Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Három válasz Szijjártó Péter levelére

Győr - Szijjártó Péter győri országgyűlési és önkormányzati képviselő, a Fidesz győri elnöke a múlt héten levélben fordult Borkai Zsolt polgármesterhez és a győri közgyűlésben képviselettel rendelkező valamennyi párt és szervezet frakcióvezetőjéhez.
Ebben eseti bizottság létrehozására, az értelmetlen viták megszüntetésére, a városi cégek tervezett összevonása kapcsán körültekintő, közös álláspont kialakítására kérte az érintetteket.

A fogadtatásról a Fidesz győri elnöksége közleményt juttatott szerkesztőségünkbe tegnap. Ebből kiderül: a levélre a Pro Urbe Egyesület, a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége politikusai válaszoltak, akik egyetértenek a Fidesz győri elnökével abban, hogy fontos várospolitikai kérdésekben a sajtóüzengetések nem vezetnek eredményre.

„Egyetértés van abban is, hogy a győriek érdekét szem előtt tartó politikusok szükségesnek tartják egy vagyonpolitikai koncepció kidolgozását, amely a teljes önkormányzati vagyonra vonatkozik, majd ezt követően a vagyonkezelés, vagyongazdálkodás korszerűsítését, hatékony szervezeti formák konszenzusos kialakítását is meg kell teremteni.

Szijjártó Pétert valamennyi, a levélre válaszoló győri közgyűlési szereplő támogatta abban, hogy a város politikai szervezeteinek közösen kell munkálkodniuk a győriek életének könnyebbé tételéért, mert ez az egyetlen lehetséges útja, hogy együtt, a város látványos fejlődéséért dolgozhassunk" – áll a közleményben.

Az első frakcióvezetői egyeztetésre egyébként múlt pénteken került sor Borkai Zsoltnál.

Olvasóink írták

  • 4. kíváncsi 2007. november 27. 21:02
    „Nagyon begurultál!

    Ha a (szigorúan) bent lakónak eladnak egy lakást, az hogy jön az albérletben lakóhoz? Ha bérlőként élnének bent, az mennyivel jobb? Vagy utcára raknád őket? Az előterjesztésben az is benne van, hogy az így befolyó pénzből újabb (!) bérlakásokat kell építeni. Akkor most mi a gond?”
  • 3. Cseter János 2007. november 27. 08:49
    „Mindig csak a politikai nyálverés!Hogy a győri érdeke, a látványos fejlődés, az önkormányzati vagyon megóvása stb. Persze egy szó sincs arról, hgy valójában mi is a győriek érdeke! Nincs arról szó, hogy a szolgáltatásokat az elvégzett feladat, a ráfordított költségek,idő és a munka értéke, egyenlő legyen a kiszámlázott díjazással! Köztudott, hogy az alantas rendeletekkel kizsebelik a lakosságot és olyan pénzekekkel nyúlják le amelyért nem dolgoznak meg és nem is szolgáltatnak!Nem is beszélve arról az ötletről, hogy az önkormányzati vagyont, (a lakásokat) ismét eladják azoknak, akik nincsenek rászorulva!Természetesen a nincstelen fiatal győri családok elől, akik képtelenek e rendszerben összerakni a lakásravalót!Nyomoroghatnak továbbra is albérletekben!”
  • 2. Cseter János 2007. november 27. 08:49

  • 1. Cseter János 2007. november 27. 08:49

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepi fények egészen vízkeresztig

Győr - Sötétbe borul a győri belváros november 30-án délután öt óra tájt, s aztán a polgármester… Tovább olvasom