Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Helyi adó: 370 milliós többlet

A 2008. első negyedévinél bő félmilliárd forinttal kevesebb, a 2009. január–márciusinál csaknem 370 millió forinttal több helyi adót szedett be Győr az év első három hónapjában.

Mérsékelten emelkedtek a győri önkormányzat helyiadó-bevételei az idei első negyedévben, bár még közel sincsenek a válság előtti szinthez – derül ki abból az összeállításból, amelyet Simon Róbert Balázs pénzügyekért felelős alpolgármester készíttetett portálunk kérésére.

Eszerint az első három hónapban (március 25-ig) 6 milliárd 419 millió forint adó folyt be a város kasszájából, ami 6 százalékos növekedést jelez 2009 első negyedévéhez képest. A legnagyobb mértékben, 21 százalékkal az építményadóból érkező összegek ugrottak meg, de számottevően, 8 százalékkal több pénz érkezett idegenforgalmi adóból is. A legnagyobb tételt az iparűzési adó jelenti a megyeszékhely büdzséjében, ami azonban mindössze 4 százalékkal bővült.


Simon Róbert Balázs szerint az utóbbi gyakorlatilag ˝hibahatáron belül van˝, azaz nem számít érdemi változásnak. A politikus további magyarázatként megjegyezte: az építményadó-bevétel növekedésének oka az ipari parkban és a város egyéb területein felépült gyártócsarnokok, illetve kereskedelmi épületek üzembe helyezése, átadása. Hozzáfűzte azt is, hogy az idegenforgalmi adó minimális bővülése azt jelzi, hogy több turista érkezett a városba, s a vendégéjszakák száma lassan elkezdett emelkedni.

A legnagyobb mértékben az építményadóból érkező összegek ugrottak meg.
Egy éve ilyenkor drasztikus bevételapadásról számolt be a városháza, amit egyértelműen a 2008 őszén kirobbant gazdasági válság hatásának tudott be. Akkor Győr helyiadó-bevételei 13 százalékkal zuhantak a 2008. január–márciusi adatokhoz képest. Különösen érzékenyen érintette az önkormányzatot, hogy iparűzési adóból hetedével kevesebb folyt be, míg idegenforgalmi adóból – amely nem túlságosan jelentős tétel – 28 százalékos mínuszt könyvelhettek el.


Gépjárműadó: közel 400 millió

Gépjárműadóból eddig 394 millió forint folyt be a győri önkormányzathoz, szemben a 2009. első negyedévi 196,5 millió, illetve a 2008. első negyedévi 75,5 millió forinttal. Ezek alapján azonban nem beszélhetünk növekedésről, az adatok ugyanis nem összehasonlíthatók, miután változtak a befizetési határidők. Két éve május 5-ig, tavaly április 15-ig kellett teljesíteni az első féléves adófizetési kötelezettséget, míg most április 6. a határnap.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VIII. Nemzetközi Győrújbaráti Motorostalálkozó

Lord, Deák Bill Gyula, Dogs és még számos fellépővel találkozhatnak majd azok, akik ellátogatnak a… Tovább olvasom