványát!
    Erre még büszkék is akarunk lenni?
    Elgondolkoztató!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több munkát jövőre halasztanak

Győr - Az általános forgalmi adó 20-ról 25 százalékra történő júliusi emelésével nagyjából… Tovább olvasom