Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Hollywoodi előadás a győri nemzetiben

Legyünk őszinték önmagunkhoz (úgysem leszünk!), szükségünk van a közhelyekre. Otthon, a munkában, a szórakozásban. Így a színházban is. Ezért jó az Egri csillagok című rockopera, musical, ˝tinódielektrolantos˝ átirat, vagy legyen bármi is a műfaji megjelölése.


Mert azt adja, amire mindenki számít, ha meglátja a monumentális, valóban az amerikai álomgyárat felidéző plakátokat, elolvassa a címet és a szerzők neveit.
 
Az Egri csillagokról – összehasonlítva más magyarországi bemutatókkal – joggal elmondható: Győrött, ebben a hollywoodi feldolgozásban még fényesebben ragyog, mint eddig talán bárhol a honban. Ez több dolognak is köszönhető. Várkonyi Mátyás zenéjének, az óriási díszletnek, másrészt az énekes szerepre szerződtetett színészek többségének. Harmadrészt annak, hogy a rendező, Nagy Viktor elengedte a teátristák kezét, szabadságot adva nekik, ahol tudják, még jobban, szívük szerint tegyék hozzá magukat a darabhoz.  Valamint köszönhető a fényes ragyogás a lelket emelő zenék közül azoknak, melyek bátran kilépnek az archaizáló közegből és tesznek egy lépést a dallamos slágerek felé. Ja, és a táncok azon részének, melyekben nem úgy tesznek, mintha valamit eltáncolnának, hanem új, modern mozgásvilágot teremtve azonosulnak a produkció céljával: a szórakoztatással.


Mindezek mellett a győri előadásban fellelhetők furcsaságok. Ezek nélkül egy igazán tökéletes előadás születhetett volna. Mielőtt rátérnénk, mik is voltak ezek, le kell szögezni: telt házas, zsúfolt telt házas előadásokra lehet számítani nagyon sokáig, míg színen marad ez a látványos, szélesvásznú közhelyekből  egészen kitűnően,  zseniálisan építkező zenés színdarab.

Az előadás után kedves úriember lépett oda hozzám. Arra hívta fel a figyelmemet, ha netán írnék a darabról, domborítsam már ki, hogy milyen nemzeti erőt adó és mennyire szükségünk van arra, bemutassuk: nyertünk is mi!  – néha. Igaza van. Valóban lelket emel a rockmusical.


Tényleg győztünk Egernél. Egyszer. Apróság, hogy egy korábbi musical (a jól ismert Don Quijote-feldolgozás, a La Mancha lovagja) nyomán a szerzőpáros ezt a művet keretbe írta meg. Ebben az 1569-ben Miksa császár parancsára felségárulás gyanújával letartóztatott Dobó Istvánt börtönében meglátogatja Bornemissza Gergely. Együtt emlékeznek vissza életük fordulópontjaira, s a magyar történelem egyik legemlékezetesebb diadalára. Így elevenedik meg a dicső múlt, melynek a vége ugye egy börtöncella lett. De ez részletkérdés. Egy musical pedig nem veszhet el a részletekben. Ebben is monumentális a győri előadás.

Gárdonyi regénye, ˝A nagy könyv˝ verseny nyertese  hosszú és sokoldalú regény. Bátor dramaturg kell hozzá, aki nem sebészkéssel (mert azzal semmire sem menne), hanem bozótvágóval sarabolja addig, míg egy épkézláb, követhető mese nem lesz belőle. Ilyen szempontból egészen jó Béres Attila munkája: Vicuska és Gergő szerelmesek, de jön a török meg a gonosz magyarok (akikről később kiderül, hogy hősök), és elválasztják őket. Ám Ámor és a várvédők győzedelmeskednek, a fiatalok végérvényesen egymáséi lesznek. Béres kicsit cizellálhatta volna jobban a művet, mert néha hajmeresztő fordulatokat élhetünk át.


(Vicuska eredeti kérője a későbbi áruló, Hegedűs. Mi van?) Pontosabban élhetnénk, ha egy zenés darabnál fontos lenne a szereplők jellemfejlődése, egymáshoz való viszonya vagy ilyesmi. Ám egy rockmusicalt nem azért kell szeretnünk, mert Gárdonyi halhatatlan műve alapján készült.  Szeressük önmagáért.  Időnként tudjuk, de azért vannak buktatók ebben a győri feldolgozásban. Gyönyörű üzenet és megszívlelendő dolog, amiről Dobó esküjében hallunk és amit a fináléban is megismételnek a tutiban, amikor minden és mindenki ott van a színpadon. (Te jó ég, mennyi embert mozgat meg a rendező!

Megszámolni sem lehet. Sokan vannak, néha az az érzésem, túl sokan, ezért nem találják, főleg az első felvonásban, a helyüket. Egy térben és tömegmozgatásban jártas koreográfus sokat segíthetett volna ezen.)

Nézz ránk, Európa,
állj mellénk a harcban,
érted is küzdünk,
ha védjük a magyar hazát!

Bátor, büszke nemzet,
nagy tettekre termett,
becsül majd érte
minket a nagyvilág!


Dobó dalával, tartalmával mélyen egyetértek, a kérdés azonban az: felül tud-e írni egy ilyen pátoszos, kissé önmagunkat sajnáló ének minden apró malőrt, amit nézőként átéltünk? A kérdés az, ad-e katarzist, vagy csupán arra jó, hogy egy, a zene ütemeivel okosan kierőszakolt vastapssal jutalmazzuk a színdarabot. Ez utóbbi sem csekélység, sőt! Igazán nagyszerű dolog. Hiszen ha már megpróbálunk őszinték lenni magunkhoz (úgysem fog menni), színházba leginkább szórakozni megyünk. Elgondolkodni, meg önsorsot elemezni mostanában  nagyon kevesen akarnak.

A díszlet az első pillanatban zseniális. Igazából a másodikban is az, hiszen egy óriási korabeli Magyarország-térképen zajlik a játék. Jó, mondjuk a Balatonból képletesen vizet egymásra fröcskölő gyerekek valóban gyerekesek, de maga az elgondolás nagyszerű. Monumentális, látványos. Bizakodva várjuk a folytatást, ami azonban elmarad. Esetlen és abszolút nem odaillő, fekete ruhás díszítők néha egy-egy, a színészeknek térdig érő várat tolnak be a képbe. Ezek a töpörtyűk nyilván jelképeznek valamit. Hogy mi a csodát, az a második játékrészben jön elő, amikor is majdnem értelmet kapnak a várak, jelezve, merre dúl a török, de a dúlást elmesélő szöveg is bőségesen elég lenne erre a célra.  

A kis  váracskák erősen rombolják a monumentalitást és következetlenek. Tőlük válik furcsává a díszlet- és kellékhasználat. Főleg, ha látjuk a török császár bevonulását hatalmas harci szekerén. Ha kódot fejtenék, csak nem az mindennek az üzenete: mindenki nagyobb, csak mi nem? A magyarok picik, kicsik, váraink eltörpülnek minden mellett. De nem akarok kódot fejteni, szó mi szó, a makettek nevetségesek. (Persze jó, hogy van legalább ennyi humor a darabban, mert mindenhol olyan komoly mindenki, mint a gyomorfekély. Holott Sárközi cigány figuráját nyugodtan lehetne egyfajta ellenpontnak kezelni, lehetne akár nevetni is Vincze Gábor Péteren, de nem lehet. Csak a második felvonásban kétszer. Ez nekem a jó hangú színésztől kevés.) 

A színdarabnak nem véletlenül ilyenek a plakátjai és a díszlete. Filmeket idéz meg nekünk és valóban filmes élményt is ad. A szultán és hadserege például a 300 címűt. Aki látta Frank Miller képregényének adaptációját vagy magát a képregényt forgatta már, tudja, mire gondolok, aki nem, nézze meg, fantasztikus vizuális élményt jelent. Ezt kapjuk kicsit győriben, kicsit magyarban, de nagyon profin a török sereg és vezetőjük megjelenéséből. Ráadásként a törökök harci tánca teljesen a helyén van.

Félelmetes, sötét,  látványos, szinte akrobatikus. Ezt a darabban egyetlen másik tánckép közelíti meg: az egri várat védő nők együttese.

Ha már a táncoknál járunk: igazán hívhattak volna egy néptánc-koreográfust a darab első részéhez. Ott  furcsa magyarkodó lépéseket látunk. Ezek is olyanok, mintha azok lennének, amik. (Akárcsak az apró várak vagy a szintén nevetséges tűzkerékszerkezet, aminek a létét ebben a darabban igazán semmi sem indokolta.)

A díszlet a második felvonásban aztán kiteljesedik. Itt érthetővé, érezhetővé válik. A vár szépen és izgalmasan jelenik meg. Mindennek van helye, szerepe, még az alagsori lépcsőnek is, amely miatt a zenekarnak az oldalszínpadon kellett helyet találni, pontosabban építeni! Egyedülálló, ötletes megoldással. Mivel a zenészeknek fontos dolga akad a darabban, sajnálhatjuk, hogy őket személyesen nem, csupán a karmesterüket tudtuk megtapsolni.


Színészmustra

Előadóként szinte minden szereplő jól vizsgázott az Egri csillagokban. Kár, hogy a legtöbb esetben színészi munkájukra kevés figyelem összpontosult, mozgó és gyönyörű ruhákat hordozó éneklők voltak csupán. Hiába, itt a hang a fontos. Ebben a tekintetben Sasvári Sándor  és Tóth Sándor, Fejszés Attila, Kovács Lotti, Nagy Lóránt, Vincze Gábor Péter, Györgyfi József, Nagy Balázs, Meződi József, Rupnik Károly hozták, amit tőlük elvártak. Bartha Alexandra kicsit küszködve a feladattal, a többiek rutinból. Akik szerepük, vérmérsékletük, alakformálásuk okán kiemelkedtek e sorból: a kétségtelen főszerepet jól – és gonosz figurája (Jumurdzsák) ellenére is – játszó nagy tapsokkal jutalmazott Forgács Péter és Török Bálint igazán kiváló hangú megformálója, Egyházi Géza, valamint a gyors jelenetben is emlékezetesen éneklő Szűcs Kinga. Klinga Péter, Fehér Ákos, Timkó János, Sík Frida, valamint a gyerekek, Márkus Krisztián és Hujber Anna Luca és társaik: Gasztonyi Áron, Gláser Márton, Pop Evelyn Jessica is sokat tesznek a produkció sikeréért.

Külön tisztelet a karnak és a táncosoknak. Nagyon sok esetben ők voltak az élő színfolt. Akik a rossz színházi szokással ellentétben nem csupán bejöttek néha, de jelen is voltak a színen.

Olvasóink írták

  • 11. sziszifusz 2010. január 15. 15:48
    „Forgách Péternek - szerepben lehet bukni - még a legjobbnak készülő színész is bukhat -emberként bukni-többet már hosszú ideig nem teremtődik meg a varázs- ilyen egyszerű!
    Sajnálom.”
  • 10. sziszifusz 2010. január 13. 13:50
    „Tegnap óta előítéletes vagyok/szégyen és gyalázat/: a lócsiszár csak nem a Gyurcsányi ellen fog belepusztulni?!Kérdezem - rosszul hallottam- 2009-ben valami áfát vissza lehetett igényelni és vagy akkor soha jobb kondiba nem voltak a színházak- pfujj! Bajnai!”
  • 9. sziszifusz 2010. január 13. 13:04
    „Gyuri!Meg kellett volna írni!
    Ez egy gyenge darab,fertelmes rossz első résszel rendezett Hallywood.Valóban -áltánc,álmagyar,áltörténelem,áligazság- színpadon képeskönyvnek!
    Nem tudni a darab lett jobb vagy a rendező / nem az első eset - lásd Csárdáskirálynő/ - elveszti a politikai és ideológia elkötelezettségét /álságát/ a második részben már mint normális ember és rendező dolgozik!
    Tegnap azért hab is volt- összeeskűvés elmélet :hideg volt a színház előcsarnokában,aulájában-igaz- még nem fordult elő hogy rendezőileg sarkig tárva a fogadóajtók,a szünetben nem kapcsolták fel a csillárokat - utáljuk már jobban a Bajnait!
    Az a színvonal ami az első részben domborodott még a legrosszabb korcsmárosi bordélyháznál is rosszabb volt-
    a Fássy mulató alatt volt!Sajnáltam a Forgách Pétert- soha többet nem énekel nekem úgy mint az nevezetes sörök előtt- most is csak hörgött és üvöltözött!Korcsmáros,Forgách,Nagy - még a Korcsmáros a jobb!Persze ideológiában és szájbarágóban nem!”
  • 8. SAmu 2010. január 07. 11:24
    „Kapitány! Köszönöm a kritikus kritikáját , csak alátámasztja mondandómat. A többiek úgyszintén.....
    Kérdésemre várom a választ : ennél jobb kritikus nincs?????”
  • 7. Kapitány 2010. január 07. 00:59
    „Haszon, vagy deficit?
    Pontosan már senki senki nem tudja, kitől származik a híres mondás; ,,Tisztelt Uram, ülök
    a toaletten, előttem van a rólam írt kritikája, nemsokára mögöttem lesz."
    Körülbelül tényleg ennyit kell foglalkozni egy színházi kritikával, de abban az esetben,
    amikor az író soraiból kiderül, hogy nem ért ahhoz, amiről írt, nem szabad szó nélkül
    érvényben hagyni a leírtakat. Miért?! Mert nem csupán véleményt alkot, hanem véleményt is
    formál! Ez pedig felelősség! Az olvasó nem csupán a színházban látottak alapján ítél, vagy ha
    éppen készül színházba menni, és érdeklődőn elolvassa a darabról szóló kritikát, nem kap
    maradéktalan értékelést. Sőt! Tömegével kapja a szemébe azokat a szakmai hiátusokat és
    tévesztéseket, amiket szakvéleményként, szinte orvosi kórisme gyanánt tárnak elé. Hiszen nem
    lehet minden néző beavatott a színházi szakma tudományába. Igen, tudomány. Mert a
    tehetségen túl, ami a legszükségesebb a színpadi produktumhoz, itt is vannak alapfogalmak,
    törvények, amikből felépül egy rendszer, amik alapján e rendszer mozgatói a színészek fél
    szavakból is értik egymást. Aminek nyelvén beszélünk egymással, vagy éppen beszélünk róla.
    E rendszer alapfogalmait tisztátalanul kezelni a zsurnalisztika szintjén vesszőzéssel büntetendő
    tett! Továbbá nem megbocsátható, hogy az, aki veszi a bátorságot a véleményalkotásra, nem
    néz pontosan utána fogalmaknak, adatoknak.
    Közelebbről; Fábián György kritikáit mindig mosolyra görbülő szájjal olvasom. Tévedés
    ne essék, nem azért, mert kritikai véleménye az én saját véleményemmel egybevágó és
    visszaigazolva látom azt, hanem mert ,,civilapályánsága" annyira horror, hogy már burlesk.
    Néhány fordulata pedig ,,szalacsi-gyűrűt" érdemlő. Olyanok ezek, amiket már egy ötödikes
    gyerek is cikinek érez, és inkább átfogalmaz amikor irodalom órára a nyári élményeiről készíti
    a házi feladatot.
    A Csárdáskirálynőről készült kritika egyik gyöngyszeme volt, amikor kitért arra, hogy egy
    dalt néhány hanggal lejjebb kellett ,,diszponálni". Hosszú percekig röhögtem. Ha
    >>,,detonálni"<<-t írt volna, igazabb lett volna, de amire ő gondolt, az a ,,transzponálni"
    kifejezés a zene terminológiájában. (Annyit tesz; másik hangnembe helyezni.)
    A következő mazsola már a legutóbbi nagyszínházi bemutató után jelent meg a
    Kisalföldben:
    ,,...amiről Dobó esküjében hallunk és amit a fináléban is megismételnek
    a tutiban, amikor minden és mindenki ott van a színpadon."
    Na menjünk szépen sorban:
    - tuti. Tuti, hogy nem elírás. Tuti, hogy nem látta még leírva azt a szót: tutti. Jelentése:
    összes. A zenében azt hívják így, amikor minden hangszer játszik, az összes szólam
    énekel. (N.B.: E szóval foglalható össze a Győri Szimfónikusok új mottója is: ,,Mindenki játszik".)
    Helyesen magyarul így hangzik: ...megismételnek tuttiban... Tehát bizonyosan nem
    sajtóhiba a névelő miatt is, hanem egy újabb műveltségi hiányosság.
    - minden és mindenki. Értem én, hogy próbálunk nagyot, és közhelyeset írni a nagy és
    közhelyes darab analógiája okán, de sem a minden, sem a mindenki nem igaz. A vár egy
    nehezen nem észrevehető része ugyanis már nincs színpadon, valamint néhányan már
    meghaltak, vagy török fogságba kerültek a darab során. Néhányan meg egyszerűen csak
    törökök. Bocs.
    Sorolhatnék még nem annyira jó kedvvel, de bőséggel hasonló félkegyelműségeket, de
    félve a terjengősségtől, inkább egy általam másik fontosnak tartott hibára szeretném felhívni a
    figyelmet.
    Ez pedig a következetlenség. Egy fejezeten, sőt egy mondaton belül magasztalni és elítélni
    ugyanazt a dolgot hiba. Az írást olvasva az az érzésem támad, mintha a vélemény valamiféle
    arany középutat keresne, pedagógiai metódus szerint először megdicsér valamit, aztán ugyanazt
    korholni kezdi. Érzékeltetésképpen két mondat:
    1. Ez a nő szép, de buta.
    2. Ez a nő szép, de csúnya.
    Amíg az első mondat egy szabad véleményt fogalmaz meg, igaz vagy sem, döntsd el magad,
    addig a második tuti, hogy nem igaz.
    Ha egy kritika nem fogalmaz meg szakmaiságon alapuló elkötelezett véleményt, és a
    tetszett nem tetszett kategóriában nem foglal állást, akkor azt felesleges megírni. Azt az írást
    lehet helyzetjelentésnek, atmoszféra-híradónak, esszének, glosszának bárminek nevezni, de
    kritikának nem.
    Tudom, hogy Fábián György csoportos szereplőként dolgozott a győri színháznál, de
    átigazolt az írásbeliségbe. Olvasva színdarabokról szóló karakteresnek egyáltalán nem
    jellemezhető karaktereit, könnyen el tudom dönteni, hogy munkássága haszna, vagy deficitje a
    Győri Nemzeti Színháznak.
    Amikor tizenévesként, éledező művészi kreativitásom kezdetén verseket próbáltam faragni
    gondolatokból meg rímekből, akkor édesanyám azzal a mondattal küldött el; ,,Kisfiam! Mielőtt
    írnál, olvass!" Édesanyám egy nagyon bölcs és okos asszony; Tisztelt szerkesztő úr, ne vegye
    bárdolatlanságnak, de ajánlom figyelmébe édesanyám szavait. Végül engedje meg, hogy
    megtoldjam e gondolatot egy közhellyel: Megfelelő mondanivaló hiányában
    ,,Hallgatni arany!"”
  • 6. SAmu 2010. január 06. 18:08
    „Jól szórakoztunk a darabon.
    Aki ezt a kritikát elolvassa megtudja: pl.: " óriási a díszlet + a kis váracskák erősen rombolják a monumentalitást és következetlenek, nevetségesek (""a magyarok picik, eltörpülnek minden mellett"") de filmes élményt adnak". "nevetséges az apró váraknál a tűzkerékszerkezet".
    "A győri előadában fellelhetők furcsaságok+telt házas , zsúfolt előadásokra lehet számítani, de többen rutinból játszanak"... stb.,stb., stb.
    Külföldi barátomat a G.G. könyv elolvasására motiválta.
    Kérdem: jó ez a kritika? Jó a kritikus? Van még (jobb ) művészetkritikus a Kisalföldnél? F.Gy. szerint jó ez a "közhelyes" előadás? Mitől hollywoodi?”
  • 5. TÉTÉ 2010. január 06. 09:02
    „Ha a Hollywoodi alatt a giccsest értjük, akkor igaz ami a címben le van írva! Ha szórakoztatóra gondolunk, akkor ez hamis gondolat. Ez az előadás unalmas, az első rész lassú, a zene érdektelen, egyetlen dallama sem mászik a fülembe, sőt a "Nézz ránk, Európa,állj mellénk a harcban.." kezdetű nótától kimondottan kirázott a hideg, főleg a végén vastapsot kierőszakoló fináléban, már tapsolni sem volt kedvem tőle...Én a díszletben ott látom a problémát, hogy feleslegesen száműzték a zenekart az oldalszínpadra, ha közben az esetek 80%-ban nem használják ki a színpadot. A makettek engem nem zavartak, a balatonban fröcskölés inkább. De mivel ez rögtön az elején van, innen indulunk, hát ehhez viszonyítható az egész darab, néhol már-már idétlen ötletekkel.A dramaturgiai csavarok viszont már-már zavarbaejtőek, aki olvasta a könyvet az elképesztőnek fogja találni pl. a cikkben is említett Hegedűs Istvánt, de van még, keressétek meg Ti is! Ha viszont egy olyan gyerek ül be aki nem olvasta, ebből aztán sokmindent nem ért meg. Max annyit, vannak a törökök, meg az "egriek" szerelem meg gonosz....Viszont le a kalappal a tánckar-énekkar előtt! Ők voltak a legjobbak!Már megint.”
  • 4. VJack 2010. január 05. 12:22
    „Szerintem nagyon jó ez a kritika, nagyívű és hiteles!
    Az a baj vele, hogy az eleje kicsit lassan indul és túl későn jön el a vége. A közte lévő szövegek meg zavarosak.
    De a maga az írás nagyon jó. Szépek a betűk, a sortörés és a szöveg színe is segít az olvasásban. :)

    Kb. ilyen ez a kritika is...”
  • 3. Kicsihold 2010. január 05. 09:59
    „Én is láttam már ennél jobb darabot Győrben is és máshol is.
    A díszlet egyenlő a nullával.
    A színészek osztják a közvéleményt,nekem nem nagyon jöttek be ebben a darabban.
    A gyerekek aranyosak voltak.
    Nem a szívem csücske a darab.”
  • 2. Révfalusi-szúnyog 2010. január 04. 23:50
    „Ugyan Hidas, mit vár kend fábiántól? Ez a figura még 1989 májusában kisz bélyegre gyűjtött öltözőről öltözőre kopogtatva, kissé félénken, de azért megpróbált ellentmondást nem tűrő hangot kicsikarni magából. De csak nevetséges fejhang hallatszott, aztán zavart büfögés, majd kihátrálást követő, határozottnak szánt, de az utolsó pillanatban visszafogottá gondolkodott ajtócsukódás. Tehetségtelen csopszer (csoportos szereplő), alias statkó volt, aki nem vitte semmire, aztán a kisz benyomta a hülye család hülye lapjához. Tudom, mert szemtanúja voltam ezen igazi f..sz felállásának. A mai napig áll, maholnap tán főszerkesztőként, de van egy óriási pechje. Sose tud elsülni.”
  • 1. hidas 2010. január 04. 16:05
    „Tisztelt Fábián Úr!
    Miután ezt a kritikát megírta, elolvasta még egyszer legalább, hogy mit írt?! Ugyanis amit az egyik bekezdésében az égig magasztal, a másikban a porig alázza! Most Ön szerint melyik az igaz? Én is láttam az előadást és sajnos szerintem nem éri el azt a színvonalat amit a regény megérdemelne! Sem maga a darab, sem annak előadása, habár ez a kettö nagyonis függ egymástól!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adomány a Gézengúz Alapítványnak

Az adventi időszakban adománygyűjtő akciót rendezett a kamara által alapított Győri Bevásárló Utcák… Tovább olvasom